Egyéb nyelvterület (324)
Iskolám, az Újpesti Bajza József Általános Iskola az idei évben sikeresen pályázott az Erasmus+ projektre. Így jutottam el Rovinjba, július 16-22. között a Jutaki BT által szervezett kurzusra. Rovinj Isztria egy kis gyöngyszeme. Gyönyörű változatos tengerpart, hangulatos, romantikus óváros, hangutánzó sirályok, a tenger pedig isteni.
Ebben az időpontban itt sok más módszertani továbbképzés is zajlott német, angol és magyar nyelven, több országból érkező résztvevővel. Én Carrick Orsolya Projekt Alapú Oktatás a tanteremben (PBL módszer) kurzusán vettem részt. Aminek a célja az volt, hogy megtanuljuk, hogyan tudjuk bevinni ezt a remek módszert a magyarországi tantermekbe, ki-ki a saját tantárgyán belül.
A tanfolyamunk egy helyi középiskola patinás falai közt zajlott.
Vasárnap délután ismerkedéssel kezdődött a kurzusunk, megnéztük az iskolát, ahol lesz a képzés, este közös csapatépítő vacsorán vettünk részt, majd sétáltunk a városban.
A hét folyamán sokat beszélgettünk a 21. századi életrevaló készségekről. Kiemeltük, hogy a projektmódszer lényege az aktív élményszerű ismeretszerzés. Kipróbáltuk, milyen egy projekt alapú tanulás megszervezése és milyen szervezési feladatokat kell elvégezni, hogy sikeres, érdekes legyen, és mik a projekt nélkülözhetetlen elemei. Kis csoportokban saját projektet alkottunk, amit megosztottunk a többi csoporttárssal. Jó volt együtt gondolkodni, ötletelni. Mindenki próbálta a saját tantárgyára, korosztályára átvinni a mások projektötleteit. Belekóstolhattunk a mesterséges intelligencia adta lehetőségekbe is a projektötletelés során.
Úgy érzem, hogy ezeket a készségeket, amelyeket ezen a képzésen szereztem, hasznosítani tudom a mindennapi tanításban. Az újonnan elsajátított módszerek és technikák lehetővé teszik számomra, hogy hatékonyabb és élvezhetőbb tanulási élményt nyújthassak a tanulóknak.
A kurzus azt adta, amit vártam, és természetesen kiváló lehetőség volt új kapcsolatok kialakítására. Fantasztikus élmény volt, melyből mind szakmailag, mind emberileg hosszú távon fogok tudni profitálni.
Iskolánkban tervezzük, hogy a képzésen megszerzett tudást belső tudásmegosztással átadjuk kollégáinknak.
Köszönöm a szervezőknek, a Jutaki BT-nek, hogy a nyáron horvátországi képzésen vehettem részt.
Köszönet a trénerünknek Orsinak, aki fantasztikus felkészültséggel és szeretettel adta át nekünk azt a tudást, amit használni tudunk majd mindennapjainkban.
Zsigri Marianna
angol nyelvtanár
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Kurzus: ICT in Education
Prága, 2023.08.07-11
Első kurzusom
A Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola Erasmus pályázatának keretében előszőr vettem részt külföldi kurzuson 2023. augusztus 7-11-ig az International Training Centre szervezésében. Az ICT in Education kurzust választottam. A továbbképzés Csehország fővárosában a száztornyú Prágában volt egy nagyon modern irodaépület 3. emeletén ahol más kurzus nem zajlott párhuzamosan, így csak saját csoportom tagjaival és a kurzus szervezőivel tudtam megismerkedni. A környezettudatosság jegyében repülő helyett nemzetközi vonattal utaztam. A szállásomat már tavasszal lefoglaltam a város központjában, így a képzés helyszínétől és a főbb nevezetességektől 10 percnyi sétára laktam. A kurzust azért választottam, hogy „digitális bevándorlóként” jobban megérthessem a „digitális bennszülöttek” világát. A képzés célja az volt, hogy megismertessen olyan alkalmazásokkal, weboldalakkal, egyszerűbb programokkal, amelyekkel érdekesebbé tehetjük a tanítás-tanulás folyamatát, motiváltabbá váljanak a diákok, hiszen olyan felületeket, eszközöket hívtunk segítségül a tananyag elsajátításához, amelyekben járatosak. Lehetővé teszik a figyelem és az érdeklődés fenntartását, megőrzését. A csoportban mindenki Erasmus+ keretében vett részt, 1 román, 2 görög, 1 spanyol és 1 magyar (én) résztvevő volt. A 2 görög hölgy közül az egyik nem beszélt angolul, így ő inkább megfigyelőként vett részt a kurzusban. Rajtam kívül mindenki tapasztalt Erasmus+ résztvevő volt. Az első napon mindenki bemutatkozott és bemutatta saját iskoláját is. Erre az alkalomra én egy power point bemutatóval készültem.
A tanárunk Morgan Vaček - tanártovábbképző és középiskolai tanár is egyben- volt, aki nagyon oldott légkört teremtett. Az első napokban Iva Brozova, majd David Brož, az ITC részéről egész héten a segítségünkre voltak, folyamatosan ellenőrizték, hogy a kurzuson rendben zajlanak-e az órák, van-e valakinek problémája, kérése. A szünetekben tea, kávé és nassolnivalók mindig a rendelkezésünkre álltak.
A kurzuson jó arányban szerepelt az elmélet és a gyakorlat. Az első nap megvitattuk az online alkalmazások lehetséges előnyeit és hátrányait, beszámoltunk róla, hogy ki milyen informatikai eszközöket, alkalmazásokat használ saját gyakorlatában. Kiderült, hogy az online oktatás hozzánk hasonlóan próbára tette a többi ország iskoláit is, és hogy az akkor megszerzett tudásból mindenki örömmel használ néhányat az iskolai keretek között is. A mobiltelefon iskolai használatáról és annak szabályozásáról illetve problémáiról is megosztottuk tapasztalatainkat. Ezzel kapcsolatban két gondolatébresztő videót is megnéztünk, majd megvitattunk az órák során: Simon Sinek on Millennials in the Workplace és Jean Twege - iGen: The Smartphone Generation.
Alkalmazások, melyeket kipróbáltuk a hét folyamán: Quizizz, skribbl.io, QuiverVision, Weebly, QR-code-generator, learningapps, Canva, Ozobot, ChatGPT. Néhányban ezek közül hosszabban is elmélyedtünk, például weblapot készítettünk a Weebly segítségével.
A QUIZIZZ learning platform használatával részletesebben is megismerkedtünk.. Hogy megértettük-e, azt azzal mutattuk meg, hogy egyenként legalább öt kérdésből álló feladatsort állítottunk össze egymásnak, majd -mint a tanulóknak órán- meg is oldottuk/ oldattuk. Nagyon tetszett az egész alkalmazás, legtöbbünknek ez csak hallomásból volt ismerős.
Az egyik etapot színezéssel kezdtük. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, de pihenésképpen jó volt elbíbelődni vele. Aztán kiderült, hogy ez egy Team Viewer telefonos applikáció, mellyel ezeket a rajzokat 3D-ben életre kelthetjük. Sajnos fizetős....
Hétfőn délután közös prágai városnézésen vettünk részt, bejártuk a belváros leghíresebb nevezetességeit.
Egy délután nagyon kevés Prága megismerésére, így a kurzus többi napján is délutánonként többnyire gyalogosan bejártam Prága óvárosát, a várnegyedet és elmentem a távolabb eső külvárosi részekre is, a tömegközlekedés kiváló.
Napi átlag 14 km-t tettem meg lábon.
Prága egy varázslatos város! Az épületek, a rengeteg látnivaló, a hangulat… Csodálatos volt!
Matekos játék, játékos matek- képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára
Írta: Néder-Buzási ÉvaMatekos játék, játékos matek- képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára
Néder-Buzási Éva
tanító
2023-1-HU01-KA122-SCH-000124648 számú Erasmus+ Élménypedagógia és szociális kompetencia- fejlesztés a tanulási folyamatok hatékonyabbá tételéért” projekt keretében volt szerencsém részt venni egy hetes kurzuson júl.23-tól júl.30-ig Rovinjban.
Az utazást nagy izgalommal vártam, rendkívül örültem, hogy a kellemeset a hasznossal ilyen kiváló módon össze lehet kötni.
A felnőttképzési iroda nagyon sok hasznos információval látott el minket, pontos korrekt tájékoztatást kaptunk mindenről, így a szállásfoglalás és az utazás megszervezése is könnyen ment.
Első napunk az ismerkedésről szólt, egy rövid tájékoztató után közös vacsora következett. Zárójelben szeretném megjegyezni-a bemutatkozásom után- ahogy megemlítettem, hogy melyik iskolából jövök - rengeteg gratulációt zsebeltem be, csodálkozva kérdezgettek a kollégák, hogy nálunk mi hogy működik. Nagyon büszke voltam ?
A kurzusunkat délelőttre rakták, így minden nap fél 9-kor beültem az iskolapadba. A tanfolyam egy középiskolában volt, nagyon kultúrált, szép környezetben. Trénereink Oravecz Márta és Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes voltak, akik rendkívül szórakoztató módon ismertettek meg módszereikkel, játékaikkal. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy én egy hétig játszva tanultam.
Első napon az általános készségfejlesztésről és tájékozódásról szólt. Megismerkedtünk a labirintus játékkal és különbőző téri tájékozódást segítő játékokkal.
Másnap a logikai lapokról szólt. Eddig is a mindennapjaink része volt ez a készlet, viszont most megtanultam tudatosabban használni. Érdekes feladatokat végeztünk, a periodikusság, barchoba játékok voltak a középpontban.
A hét közepén a dobókocka kapta a főszerepet. Sokat beszélgettünk a valószínűségről, kombinatorikáról. Az egyik játékban olyan szerencsém volt végig, hogy komoly kísértést éreztem egy igazi kaszinó látogatására.
Csütörtökön a táblázatokról, számegyenesekről tanultunk. Számfogalmat bővítettünk, célzó és közelítő játékokat játszottunk, megismerkedtünk egy különleges bűvös négyzettel is. Nagyon jó módszerekkel ismerkedtünk meg a szorzó-és bennfoglaló tábla elmélyítésére.
Utolsó napon az együttműködésre épülő játékokat tanultunk. Sokat kártyáztunk , térbeli sudokuval játszottunk. Megtanultam Zingózni, Snóblizni és Átkelni a folyón ?
Rengeteget tanultam. Nemcsak játékokat, hanem azt az életigenlést, ami ebből a két pedagógusból áradt.
A tanfolyam közös hajókirándulással zárult, ellátogattunk egy gyönyőrű apró városkába, aztán egy fjord belsejében még delfinek is úszkáltak körülöttünk. meseszép volt.
Köszönöm a lehetőséget és a sok háttérmunkát, biztosan kamatoztatni fogom ezt a sok tudást és napsütést jövőben.
Egy csodás hét Rovinjban (2023. július 30. – augusztus 5.)
Írta: Schwarcz GyulaEgy csodás hét Rovinjban (2023. július 30. – augusztus 5.)
Idén is megadatott, a tavalyi nagyszerű kurzus után, hogy idén is jelentkezhettem egy újabb kurzusra, amely szintén ebben a fantasztikus városban került megrendezésre. Mivel tavaly teljes mértékben elégedett voltam a Jutaki Bt. által szervezett kurzusommal, idén is tőlük választottam ki egy kurzust, bízva abban, hogy ugyanolyan színvonalas lesz, mint a tavalyi és ugyanúgy hasznosítani fogom tudni a tanítási munkám során.
A pályázati finanszírozás a kurzus előtt kb. 1 hónappal derült ki, így csak későn tudtam szervezni a szállást és az egyéb dolgokat. Idén szintén a családommal együtt terveztük az utat és olyan nagy szerencsénk volt, hogy – valószínűleg egy visszamondás miatt – nagyon jó helyen, az iskolától 2 percre, a többihez képest jó áron kaptunk egy nagyon színvonalas szállást, egy Monarchia korabeli házban. A parkolás volt egy kicsit macerás, de azt is meg tudtuk oldani zökkenőmentesen.
A kurzusom címe: Kalandra fel! – IKT 2. A kurzust egy nagy tudású kollégánk, Krizsán Pál tartotta, aki aktívan tanít Pilisvörösváron, mellette pedig több éve oktatási informatikai szakértő is. A kurzus témája mindenféle olyan informatikai alkalmazás megismerése, amely a mindennapokban nagymértékben segíti az oktató munkánkat.
Esős időben indultunk el a kurzus előtti szombaton, ami ki is tartott majdnem Rovinjig. A vasárnapi ismerkedéskor kiderült, hogy egytől-egyig nagyon szimpatikus kollégákkal és trénerrel leszek 1 hétig ezen a kurzuson. A Jutaki Bt. mindenben precízen segítette a tanfolyam zavartalan működését, amely szintén a patinás gimnázium épületében zajlott.
A tanfolyamon megismerkedtünk trénerünk segítségével több, mint 20 alkalmazással illetve sok olyan oktatást segítő ötlettel, tippel, trükkel, amelyek nagy része, nekem, mint informatika tanárnak is ismeretlen volt eddig. Felsorolni is sok lenne, de nekem leginkább a Clipchamp egyszerű videószerkesztő, a Blooket, Educaplay és a Genially oktatást segítő játékos programok tetszettek. Inspirációt, kedvet adott ahhoz, hogy új dolgokat próbáljunk ki munkánk során, illetve megismertessük majd otthon kollégáinkkal ezeket az alkalmazásokat.
A hétköznapokban délutánonként a tengerparton, esténként a csodás belvárosban töltöttük az időnket, illetve 2 kirándulást tettünk a szomszédos városokba, Porečbe és Pulába, ahol szintén strand és városnézés volt a program. Sajnos pénteken és szombaton volt nagyon rossz idő, ami miatt a hajókirándulás elmaradt, de a tanfolyam szervezői tanulási és konzultációs lehetőséget biztosítottak számunkra ekkor is az iskolában.
Összességében nagyon tartalmas héten vagyok túl, ahol nagyon jól éreztem magam és mindennel meg voltam elégedve. Köszönet érte a Jutaki Bt.-nek a lebonyolításért, Korponai-Szabó Péternek a rengeteg szervezői munkáért és az iskolavezetésnek a lehetőségért.
A pécsi Cserepka Iskolában dolgozom tanítóként, idén lehetőségem nyílt eltölteni Rovinjban egy hetet. Utazásom célja az Eramus + keretein belül, a Tanári jóllét (Well-being) tanártámogató tréning, coaching és mentorálás a modern kihívások leküzdésére, nevű kurzus elvégzése volt.
Izgatottan vártam, hogy miket fogok majd megtanulni, elsajátítani a hét alatt.
Vasárnap délután volt a megismerkedésünk első napja. Nagyon sokfelől érkeztünk pedagógusok erre a képzésre. Mosolygósan telt ez a délután, megismertük Szász Ramónát aki a képzést tartotta nekünk. Megtudtuk a fontosabb információkat a héttel kapcsolatban és láttuk a csapattársainkat is, majd ezt követően egy jó hangulatú közös vacsorával zártuk a napot.
Hétfőn már fejest is ugrottunk a tanagyagba. Már az első napok során sokat foglalkoztunk az önismeret témakörével. Elengedhetetlen része ez a kurzusunknak, hiszen fontos volt, hogy megtaláljuk a bennünk rejlő motivációt, a belőlünk eredő megoldásokat, célokat, valamint a számunkra alkalmas problémamegoldási stratégiákat. El kellett sajátítani a képességet, hogy meg tudjuk fogalmazni az elvárásainkat, kéréseinket és meg tudjuk húzni a saját határainkat.
Megtanultuk, hogy pedagógusként elsősorban nekünk kell jól lennünk és magunkon kell dolgozunk. „Hiszen boldog tanár, boldog gyerek.”
Beszélgettünk a pozitív és negatív gondolkodásmódokról. Megtanultuk a negatív korlátozó gondolat helyes kezelését és hogy a pozitív gondolkodás tanulható! Ezekhez természetesen mind kaptunk gyakorlati tippeket is.
A képzés során több írásos anyagot is kézhez kaptunk, amely segítségével rögzülni tudott az átadott tudás. Ezek között voltak személyiség tesztek is, amelyek segítségével jobban megismertük magunkat, az elfojtott érzelmeinket, vágyainkat, kezeletlen haragot, dühöt valamint a fent említett határainkat is. Még számomra is, akit egyébként is érdekel az önismeret, meglepő volt, mennyi új információt tudott Ramóna a felszínre hozni saját magunkról.
Tanultunk a tudatosságról és megtanultuk hogyan mondjunk NEM-et.
Az utolsó napok egyik fő témája, többek kérésére az asszertív kommunikáció volt. Legtöbben egyetértettünk abban, hogy ez rendkívül fontos a mi szakmánkban és a magánéletünkben is egyaránt.
Gyakoroltuk ezzel kapcsolatban, mit mondjunk? - hogyan mondjuk? Hogyan érhetjük el, hogy egy beszélgetésben mindkét fél egyformán meg legyen hallgatva és képviselhesse az érdekeit.
Tanultunk az érzelmi intelligenciáról és természetesen a kiégés elkerüléséről és annak megelőzéséről is.
Nagyon jól, követhetően felépített tananyag volt, gyakorlati feladatokkal segítve az elsajátítást.
Emellett nagyon hasznosnak gondolom ezt a fajta tudást hiszen a pedagógus a lelke a tanításnak, az út a gyermekhez, és a gyermek tanulni, tudni vágyásához.
Nagyon hálás vagyok, hogy pályakezdőként vehettem részt ezen a kurzuson. Ennek köszönhetően sok gyakorlati és elméleti tudással felvértezve folytathatom a tanítást. A képzés összeségében nagyon jó hangulatban telt, sokat dolgoztunk csapatmunkában. A kollégákkal baráti kapcsolatok szövődtek, sokat nevettünk a héten. Ramóna és a csapat személyisége, sokban hozzájárult ehhez az élményhez!
A képzések után várt ránk Rovinj, egy elképesztően gyönyörű, lenyűgöző város a tenger partján. Csodás napsütéssel, a sós tengerrel, szép kis utcákkal, monumentális főtérrel. Igazi feltöltődés volt számomra.
Az utolsó nap egy remek hajókiránduláson vehettünk rész. Nagyon szép kilátással, finom étellel, a hajóról a vízbe csobbanás lehetőségével és ismét szuper hangulattal. Bármikor és bárhol nagyon szívesen részt vennék újabb kurzuson hiszen mind tudásban, mind élményben rengeteget adott hozzám és a személyiségemhez ez a 8 nap.
Köszönöm szépen mindenki munkáját és persze a lehetőséget!
https://sites.google.com/cserepkasuli.hu/cserepkaiskola-erasmus/f%C5%91oldal
Élményvideó:
https://www.youtube.com/watch?v=JJcs5G4-iic&ab_channel=Dez%C5%91Zsuzsanna

Matekos játék, játékos matek – Rovinjban
Írta: Magyarosné Mencző AnitaErasmus pályázatának köszönhetően életem első külföldi útján és egy fantasztikus továbbképzésen vehettem részt a Budapest XVIII. Kerületi Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola képviseletében. A horvátországi Rovinjban, az Adriai-tenger egy csodálatos félszigetén elhelyezkedő varázslatos városkában volt alkalmam egy hetet eltölteni. A festői szépségű város Horvátország egy ékszerdoboza.
Matekos játék, játékos matek – képességfejlesztő tevékenységek, játékos feladatok alsós pedagógusok számára című kurzuson szereztem új ismereteket. Rengeteg játékkal ismerkedtem meg, melyek segítségével a tanítás – tanulás folyamatát tehetem élvezetesebbé és élményszerűbbé. Olyan módszerekkel gazdagodtam, melyeket beépítve a mindennapi oktatási folyamatba segíthetem a gyerekek tanulási folyamatait. Megkönnyíthetem a megértést játékos feladatok és módszerek segítségével. A matematika rejtelmein belül a tantárgyi koncentráció fontossága és tárháza is megnyilvánult. A saját eszközök készítésének számtalan lehetősége jelent meg. Az együtt töltött órákon, a közös játékokon a közösségépítés, a kommunikáció mellett a játékos logikai gondolkodás fejlesztése sokrétűen szerepelt. A kurzus tematikája a gyermekek lételemére a játékra épült, a kézzel fogható tapasztalás, a játékokon keresztül fejleszthető gondolkodásmód számtalan lehetőségét ismerhettem meg. A délelőtti tanítási órák vidám hangulata, a végigjátszott játékok újra felelevenítették bennem a gyermeket. Alig vártam a következő napot, milyen új játékokat ismerhetek meg, ezáltal milyen új ismeretekre teszek szert. A két nagyszerű trénernek, Oravecz Mártának és dr. Kivovicsné Horváth Ágnesnek köszönöm azt a hihetetlen tudástárat, melyet felsorakoztattak számunkra!
A feladatok közös elvégzése során, a szünetekben, a házi feladatok elvégzésénél kapcsolatokat építettem, új barátokat szereztem. Lehetőségem adódott a kötetlen beszélgetések mellett szakmai beszélgetésekre, tapasztalatok cserélésre. A közös programok, változatos módszereknek köszönhetően egy vidám, jókedvű baráti társaság alakult ki.
A szervezők által biztosított vacsora és hajókirándulás további kapcsolatépítésekre adott lehetőséget. A kialakult barátságokat ezek a programok megerősítették. Vrsar városának megismerése, a kellemes kirándulás, delfinnézés olyan élményeket adott, melyeket sosem felejtek el.
Köszönöm a lehetőséget!
Üllő, 2023. 08. 18.
Magyarosné Mencző Anita
A „2023-1-HU01-KA122-SCH-000124648 - Élménypedagógia és szociális kompetencia-fejlesztés a tanulási folyamatok hatékonyabbá tételéért” projekt keretében volt lehetőségem részt venni tanári mobilitáson 2023. július 22. - 29-ig Horvátországban, Rovinjban.
A kurzus címe: 21. századi tanár- Diákközpontú oktatás - Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban
Izgalommal vártam a képzést. Egyrészt, én magam is a diákközpontú oktatásban hiszek, és szeretnék minél több módszert és szemléletet megtanulni, amit a mindennapi munkámba beépíthetek, másrészt, sosem jártam még Horvátországban.
Rovinj gyönyörű város. Szerencsémre, pont az óváros közepén volt a szállásom, így részese lehettem a mindennapi pörgős, kicsit olaszos estéknek.
A kurzus egy kis ismerkedéssel indult, ahol mindenki mesélt pár mondatot magáról, hogy honnan érkezett és miért ezt a képzést választotta. A közös beszélgetést követően egy vacsorára mentünk, ami jó alkalom volt a mélyebb ismerkedésre. Igazán izgalmas, érdekes emberekkel ismerkedtem meg. Nagyon jó szakmai beszélgetések zajlottak.
Az első napokban megismerkedtünk az oktatás mai kihívásaival, megtanultuk mik Carl R. Rogers alapfeltevései, melyekkel kialakítható a pozitív osztálytermi légkör és a tanulást támogató környezet.
Minden nap volt 1-1 csoportmunka. Ezek az alkalmak nagyon jók voltak, sok ötletet, tapasztalatot osztottunk meg egymással a csoportban. Nagyon megerősítő volt számomra, hogy iskolánkban hasonló gondolatokkal dolgozunk évek óta.
Megtudtuk, hogy Rogers nem egy módszert talált ki, hanem sok-sok kutatáson, tapasztalaton keresztül felismerte, hogy a tanári hozzáállás, attitűd milyen pozitív hatással van a diákokra.
Példát kaptunk arra, hogyan érhető el a diákoknál a magasabb szintű gondolkodás, milyen tanulási stratégiák vannak és melyek a különböző intelligencia típusok.
Az utolsó 2 nap inkább önismereti rész volt. Sokat tanultam arról, hogy hogyan lehet védekezni a szakmai kiégés ellen és milyen fontos, hogy a tanár „jól legyen”. Segítséget és tippeket kaptunk, arra, hogy hogyan védekezzünk a munkahelyi stressz ellen.
Számomra a kurzus folyamán sok volt az előadás rész és kevés a gyakorlat. Egy-egy kooperatív struktúrával feldolgozva szerintem könnyebben el tudtuk volna sajátítani az elméleti részeket.
A kurzus egy közös hajókirándulással zárult. Volt szerencsém látni egy delfin csapatot, megnéztünk egy gyönyörű kis várost és fürdőztünk a tengerben. Igazán különleges élményekkel gazdagodtam, nagyon feltöltő, kellemes nap volt.
Pozitív hozadéka volt ennek a hétnek, hogy angol és olasz nyelvtudásomat kicsit feleleveníthettem.
Még...
Visszatérés Rovinjba
Írta: Rétváriné Mészáros Mária
Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy idén harmadszorra vehettem részt nemzetközi továbbképzésen, s ebből az utolsó két kurzus helyszíne a festői szépségű Rovinj volt.
Gödről, a Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából érkeztem ,,Az egészség érték” képzésre, melynek tervezetét előre bocsátották a szervezők. A tanfolyam szervezettségével, helyszínével maximálisan elégedett voltam. A klimatizált, jól felszerelt tanterem minden feltételt biztosított a színvonalas oktatáshoz. Előadónk, Szentgyörgyi Krisztina tapasztalt, szakmailag felkészült, egészségvédelemben, elsősegélynyújtásban jártas, magával ragadó személyiség volt.
A továbbképzés kiterjedt az egészségneveléstől kezdve a helyes táplálkozás, a mozgás fontosságán át az elsősegélynyújtásig. Szakmai ismereteim bővültek az egészségfejlesztésről, a balesetek megelőzéséről, az újraélesztésről, sebek és vérzések ellátásáról. A hét első felében elméleti, a második felében gyakorlati oktatás került előtérbe, melynek keretében kipróbáltam, kipróbáltuk a Rautek-féle műfogást, légúti idegentest ellátását, sebkötözést.
Hasznos segítséget kaptam ahhoz, hogy magabiztosan alkalmazzam a megszerzett ismereteket és segítséget nyújtsak iskolám egészségfejlesztési programjának összeállításában.
Szabadidőmben a városban sétáltam vagy a képző által szervezett csoportos kirándulásokon, programokon vettem részt. Motovun és Groznjan bájos, egyedi épületeivel, idegenvezető által ismertetett történelmével visszarepített bennünket az időben. Számomra a legnagyobb élmény a Rovinj-szigetek szépségét felfedező kajak túra volt, melyen lehetőség nyílt a Vörös- sziget víz alatti világát megcsodálni búvárkodás közben.
A tréning az oklevelek átvételével és egy jó hangulatú hajókirándulással zárult. E program lehetőséget biztosított arra, hogy Vrsar nevezetességeit megcsodáljuk és csapatunkat még jobban összekovácsolja.
Köszönet a szervezőknek, az előadónknak, hogy lehetővé tette ezt a szakmai feltöltődést, fejlődést.
Mikor beléptem a terembe, társasjátékok sokasága fogadott. Aztán kiderült, hogy más játékok sokasága is jelen van.
A Játékkaleidoszkóp - kicsik és nagyok játékai című kurzuson vettem részt idén nyáron Rovinjban az ERASMUS+ keretein belül.
Nyaralás volt csupa játékkal. Illetve játék csupa nyaralással. A szabadidőt munkatársaimmal töltöttem, csodálatos ajándék volt ez az idő egymás mélyebb megismerésével, és kincset érő beszélgetésekkel.
A képzésen pedig komoly munka folyt: játszottunk. Társas- és drámajátékok terén tapasztaltként volt bennem egy kis félelem, hogy nem fogok sok új játékot megismerni. Ez a félelmem igen hamar elszállt. Rengeteg új szabályt, játékmechanizmust ismertem meg.
A kurzus számomra leghasznosabb része a játékok több szempont szerinti strukturálása volt, mely segített egy olyan rendszert kialakítanom a fejemben, ami az iskolai készlet teljesebbé tételének és a gyerekek játszatásának alapköve lett.
A játékos archetípusok megismerése önismereti szempontból is érdekesnek bizonyult – megerősödött bennem, hogy a szociális archetípus erős bennem, legszívesebben kooperatív játékokat játszom, azonban ha egy játék nem ilyen, felébred bennem a versenyszellem, és igazzá válik rám a kurzuson elhangzott egyik kedvenc mondatom: „Ha két emberrel is kiszúrhatok, nem baj, ha én vagyok az egyik.” Emellett a gyerekcsoportjaimnak olyan játékokat választhatok ki az archetípusok és játékmechanizmusok rendszerét megismerve, melyben mindenki talál olyan társast, ami a neki megfelelő szabályokkal, lendülettel és kinézettel működik.
Érdekes volt látnom, hogy a különböző korosztályú csoporttársaim milyen játékrutinnal rendelkeznek, ki milyen szabálymagyarázást igényel, ez a gyakorlatba is beforgatható tapasztalatot jelent.
A legmaradandóbb élmény számomra a társaim csillogó tekintete játék közben, akár a kurzus közben egy társasjáték, akár egy vízicsata, rák-etetés, a világ legkisebb városa, vagy naplemente legyen a játék eszköze.
Idén az ERASMUS+ program második alkalommal adott lehetőséget, hogy újból részt vehessek egy fantasztikus egy hetes tanfolyamon a számomra mindig gyönyörű Rovinj városában.
Azt gondolom nagyon jól választottam amikor a Játékos kaleidoszkóp címmel meghirdetett tanfolyamra jelentkeztem.
Ez már egészen az elején nyilvánvalóvá vált számomra, hiszen mikor beléptem az oktatás helyszínére láttam, hogy rengeteg különféle társasjáték, kártyajáték logikai játék volt rendszerezve a teremben.
Azt gondolom, hogy játékok soha nem látott mennyiségben és változatosságban vesznek körül minket. A gyerekek szobája zsúfolva van játékkal, mégis ebben a játék-dzsungelben sokszor magányosan és fásultan léteznek. Vagy fordítva: nincs körülöttük megfelelő játékinger, vagy a játékélmény leginkább egy elektronikus kütyübe sűrűsödik.
Márpedig a gyerekeknek (is) a játék létszükséglet. A szórakozáson túl a jó közérzet részeként a lelki, szellemi fejlődéshez elengedhetetlen. Játszani tanulni kell!
A tanfolyam 0. napján vasárnap találkoztunk az megadott tanteremben, ahol nemcsak hogy, mint már írtam rengeteg játék várt ránk de ezenfelül nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a gyakorlati órák lesznek többségben. A terembe való belépés sem volt szokványos egy kaleidoszkópot kaptunk a kezünkbe, ebbe kellett belenézni majd indító beszélgetésnek elmondani, hogy ki mit látott benne. Ki merre indult el a saját kis fantázia világában.
A hét folyamán bebizonyosodott, hogy egy lényegre törően, strukturáltan felépített elméleti háttérrel lett megtámasztva a gyakorlati foglalkozás és így egy tökéletes programot kaphattam. Nagyon élveztem, hogy rengeteg új játékot, játéktípust, stílust ismerhettem meg. Sok új információt, tapasztalatot gyűjthettem a játékokkal kapcsolatos attitűd formálás fejlesztés terén. Megismerhettem a játékokra irányuló reflektív és rendszerező gondolkodás lehetőségeit. Megtapasztalhattam, játszó közösség megalapításához szükséges szemlélet kialakítását. Beszéltük arról, hogyan válasszunk játékot, hol játszunk, mikor és mivel játszunk. Rengeteg körjátékot, csapatjátékot játszottunk, legfőképpen olyat, melyek nem igényelnek eszközöket, mint például a Evolúciós játék, Sárkány lovag királylány, Bökős-játék.
A hét folyamán kisebb csoportokban ismerkedtünk meg különböző játéktípusokkal kezdve az ismerkedős játékokkal majd játék az oktatásban, népi játékokkal, modern népi játékok, közösség építő játékok, foglalkoztunk játékkészítéssel ill. játéktanmenet készítéséről is tanulhattunk.
A csoport nagyon motivált és nyitott volt a játékos feladatokban való részvételre ill. a közös munkára. A tanórák nagyon jó hangulatban teltek.
A színvonalas órák mellett mindenképp írnék néhány sort a képző által szervezett fakultatív programokról is, amelyek már az első nap elkezdődtek és nagyon jónak bizonyultak. Érkezésünk napján egy közös vacsorát szerveztek, amin mindenki részt vett így már az első nap ismeretségek kötődtek. A tanfolyam záró napján részt vehettünk egy egész napos hajókiránduláson ezáltal megcsodálhattuk az Isztriai- félsziget nyugati részén található Vrsar városát.
A tanórák után lehetőségem volt meglátogatni a Szent Eufémia-templomot, ahonnan fantasztikus kilátást nyílt a kéklő tengerre. Egyik délután Pulába utaztunk, ahol a Colosseumot látogattuk meg és sétálgattunk a városban. Sikerült eljutni a Kamenjaki félszigetre, ahol a kék barlangot csodálhattam meg.
Összességében ismét elmondhatom, hogy felejthetetlen élményekkel, tudással tapasztalattal gazdagodtam köszönöm, hogy részese lehettem újból az Erasmus+ programnak.
Kissné Lami Mónika Zita
Beszámoló
2023. augusztus 6–12. között vettem részt az Erasmus+ program keretében továbbképzésen Horvátországban, Rovinjban. A program tervezetét a kiutazás előtt jóval már rendelkezésünkre bocsátották, így tudtam előre tervezni a program és a beosztás ismeretében. Mivel én a délutáni csoportba kerültem, délelőtt és este vehettem részt szabadidős tevékenységekben. A kurzus vezeetője felkészült és tapasztalt volt, érződött, hogy rendszeresen oktatja az egészségvédelmet és az elsősegélynyújtást. Kiemelendő, hogy a képzés során végig rendkívül kedves, motiváló és pozitív volt, ami segített a nem mindig könnyű témákat is befogadni.
A kurzus során szó esett az egészségnevelés különféle aspektusairól, például a helyes táplálkozás és a mozgás fontosságáról, a kerülendő magatartásformákról. Alaposan körbejértuk a lehetőségeket, amelyekkel vonzóbbá tehetők az iskolások számára az ezek oktatását és megszerettetését célzó foglalkozások. A hét második felében a gyakorlati tanulás került előtérbe, mentési, elsősegélynyújtási és sebellátási szituációkat vettünk át lépésről lépésre és gyakoroltunk. Az iskolai környezetben (remélhetőleg) ritkán előforduló esetekről segédanyagokat kaptunk, amelyek alapján a disszeminációs előadást is könnyebben meg tudjuk tartani. Összességében úgy érzem, hasznos segítséget kaptunk ahhoz, hogy szükség esetén magabiztosan léphessünk fel egy sajnálatos baleset esetén.
Szabadidőmben a városban és környékén is lehetőségem volt kirándulni, kulturális programokon részt venni. Rovinjban számos helyen lehet kerékpárt bérelni, különbség az árazáson kívül leginkább az elszámolás órára, illetve napra történő mivoltában tapasztalható: van, ahol reggeltől estig, máshol 8-tól 8-ig tart egy napi bérlés. A kerékpáros közlekedés alapvetően kellemes és jól megoldott, de a várost elhagyó túraútvonalakon gyakran hiányosak voltak a jelölések, aktív térképhasználatot kívánt. Autóval érdemes a környező településekre is ellátogatni, sok helyen vannak olyan műemlékek, amelyek megérdemlik a figyelmet. Reggelente érdemes ellátogatni Rovinj piacára, ahol friss halat, zöldséget, gyümölcsöt, továbbá sajtot és húsokat volt érdemes vásárolni. Kenyeret és pékárukat rengeteg helyen lehet vásárolni, a legtöbb helyen a minőség is kifogástalan.
A helyiek nyelvismeretével nem volt gond, a legtöbb helyen beszéltek angolul, aki pedig ért olaszul, annak kifejezetten javaslom, hogy gyarapítsa tudását ezen a környéken.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal