„A nyár Rovinjban alkalmas arra, hogy képzeletünknek teret adva megszokott, fáradt módszereinken újítsunk, kész órarészletekkel, óratervekkel érkezzünk haza a tengerről tanítóként, magyar tanárként, ének tanárként a nyár közepén, rögzítve az élményekkel átélt és megélt dramatikus zenei játékokat.”
G-Sz. Hajnalka
A Dramatikus zenei gyakorlatok módszere révén a kurzus résztvevői egy olyan három évtizedes művészetpedagógiai gyakorlattal ismerkedhetnek meg, amely a zene- és a drámapedagógia mezsgyéjén a két művészeti ág közös elemeit ötvözi a tanári praxissal. Előbb cselekvő játékok és gyakorlatok során megtapasztaljuk a hangok és gesztusok ránk tett közös hatását, majd azt az alkotó alkalmazásba fordítjuk át. A módszer nemcsak a két művészeti ág jelenségeinek és alkotásainak személyes megéléséhez és mélyebb megértéséhez nyújt fogódzókat, hanem a közösen születő produktumok révén nyitottságra, kooperációra, valamint önálló alkotásra és gondolkodásra is nevel.
A kurzus tartalma
Már az ókori kínaiak is tudták, hogy “a zene: öröm”. A híres musical-dalbetét ehhez még hozzáteszi, hogy “a zene az kell: mert körülölel”. Sokan és sokféleképpen keresték-kutatták-művelték a művészetnek ezt a csodás-titokzatos területét, amely azonban némelyek számára mégis problémás, legalább is abban a tekintetben, hogy hogyan is műveljék. A kurzus folyamán a zenével kapcsolatos elmélyüléshez egy olyan módszer lesz a résztvevők segítségére, mely egy másik művészetet-pedagógiát hív segítőtársnak: a drámát, drámapedagógiát. A dráma ugyanis képes arra, hogy a maga cselekvő, majd (ön)elemző eszköztárával közelebb hozza azokat a szinte metafizikus tapasztalatokat, élményeket, amelyeket a zenei és nem zenei hangok képesek kelteni bennünk. Mindehhez a zenét, a hangok világát bevonó speciális érzékelésfejlesztő, ön- és csoportismereti játékok és gyakorlatok, kooperatív technikák vezetnek el.
A zene sajátos hatásmechanizmusát tudatosítva, a dráma eszköztárával közös nevezőre hozva képessé válhatunk arra, hogy mi magunk improvizáljunk vagy kreáljunk olyan komplex szituációkat, melyek révén egy adott jelenséget, problémát újabb fókuszból vizsgálhatunk, vagy éppen egy adott műforma (például egy népdal) dramatizálása révén mélyebb megértést nyerhetünk. Röviden: érzelmi világunk egy olyan rejtett erőforrása nyílhat meg számunkra, amelyet gondos módszertannal tudatosítva saját eszköztárunk részévé tehetünk.
A kurzus alapját képező Dramatikus zenei gyakorlatok módszere mögött három évtizedes tanári-tréneri tapasztalat áll. melyet a kurzus vezetője “A dramatikus zene felfedezése című kötetben foglalt össze(Selinunte Kiadó, 2022.) Egy olyan felfedező körutat teszünk a hangok, szavak mozdulatok, érintések, gesztusok közös világában, amelynek révén fontos és lényegi (érzelmi, értelmi és szenzoros) tapasztalatokat szerezhetünk egymásról és önmagunkról.
Mindhárom terület, a zene, a dráma és a tanítás közös nevezője a játék és az idő. Játsszunk zenét (hangszeren és vokálisan), színházat (szerepekbe lépünk), és mi tanárok természetesen játsszunk a gyerekekkel – és néhanap egymással is. Emellett mind a zene, mind a színház, sőt a tanítás is időben tud kiteljesedni. Az idővel és az időhöz fűződő viszonyunk szintúgy egyik főtémája lesz a kurzusnak.

A képzés célja, célkitűzései:
A Dramatikus zenei gyakorlatok közösségben végzett alkotás olyan ön- és csoportismereti, egyszóval személyiségfejlődési lehetőséget kínál, aminek révén a módszer gyakorlatait a résztvevők önálló alkotó módon építhetik be saját gyakorlatukba a későbbiek folyamán. A kurzus végére a résztvevők alkalmassá válnak bizonyos gyakorlatok vezetésére és adaptációra a praxisuknak megfelelő korosztályban. Mindezek mellett egy olyan összművészeti gondolkodásmódot is elsajátítanak, amely az interdiszciplináris tantárgyi integráció révén az új gondolatokra való nyitottságot, önálló gondolkodást és alkotást feltételez.
Várható tanulási eredmények:
A kurzus résztvevő cselekvő módon tapasztalják meg és tudatosítják a maguk és egymás számára is a hangok és gesztusok rájuk tett komplex, dramaturgiai hatását. A hatás megértése révén a dramatikus zenei gyakorlatok adta keretek között képessé válnak arra, hogy maguk is alkotó módon vegyenek részt a folyamatban, vagyis a saját improvizált vagy kreált hangjaik és gesztusaik révén élik meg a művészeti alkotó folyamat pozitív hatását.
Célcsoport:
- A kurzus bármilyen korosztállyal dolgozó pedagógusok, trénerek (óvódapedagógusok, tanítók, tanárok, művelődés- és közösségszervezők) számára hasznos lehet. Ezen felül a résztvevőktől nem igényel semmilyen zenei vagy színházi előképzettséget, pusztán nyitottságot a játékra, új tapasztalatok befogadására önmagunk, tanítványaink, kollégáik, valamint tágabb szakmai környezetünk felé.
Tréner: Pap Gábor Papesz
A kurzus időtartama: 35 tanóra (7 nap)
A kurzus nyelve: magyar, a kurzus elvégzéséhez min. B2 nyelvtudás szükséges
A kurzus helyszíne: Rovinj, Horvátország
A kurzus időpontja:
- 2026.07.12-18- Visszaigazolt-Confirmed
- 2027.07.11-17- Tervezett-Planned
A kurzus végleges indulása a minimum létszám eléréséhez kötött
A kurzus díja: 560 EUR+ 50 EUR regisztrációs díj
A kurzusdíj magában foglalja a kurzust, az Europass igazolást, az Erasmus+ dokumentációt (akinek szükséges), welcome ebédet vagy vacsorát, valamint egy kulturális programot.
A feltüntetett ár nettó ár. EU-adószámmal rendelkező szervezetek számára az ÁFA 0%. Egyéb esetekben az alkalmazandó áfatartalomról érdeklődjön kollégáinknál
Igényelhető források: Az Erasmus+ program keretében minden mobilitási költséget /utazási költség, tanfolyami díjak, szállás, megélhetési költségek/ az ösztöndíj fedez.
Tervezett tematika
1. nap: Vasárnap: Érkezés, a kurzus és a helyszín bemutatása, a résztvevők bemutatkozása
Regisztráció a nap folyamán
14.30 – 15.00: Helyszín megismerése, tűz-és balesetvédelmi oktatás
15.00 – 17.30: Kurzus és tréner bemutatása, résztvevők bemutatkozása – 5 percben minden résztvevő bemutatkozik és ismerteti az intézményét, illetve a céljait, amit a kurzus elvégzésével szeretne elérni
18.00 – 19.30: A kurzuson résztvevők kötetlen megismerése vacsora keretében.
2. nap Hétfő – Fiktív szituáció azonosítása-kreálása improvizált hangok alapján
- Névtanulós, ön- és csoportismereti játékok, ezek “hangos” változatai
- A hangok ötös rendszere, és a gesztusok fajtái.
- Gyakorlatok Gesztus és hang kommunikációjára
- „Rádiós” gyakorlatok
3. nap: Kedd –Beavató gyakorlatok alapján a hangok által kiváltott hatás elemzése szóban vagy írásban
- Beavató gyakorlatok (Hangbúra, Hangdodzsem, Angyalok városa)
- Sajáthang-tréning
- Páros gyakorlatok: hanganimálás és versmintázás
4. nap: Szerda –Rövid jelenet alkotása kis csoportban zenei elemek (ritmus, dallam, tempo) felhasználásával, szöveg nélkül
- Gyakorlatok dallamokkal és más zenei elemekkel (ritmus, tempo)
- Dalok dramatizálása (népdal, mint hiperballada, élőklipp)
- Az időérzék gyakorlatai: taps- és gesztusgyakorlatok
5.nap Csütörtök – Rövid játékos etűdök alkotása párokban vagy kis csoportokban a hangokhoz/zenéhez való viszonyunk kifejezésére
- Előbb egy közös történet elmesélésénél használjuk fel a héten eddig sorravett gyakorlatokat, hogy aztán alkotó és cselekvő módon önthessük formába egymás számára a kreatív választ arra a kérdésre, hogy hogyan is hatnak ránk a hangok, és mit “tesz velünk” a zene?
6. nap Péntek –Gyakorlatvezetés “blattolt” vagy saját invenciójú dramatikus zenei gyakorlat alapján
- Résztvevők által „blattolt” és kreált gyakolatok vezetése.
- A gyakorlatvezetések kitárgyalása, gyakorlatvezetői „kiskáté”
7. nap: Szombat: A tanfolyam zárása – kulturális program
8.30 – 10.00: Hogyan használom óráimon a tanultakat
- Mit tanultam a héten? Felkészülés a disszeminációra – 5 perces előadás minden résztvevőtől
10.00-10.15- Szünet
10.15-11.00:
- A tanfolyam értékelése és visszajelzése
- Tanúsítványok, jelenléti igazolások
- Certificate kiadása – fotózás
11.30-16.00: Kulturális program – Hajókirándulás

Tréner
Pap Gábor Papesz
Ének-zene tanár és karvezető, kreatív-zene tanár, dráma-és zene pedagógus
Bemutatkozás
- ének-zene tanár és karvezető, kreatív-zene tanár, Vörösmarty Gimnázium
- óraadó tanár, Pázmány Péter Tudományegyetem (Dramatikus zenei gyakorlatok, Zenés és prózai színház)
Kattintson a gombra, jelentkezzen!
Jelentkezem erre a képzésre!


