„Kittyt és Noémit is rendkívüli szaktudású pedagógusnak ismertem meg. Fiatal koruk ellenére, komoly pedagógiai, gyógypedagógiai tapasztalattal rendelkeznek. Nyitottak voltak a kéréseinkre, sokszor nyílt alkalmunk spontán problémafelvetésekre, ezek megbeszélésére. Rendkívül jó tapasztalatokkal gazdagodtam a hét során, ezt szívből köszönöm.”
B.SZ.J
Kurzusunk során bemutatásra kerül az óvodánkban már tíz éve sikeresen működő esélyteremtő program, mely megoldást kínál az óvoda és az iskola között lévő szakadék áthidalására. A résztvevők gyakorlatba ágyazva ismerhetik meg programunkat a bemenettől egészen a kimenetig.
A kurzus tartalma:
Egy gyermek életében jelentős lépcsőfok az iskola megkezdése, mely a gondtalan óvodai évek után nagy változást jelent számukra. Fontos, hogy ezt a változást a gyermekek hogyan élik meg, és, hogy a tanuláshoz milyen első élményeik társulnak. Ezek alapjaiban határozzák meg egy gyermek iskolai pályafutását.
A változásokhoz való alkalmazkodás kulcsa a fokozatosság, és kellő idő biztosítása a gyermekek számára. Mindez elvileg biztosított azon gyermekeknek, akiknek a szakértői bizottság vagy az Oktatási Hivatal még egy év óvodai nevelést javasol. Ugyanakkor a gyakorlatban nem mindegy, hogy ez a plusz egy nagycsoportos év hogyan telik. Az ismételt nagycsoport akkor a leghatékonyabb, ha az megfelelő átmenetet biztosít az óvoda és az iskola között. A gyerekek játékos környezetben, de tervezetten már egyre több – életkorukhoz és képességeikhez mért – feladattal és kihívással nézhetnek szembe. Olyan tevékenységekkel vannak megkínálva, melyek során gyakorolhatják erősségeiket, ugyanakkor felzárkózhatnak a nehézséget jelentő területeken, ezáltal pedig nagyobb eséllyel indulnak a sikeres iskolakezdés felé.
Óvodánkban már tíz éve működik a Palánta Esélyteremtő Program, mely átmenetet biztosít az óvoda és az iskola között az ismétlő nagycsoportos gyermekek számára. Kurzusunk során gyakorlati tapasztalatainkon keresztül mutatjuk be programunkat a bemenettől egészen a kimenetig. Ennek részeként szó lesz arról hogyan kerülnek az érintett gyermekek intézményünkbe, ott hogyan telnek mindennapjaik, és, hogy a program részeként milyen ellátásban részesülnek a nálunk töltött nevelési év során. Az intézményünkben zajló komplex fejlesztő munkát mind óvodapedagógusi, mind gyógypedagógusi szemszögből is megvizsgáljuk, valamint megmutatjuk hogyan tudunk együttműködni a fejlesztő folyamat többi szereplőjével is.
Betekintést nyújtunk az általunk alkalmazott módszerekbe és eszközökbe, illetve, hogy miként hasznosíthatóak ezek az óvoda-iskola átmenet támogatásában. Szó lesz továbbá arról, hogy a különböző változások (környezet, gyerekek képességei, köznevelés állapota) milyen újabb kihívásokat eredményeznek a munkánkban, és ennek következtében miként formálódik a program az évek során.
A képzés célja, célkitűzései
Képzésünk célja megismertetni a résztvevő pedagógusokat egy jól működő gyakorlattal az óvoda-iskola átmenet segítésére.
Várható tanulási eredmények
A résztvevő pedagógusok megismernek egy jól működő programot az óvoda-iskola átmenet támogatására.

Célcsoport: Óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok
A kurzus vezető trénere: Szilágyi Kitty és Fónyi Noémi
A kurzus időtartama: 35 tanóra (7 nap)
A kurzus nyelve: magyar, a kurzus elvégzéséhez min. B2-C1 nyelvtudás szükséges
A kurzus helyszíne: Rovinj, Horvátország
A kurzus időpontja:
- 2026. július 12-18. Tervezett
- 2027. július 11-17. Tervezett
A kurzus végleges indulása a minimum létszám eléréséhez kötött.
A kurzus díja: 560 EUR+ 50 EUR regisztrációs díj
A kurzusdíj magában foglalja a kurzust, az Europass igazolást, az Erasmus+ dokumentációt (akinek szükséges), welcome ebédet vagy vacsorát, valamint egy kulturális programot.
A feltüntetett ár nettó ár. EU-adószámmal rendelkező szervezetek számára az ÁFA 0%. Egyéb esetekben az alkalmazandó áfatartalomról érdeklődjön kollégáinknál
Igényelhető források: Az Erasmus+ program keretében minden mobilitási költséget /utazási költség, tanfolyami díjak, szállás, megélhetési költségek/ az ösztöndíj fedez.
Tervezett tematika:
1. nap: Vasárnap: Érkezés, a kurzus és a helyszín bemutatása, a résztvevők bemutatkozása
Regisztráció a nap folyamán
14.30 – 15.00: Helyszín megismerése, tűz-és balesetvédelmi oktatás
15.00 – 17.30: Kurzus és tréner bemutatása, résztvevők bemutatkozása – 5 percben minden résztvevő bemutatkozik és ismerteti az intézményét, illetve a céljait, amit a kurzus elvégzésével szeretne elérni
18.00 – 19.30: A kurzuson résztvevők kötetlen megismerése vacsora keretében.
2. nap Hétfő
- A kurzus tartalmának, céljának rövid ismertetése
- A résztvevők előzetes ismereteinek, tapasztalatainak és a kurzussal kapcsolatos elvárásainak megvitatása
- Az óvoda-iskola átmenet nehézségei napjainkban
- Elméleti és jogszabályi háttér
- Intézmény bemutatása
- A Program létrejötte és rövid bemutatása
3. nap: Kedd
- A Program bemutatása bemenettől a kimenetig
- Szakmai apparátus, team-munka
- Szülőkkel való együttműködés
4. nap: Szerda
Komplex fejlesztés – alkalmazott módszerek I.
- Írás-olvasás előkészítése (Mese-zene módszer)
- Szociális készségek és az érzelmi intelligencia fejlesztése (Együttműködő Kommunikáció módszere)
5.nap Csütörtök:
Komplex fejlesztés – alkalmazott módszerek I.
- Mozgásfejlesztési lehetőségek (élménytesi – okostorna módszere)
- Gyógypedagógiai fejlesztő módszerek
6. nap Péntek
- A program kihívásai, változások
- Esetbemutatás
- Szülői visszajelzések
7. nap: Szombat: A tanfolyam zárása – kulturális program
8.30 – 10.00: Hogyan használom óráimon a tanultakat
Mit tanultam a héten? Felkészülés a disszeminációra – 5 perces előadás minden résztvevőtől
10.00-10.15- Szünet
10.15-11.00:
- A tanfolyam értékelése és visszajelzése
- Tanúsítványok, jelenléti igazolások
- Certificate kiadása – fotózás
11.30-16.00: Kulturális program – Hajókirándulás
Trénerek
Szilágyi Kitty és Fónyi Noémi
Óvodapedagógus, Gyógypedagógus, Pszichopedagógus
Kattintson a gombra, jelentkezzen!
Jelentkezem erre a képzésre!




