Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Egyéb nyelvterület (324)

A Budafoki Kossuth Lajos Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusaként, Rovinjban vettem részt életem első, rövid futamidejű Erasmus + programjában, Holisztikus innováció című pályázatunk keretében.

A tanfolyamunk szervezőjének Véghné Juhász Krisztinának (Jutaki Bt.) és segítőinek köszönhetően már jóval a tanfolyam előtt rengeteg információval rendelkeztem a képzéssel és minden egyébbel kapcsolatban. Segítőkészségét ott létünk során is megtapasztalhattuk, hiszen szinte állandóan rendelkezésünkre állt.

Alsós tanítóként „Az egészség érték„ megnevezésű képzésen vettem részt, amelynek vezetője Szentgyörgyi Krisztina, már a bemelegítő játékokkal megkezdte a csapatépítést, amelyet egész héten át szépen alakított, így már a tanfolyam elején egy jól együttműködő, egymás irányába kifejezetten figyelmes társaságot hozott létre. Végig oldott, felszabadult hangulatban tanulhattunk. Személyében egyébként is egy nagyon jó előadót ismertem meg, aki emellett még kifejezetten empatikus, figyelmes ember is. Tudását pedig mindig érthetően, egyértelműen, magabiztosan adta át nekünk, közben folyamatosan figyelve kérdéseinkre, mindenre igyekezett választ adni, megoldással szolgálni.  Kurzusunk első részében az egészséggel, az egészséges életmóddal foglalkoztunk, amelynek során eddigi ismereteinket, nem csak a Krisztina által tanítottakkal egészítettük ki, hanem egymás jó gyakorlatait is megismerhettük. Különösen jó volt, hogy mi résztvevők, különböző életkorú gyermekeket tanítunk, így alsós tanítóként betekintést nyerhettem, milyen pl. egy középiskolában megrendezett egészségnap. Megismerhettem az ő életükben előforduló egészséggel kapcsolatos problémákat is. Tanfolyamunk második fele az elsősegélynyújtásról szólt. Kifejezetten gyakorlatorientált volt, Krisztina pedig folyamatosan ellenőrzött bennünket, hogy helyesen rögzüljenek bennünk a tennivalók. Gyakoroltuk pl. az újraélesztést különböző életkorú személyek esetén, de kipróbáltuk azt is, milyen módszerrel lehet kiszedni autóból a sérültet.

Nagyon tartalmas hét volt, sok információval, tudással, élménnyel gazdagodva tértem haza. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy közös vacsorán és egy hajóúton is részt vehettünk. Rovinj, ez a hangulatos városka önmagában is varázslatos, de számomra most telt meg tartalommal igazán.

Életemben először vettem részt Erasmus tanártovábbképzésen, ezért izgalommal vegyes lelkesedéssel vágtam bele a nagy kalandba. Mivel angoltudásom erősen megkopott az évek alatt, a képzést megelőző hetekben már lelkesen tanulgattam, s részt vettem a pályázatíró kollégám által szervezett angolórákon is.

A képzés egy intenzív grammatikai, szövegértésfejlesztő, nyelvvizsgaelőkészítő jellegű tanfolyam volt Reykjavík központjában. A kezdeti félelmem pillanatok alatt elszállt, köszönhetően a profi és mindenről gondoskodó szervezésnek, a felkészült és rendkívül empatikus tanári vezetésnek. Különleges élmény volt együtt dolgozni Európa különböző országából érkező pedagóguskollégákkal, megismerni tanítási módszereiket, hagyományaikat, kultúrájukat. Kiemelt célom, hogy angoltudásomat tovább fejlesztve részt vehessek a jövőben más szakmai-módszertani képzéseken – fejlesztve ezzel saját kompetenciáimat s hozzájárulva intézményem fejlődéséhez is.

Izland pedig egyszerűen lenyűgöző, szavakat is nehéz találni a természeti szépségeire. Kötelező látogatni valók vannak bőven: gejzírek, vízesések, vulkánok, termálfürdők, tengerpartok, fjordok, gleccserek. Érdemes a város közeli tájakat vagy akár az egész szigetet is bebarangolni, ha van rá lehetőség – helyenként megdöbbentően különleges, már-már holdbéli tájakon is járhat az utazó.

http://www.kossuthisk.hu/palyazatok/

vasárnap, 20 augusztus 2023 15:49

Matematika és Angol-Rovinjban

Mi tanárok példát mutatunk, egy életre elköteleztük magunkat a tanulás/tanítás mellett,

élvezettel vetjük bele magunkat az újabbnál-újabb pedagógiai feladatokba, módszertani játékokba.  

Az Áldás Utcai Általános Iskola Erasmus+ nyertes pályázatával tanulhattam két hétig Rovinjban, ahol délelőtt angol nyelvtanfolyamon, délután, az Engedd, hogy csináljam… A matematika tanítása pedagógusok részére mobilitáson vehettem részt fantasztikus előadókkal.

Minden képzési órán, az örömteli, motivált légkörben pedagógustársaimmal, újra gyerekek lehettünk, absztrakciós folyamattal matematikai tapasztalatokat kaptunk, és játékosan oldottunk meg szinte mindent.  A hívószavak - : kép a fejben, tapasztalat, játék, tevékenykedtetés, … -gondosan lejegyzetelve várják az új tanévet. Annyi kreatív ötletet kaptunk, hogy már alig várom, hogy kipróbálhassam a diákjaimmal.

Trénerünk, Oravecz Márta vezette órákon a szociális kompetenciák fejlődése teljes mértékben megvalósult, melyet a kooperatív tevékenység, a felnőttkori közös tanulás generált.

A hangulat vidám, kellemes, nyitott pedagógustársakkal élvezhettem a Varga Tamás és C. Naményi Eszter nevéhez fűződő matematikatanítási módszer és más, inkább verbalitásra támaszkodó

módszerek összehasonlítását. 

Az angol nyelvi órákat mindig az izgalom előzte meg, mert anyanyelvi tanárunk nem kímélt minket, minden apró dologra kíváncsi volt, amire mi „nem is” gondoltunk volna, azonnal leállította ha magyarul próbáltunk valamit megkérdezni társainktól, csak

Gyakorlati feladatként Rovinj turisztikai feltérképezését kaptuk. A beszédközpontúság jellemezte óráinkat, persze a nyelvtant is folyamatosan javította J 

Számomra az egyik legérdekes feladat Einstein matematikai rejtvénye volt, melyet angolul megoldani nagy kihívást jelentett.

A tananyagi témakörök, munkaformák változatosak voltak. Sok ötletet viszek haza.

Az utolsó tanítási napon Rovinj történetét, legendáját ismerhettük meg angolul, az óvárost bejártuk az oktatónk, - Matea- idegenvezetésével.

Természetesen a hallottakról kahoot csapatversenyt szervezett angol nyelvi tanárokkal közösen.:)

Rovinj az Isztria-félsziget nyugati partján fekszik Rovinj. Érdekessége, hogy a város egy kis félszigeten helyezkedik el. Számos szűk, sikátor kaszabolja keresztül Rovinj labirintus jellegű óvárosát és nagyon tiszta strandok találhatók a környéken. Érdekesség, hogy sok utca a tengerbe fut bele. Lenyűgöztek ezek a kis tengeri utcák. Három utca vezet felfele a Szent Eufémia templomhoz. Sokszor jó meredekek ezek az utcák. Jól csúsznak a fényesre koptatott macskakövek, így óvatosan haladtunk felfele és lefele.

Az óvárosban az Eufémia templom, ami külön nevezetesség. Érdekes látnivaló a torony tetején álló Szent Eufémia szobor, hiszen a szobor nem a szentély felé néz, hátat fordít annak és a helyi uralkodó szélirányt mutatja a hajósoknak.

A mobilitás alatt Véghné Juhász Krisztina szervező, túrákkal, kirándulásokkal, hajóutakkal, színesítette a szabadidő kínálatot, akinek külön köszönök minden programot és odafigyelést. Emlékezetes hajós programmal zártuk a két hetes mobilitást.

Szeretném ezt a képzést ajánlani minden pedagógustársamnak, amely a feltöltődés feladatát maradéktalanul teljesítette.

Az Aquincum Angol – Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alsós angol tagozatos tanítójaként vettem részt 2023 július 23 - 29-ig tartó Játék - kaleidoszkóp – Játékkultúra az alsó tagozaton című képzésen Rovinjban.

A mesés környezetben megtartott tanfolyamon való részvétel során rengeteg pozitív élménnyel és tudással gazdagodtam, mely köszönhető a Jutaki-Bt. szervezésésnek és természetesen Móricz Márknak, aki fantasztikus energiával, fiatalos lendülettel és végtelen nagy szakmai tudással adta át mindazt, amivel nemcsak én, hanem minden csoporttársam gazdagodott az egy hét során.

A tanfolyam nagyon jól felépített volt. A hét első napján ismerkedős játékok halmazával kezdtünk. Érdekes volt számomra a hétféle játékos archetípus megismerése, mely által választ kaptunk arra, hogy mivel nem vagyunk egyformák, így „ ...nem mindenkinek való minden játék.” (Móricz M.) . A tanfolyam következő napjaiban megtudtuk, hogy vannak oktató és szórakoztató játékok. Megismerkedtünk a játékok evolúciójával; a játékok kultúrában betöltött szerepével; beszéltünk a népi játékokról. Megbeszéltük a játszó csoportok fogalmát; a játékok szereplőinek fontosságát; az „előnyadás pedagógiáját”. Olyan érdekes kérdésekre is kerestük a választ, hogy „Hagyjuk – e nyerni a gyereket?” Megismerkedtünk az alapvető játékélményekkel, illetve a játékkultúrával az iskolában, a csoportban.

Köszönhetően Márknak, csodálatosan jó arányban volt felépítve a tanfolyam napjai során az érdekes elméleti rész és a sok-sok játékos gyakorlat. Nagyon sok játékot kipróbáltunk mi magunk is, mely során egy kicsit újra gyerekek lehettünk és felnőttként is mindig gyermeki  izgalommal vártuk a játékok kimenetelét.

A Játékkaleidoszkóp tanfolyam végére a játékokkal kapcsolatos hozzáállásom nagyon pozitív irányban változott. Törekszem a jövőben munkám során a nevelés és oktatás területén minden tanult hasznos dolgot alkalmazni, mely által nemcsak színesebbé és érdekesebbé tudom tenni óráimat, hanem a tanítványaim személyiségét is sokféle képpen tudom fejleszteni. Bízom benne, hogy a gyerekek, a közösség a sok-sok jókor és jól alkalmazott játék során megtanulják egymást elfogadni és tisztelni, pozitív, szeretetteljes légkört tudunk kialakítani és mindemellett önállóságra is tudom a gyermekeket nevelni.

Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a nagyszerű tanfolyamon és bízom benne, hogy jövőre lesz folytatása a Játék - kaleidoszkópnak.

Az Erasmus+ pályázat keretében 2023.07.30 - 2023.08.05. között első alkalommal vettem részt külföldi pedagógus továbbképzésen, a gyönyörű Rovinj városában. A képzés szervezője a JUTAKI BT. – Hungary Expert for Teachers. A szervezés és a lebonyolítás tökéletes volt.

A Kalandra fel! – IKT a tanórákon 2.0 című képzésen vettem részt. A kurzus vezetője Krizsán Pál mesterpedagógus, digitális szaktanácsadó, aki széleskörű szakmai tudással és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik az oktatást támogató alkalmazások területén. Lelkesedésével, humorával, segítőkészségével élménnyé tette a tanulás folyamatát.

A képzésnek egy csodálatos iskolaépület szolgált helyszínéül, tágas és jól felszerelt légkondicionált termekkel. A remekül megszervezett kurzus az első napon egy általános ismertetővel kezdődött, majd egy ismerkedési esttel folytatódott egy helyi étteremben, ahol nagyon finom vacsorát kaptunk.

Ezen a kurzuson továbbfejlesztettük tudásunkat a kollaboratív felületek, tabletek tanórai használatával kapcsolatban. Több nagyon hasznos oktatástechnológiai platformmal ismerkedtünk meg. A hét folyamán olyan alkalmazások használatát sajátítottuk el, amelyek megkönnyítik a képek, videók, virtuális túrák további hivatkozásokkal és információkkal való kiegészítését. Betekintést kaptunk a szerzői jogi rendszer, Creative Commons alkalmazásába, és több a témát érintő kérdést beszéltünk meg. Új, a tanulói kreativitást fejlesztő játékos alkalmazásokkal, webes felületek használatával ismerkedtünk meg. A multimédia témaköréhez tartozó alkalmazások használatával is foglalkoztunk, hang- és video fájlokat szerkesztettünk.

IKT eszköztáram sok új programmal gazdagodott, melyek segítségével multimédiás, interaktív, webes tartalmak készíthetők. Játékos tanulásra, motiválásra, gyakorlásra, prezentálásra, kreativitás fejlesztésére kitűnően alkalmasak.

A képzés ideje alatt nagyon hasznos applikációk használatát sajátítottam el, melyek segítségével érdekesebb, látványosabb, s nem utolsó sorban hatékonyabb lehet az ismeretszerzés folyamata.

Sok élménnyel és tudással gazdagodtam, megtekintettem Rovinj város fő nevezetességeit, gyakorolhattam idegen nyelvi tudásomat. A különböző területekről érkező kollégákkal hasznos tapasztalatcserét valósítottunk meg, az együttműködés során szakmai kapcsolatok alakultak ki közöttünk. Rovinj tökéletes helyszínül szolgált a kulturális ismeretek szerzésével összekötött szakmai továbbképzésre.

Köszönöm a szervezőknek, Véghné Juhász Krisztinának és munkatársainak a kiválóan szervezett, professzionális munkájukat, és segítőkészségüket!

csütörtök, 17 augusztus 2023 16:09

Rovinj - Kalandosan

Írta:

Idén nem angol, hanem magyar nyelvű tanfolyamot választottam, hiszen kolléganőm agyon dicsérte a kurzust, az oktatót és nem utolsó sorban a helyszínt is, így egyértelműnek láttam, hogy nekem is ott a helyem! A Kalandra fel! c. tanfolyam valóban nem okozott csalódást. 

1 hét alatt arról szerezhettem tudást, hogy hogyan használhatjuk az okos eszközöket és applikációkat a tanítás során. Tavaly is hasonló tematikájún voltam, de mégis sok újdonságot tanultam. Az egyes applikációkat először megnéztük a diákok szemszögéből, tehát mi is „játszottunk”. Ezután az oktató rövid videókat mutatott az ő tanóráiról. Láttuk ő hogyan alkalmazza az appokat és hogy a gyerekek hogyan viszonyulnak ezekhez, mik a reakcióik. Ez volt az egyik legjobb rész, hiszen sokat beszélt a saját tapasztalatairól, mind negatív, mind pozitív irányban. Ezután részletesen átnéztük az adott app működését és saját magunk is elkészítettünk a saját tárgyunkhoz megfelelő feladatot, játékot. Megismerkedtem a Kahoot, Quizlet, LearningApps, EdPuzzle, Okosdoboz és a Flippity használatával, illetve még sok mással is. Az egyik kedvencem a QR kód kereső játék volt. Csapatokban bejártuk az iskolát QR kódokat keresve, amit, ha beolvastunk, 1 kérdésre kellett választ találni. 

Délutánonként a tengerparton napozva pihentem ki az év fáradalmait, esténként pedig a várost felderítve merítettem erőt a következőhöz. 

Nem mondom, hogy nem fáradtam el, de másnak is ilyen jellegű fáradalmakat kívánok. Kellemest a hasznossal! Hálás vagyok a lehetőségért, hogy Rovinjban tanulhattam, pihenhettem!

2023 augusztus 7-12-ig egy újabb Erasmus+ úton vehettem részt, immáron 6. alkalommal. A kurzus, amelyet választottam a finn oktatási modell csodáját mutatta be, angol nyelven. Már voltak előzetes ismereteim a témával kapcsolatban, hiszen rengeteg cikk, videó, szakirodalom taglalja az ország oktatási rendszerének sikerességét. Az utazásom célja az volt, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtsek a finn kultúráról, miért is olyan boldogok az itt élő emberek, és a kurzus által olyan módszertani ötletekkel gazdagodjak, amelyet az iskolában én is tudok hasznosítani.

Az oktatás az első két napon délutánonként, majd a további napokon délelőtt zajlott. Az első nap meglepetten tapasztaltam a tekintélyes 21 fős létszámunkat, amely igazi nemzetiségi kavalkád volt. Többek között tanultam együtt ír, osztrák, spanyol, olasz, holland és svéd származású tanárokkal, és rajtam kívül két magyarral. A finn oktatási rendszer népszerűségét mutatja, hogy egy egyetemi tanár is részt vett a kurzuson, aki szintén hasznosítani szerette volna az itt tanultakat.

A tanfolyam azzal indult, hogy mindenki a saját iskolájáról egy bemutató prezentációt tartott, amellyel betekinthettünk más országok iskolarendszerébe, tanulhattunk egymásról-egymástól, és azt is megtapasztalhattuk, hogy máshol milyen problémák jelentkeznek az oktatás területén.

A bevezetést követően elkezdődött a tanulás: a tanfolyam többek között kitért a kulturális sajátosságokra, az iskolák működésére, a tanárok helyzetére és közben választ kaphattunk a feltett kérdéseinkre is. A tanárunk Mia, egy fiatal, nagy tudású hölgy volt, aki közvetlenül beszélt mindenről, és a szünetekben emberként is jobban megismerhettük.

Közösségi programokon is részt vettünk a hét folyamán: kedden egy walking tour alkalmával sok érdekes információt hallhattunk az idegenvezetőnktől a városról, szerdán pedig a Nemzeti Könyvtárat látogattuk meg, amely maga volt a csoda! A könyvtár nagyon modern, amely nem csak egy hatalmas könyvekkel teli szobát rejtett, hanem többek között játék-szobákat, digitális termeket, ahol az embereknek lehetőségük nyílik poadcast-eket fölvenni, hangszereket kipróbálni, zenét szerezni, és még karaokézni is. Emellett pedig különböző workshopok, előadások, koncertek színesítik a könyvtárat, és van egy külön étterme is! Elképesztő volt mindezt látni, mert egy álomnak tűnt az egész, főként azért, mert a könyvtár ingyenes mindenkinek. Úgy vélem, az a cél, hogy a gyerekek-felnőttek szeressenek könyvárba járni, olvassanak, és ez a gondolkodásmód hatásos: rengeteg ember jár ide, és élvezik az itt eltöltött időt.  A könyvtár mellett pedig a sok múzeum, amely a városban található, további kulturális lehetőségeket biztosít, amelyeket én is meglátogattam a hét során. Mindemellett hajóra szállni is érdemes, mert csodálatos félszigeteket-szigeteket láthatunk, járhatunk be.

A hét során megértettem, hogy miért is olyan boldogok a finnek. Azért, mert tesznek azért, hogy így legyen. Az emberek rendkívüli módon figyelnek a környezetükre: mindenhol tisztaság, tiszta levegő érezhető, és szelektíven gyűjtik a hulladékokat. Az emberek elfogadóak, tisztelettudóak egymással, és rendkívül barátságosak. Az autósok nyugodtan közlekednek, és ha azt látják, a zebra felé közelít egy járókelő, azonnal megállnak. Mindenki a pozitív gondolkodás híve, élvezik az életet, és ezt az időjárási viszontagságok sem tudják elrontani. A tanárunkat megkérdeztem az egyik nap, hogy miért van ez így. A válasz az oktatásban keresendő: kiskoruktól kezdve a gyereket a környezettudatos magatartásra, egymás tiszteletére tanítják, és az a legfontosabb nekik, hogy a gyerekek boldogok legyenek. Teszik mindezt a szülőkkel együtt, közösen.

Fantasztikus volt látni a hét során, hogy egy jó oktatási rendszer mennyi változást hozhat egy társadalom életébe. Rendkívüli élményekkel gazdagodtam, amit az Erasmus+ program nélkül nem élhettem volna át. Köszönöm a szervezők munkáját, különösen Fucskó Panniét!

8. oldal / 24