Schwarcz Gyula
Egy csodás hét Rovinjban (2023. július 30. – augusztus 5.)
Egy csodás hét Rovinjban (2023. július 30. – augusztus 5.)
Idén is megadatott, a tavalyi nagyszerű kurzus után, hogy idén is jelentkezhettem egy újabb kurzusra, amely szintén ebben a fantasztikus városban került megrendezésre. Mivel tavaly teljes mértékben elégedett voltam a Jutaki Bt. által szervezett kurzusommal, idén is tőlük választottam ki egy kurzust, bízva abban, hogy ugyanolyan színvonalas lesz, mint a tavalyi és ugyanúgy hasznosítani fogom tudni a tanítási munkám során.
A pályázati finanszírozás a kurzus előtt kb. 1 hónappal derült ki, így csak későn tudtam szervezni a szállást és az egyéb dolgokat. Idén szintén a családommal együtt terveztük az utat és olyan nagy szerencsénk volt, hogy – valószínűleg egy visszamondás miatt – nagyon jó helyen, az iskolától 2 percre, a többihez képest jó áron kaptunk egy nagyon színvonalas szállást, egy Monarchia korabeli házban. A parkolás volt egy kicsit macerás, de azt is meg tudtuk oldani zökkenőmentesen.
A kurzusom címe: Kalandra fel! – IKT 2. A kurzust egy nagy tudású kollégánk, Krizsán Pál tartotta, aki aktívan tanít Pilisvörösváron, mellette pedig több éve oktatási informatikai szakértő is. A kurzus témája mindenféle olyan informatikai alkalmazás megismerése, amely a mindennapokban nagymértékben segíti az oktató munkánkat.
Esős időben indultunk el a kurzus előtti szombaton, ami ki is tartott majdnem Rovinjig. A vasárnapi ismerkedéskor kiderült, hogy egytől-egyig nagyon szimpatikus kollégákkal és trénerrel leszek 1 hétig ezen a kurzuson. A Jutaki Bt. mindenben precízen segítette a tanfolyam zavartalan működését, amely szintén a patinás gimnázium épületében zajlott.
A tanfolyamon megismerkedtünk trénerünk segítségével több, mint 20 alkalmazással illetve sok olyan oktatást segítő ötlettel, tippel, trükkel, amelyek nagy része, nekem, mint informatika tanárnak is ismeretlen volt eddig. Felsorolni is sok lenne, de nekem leginkább a Clipchamp egyszerű videószerkesztő, a Blooket, Educaplay és a Genially oktatást segítő játékos programok tetszettek. Inspirációt, kedvet adott ahhoz, hogy új dolgokat próbáljunk ki munkánk során, illetve megismertessük majd otthon kollégáinkkal ezeket az alkalmazásokat.
A hétköznapokban délutánonként a tengerparton, esténként a csodás belvárosban töltöttük az időnket, illetve 2 kirándulást tettünk a szomszédos városokba, Porečbe és Pulába, ahol szintén strand és városnézés volt a program. Sajnos pénteken és szombaton volt nagyon rossz idő, ami miatt a hajókirándulás elmaradt, de a tanfolyam szervezői tanulási és konzultációs lehetőséget biztosítottak számunkra ekkor is az iskolában.
Összességében nagyon tartalmas héten vagyok túl, ahol nagyon jól éreztem magam és mindennel meg voltam elégedve. Köszönet érte a Jutaki Bt.-nek a lebonyolításért, Korponai-Szabó Péternek a rengeteg szervezői munkáért és az iskolavezetésnek a lehetőségért.
Egy csodás hét Rovinjban
2007 óta tanítok Zsámbékon a Premontrei Rend által fenntartott Keresztelő Szent János Iskolaközpontban matematikát és informatikát. 2021 őszén egy kollégánk, Korponay-Szabó Péter megismertette a tantestülettel az Erasmus+ pályázatot és elmondta, hogy meg fogja pályázni az iskola nevében. Mint minden pályázatot, ezt is kicsit kétkedéssel fogadtam. Péter azonban annyi jó, sok előnnyel, lehetőséggel bíró dologra világított rá ezzel kapcsolatban, hogy belevágtam.
A tanfolyamok keresgélése közben ráakadtam egy saját szakjaimhoz teljesen passzoló pályázatra, ami ráadásul magyar nyelvű volt. Címe: „1-ről a 2-re, avagy hogyan lehet az egyszerűt jól megértve nehezebb problémákkal megbirkózni”. Mivel az új „Digitális kultúra” tantárgy kerettanterve nagy figyelmet fordít a problémamegoldásra, programozásra. Ezzel a tanfolyammal lehetőséget láttam, hogy egyrészt olyan matematikai problémákat ismerjek meg, amit matematika órákon, szakkörökön, versenyfelkészítések alkalmával használni tudok, illetve informatika alap, de főleg emelt szintű órákon feladatként tudok modelleztetni diákjaimmal. Péter mindenben maximálisan segített. Szerződések, jelentkezési lapok megírásánál és rengeteg ötlet adásával.
A tanfolyam július 17-től 23-ig tartott Rovinjban. Még márciusban foglaltunk szállást. Péter javaslatára olyat próbáltunk, ami visszamondható, ha esetleg nem nyerné el az iskola a pályázatot. Én eldöntöttem, hogy elviszem a családomat, feleségemet és három lányomat. A pályázat elnyerése után elkezdődött a szervezés. A tanfolyam szervezői nagyon alaposak voltak, minden apróságra gondoltak. Lehetőség volt étkezésre, amit mi nem kértünk, az utazást pedig egyénileg oldottuk meg. A helyszín Rovinj patinás gimnáziumának 3. emeletén a földrajz terem volt. Csodálatos panoráma nyílt a tengerre és Rovinj belvárosára. A légkondicionált terem tele volt mindenféle érdekes térképekkel. Ez számomra azért is különleges, mert másodállásban térképészként dolgozom.
A tanfolyamot a budapesti Fazekas Gimnáziumból egy nagyon nagy tudású, tapasztalt kolléga, dr. Dobos Sándor tartotta. Megismerkedtünk általa olyan matematikai problémákkal, amelyek a lineáris rekurzió módszerével oldhatók meg. A látszólag hétköznapi problémák hátterében igen magas szintű matematikai megoldások mutattak utat a feladatok megértéséhez. Érintettük a kombinatorika, geometria, gráfelmélet, számelmélet témaköreit, mind-mind rekurzióra visszavezethető megoldással. Sándor a tanfolyam címében leírtak szerint lépésről-lépésre haladt a feladatok nehézségeiben és sok időt hagyott arra, hogy gondolkodjunk, próbáljuk megérteni és megoldani az adott feladatokat. Megismertetett minket nemzetközi versenyeken kiadott nehéz feladatokkal, amiből számomra a „Kaptatós” feladatok voltak a legemlékezetesebbek. Nagyon jó hangulatban teltek az órák, Sándor „körtemuzsikás” jelzéseivel együtt. Ezzel jelzett, ha az idő lejárt, vagy ha valamit elkezdtünk. Sándor mindenkire odafigyelt és a legapróbb jó gondolatot, megoldást is nagy dicsérettel honorált. Rugalmasan kezelt minden kérdést és a kollégák gondolatmenetét is bevette a tanítás folyamatába. A tanfolyam elején volt egy kis ismerkedés, mindenki elmondta honnan jött és mivel foglalkozik. A tanfolyam végén pedig lehetőséget biztosított egymás tapasztalatainak a megosztására. Itt többek között a matematika érettségi jelenlegi problémáját vitattuk meg.
A kurzus végén kaptunk oklevelet és lehetőség volt egy hajókiránduláson részt venni, amire családi ok miatt nem tudtam elmenni.
Szabadidőnkben strandoltunk, bejártuk Rovinj városát, delfinnéző túrán voltunk, ellátogattunk Pazin városába, a Limfjord partján sétálgattunk és a közeli romvárost, Dvigradot is útba ejtettük.
Nagy-nagy köszönet illeti Korponay-Szabó Pétert a rengeteg dologban nyújtott önzetlen segítségéért és a JUTAKI Bt- HUNGARY EXPERT nevében Véghné Juhász Krisztinát a mindenre kiterjedő, nagy türelemmel bíró szervezéséért.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal