Ez a kurzus a szakképző intézmények és a munkaerőpiaci szereplők közötti hosszú távú együttműködések kialakítására fókuszál. A résztvevők megismerik, hogyan lehet a tanterveket összehangolni az iparági igényekkel, és miként lehet fenntartható partnerségeket építeni az iskolák és vállalatok között.
A duális képzés olyan oktatási forma, amelyben az iskola és a munkahely egyaránt kulcsszerepet játszik a tanulók felkészítésében. A kurzus során a résztvevők megismerik a partnerségépítés stratégiáit, a sikeres együttműködések modelljeit, és konkrét példákat látnak ipar–oktatás kapcsolatokra. Emellett áttekintik a tantervfejlesztés és a munkaerőpiaci trendek közötti összhang megteremtésének lehetőségeit. Kiemelt téma a fenntartható együttműködések menedzselése, valamint az érdekelt felek (iskolák, cégek, diákok, szülők) bevonása.

A képzés célja, célkitűzései:
– Az iskola–vállalat együttműködések modelljeinek bemutatása
– Partnerségépítési és menedzsment készségek fejlesztése
– A duális képzés tantervi és szervezeti sajátosságainak megértése
– Erasmus+ prioritások erősítése: munkaerőpiaci relevancia, innováció, inklúzió
Várható tanulási eredmények:
– A résztvevők képesek lesznek fenntartható együttműködéseket kezdeményezni vállalatokkal
– Megtanulják a duális képzés szervezeti kereteit és jogi alapjait
– Ismerni fogják a tantervfejlesztés és iparági igények összehangolásának módszereit
– Képesek lesznek saját intézményükben partnerségi stratégiát kialakítani
Célcsoport:
- szakképző tanárok, trénerek, mentorok, koordinátorok
A kurzus nyelve: magyar, a kurzus elvégzéséhez min. B2 nyelvtudás szükséges
A kurzus időtartama: 25 tanóra (5 nap)
A kurzus dátuma:
- 2026. május 25-29. Tervezett
- 2027. május 24-28. Tervezett
A kurzus végleges indulása a minimum létszám eléréséhez kötött
A kurzus helyszínei: Umag, Horvátország
A kurzus ára: 400 EUR+ 50 EUR regisztrációs díj
A kurzusdíj magában foglalja a kurzust, az Europass igazolást, az Erasmus+ dokumentációt (akinek szükséges)
A feltüntetett ár nettó ár. EU-adószámmal rendelkező szervezetek számára az ÁFA 0%. Egyéb esetekben az alkalmazandó áfatartalomról érdeklődjön kollégáinknál
Igényelhető források: Az Erasmus+ program keretében minden mobilitási költséget /utazási költség, tanfolyami díjak, szállás, megélhetési költségek/ az ösztöndíj fedez.
Tervezett program
1.nap Hétfő: A duális képzés alapjai és a partnerségek szerepe
- A duális képzés rendszere és szereplői (oktatási intézmények, vállalatok, diákok) – miért fontos hidat építeni közöttük?
- Partnerségépítés fogalma, alapelvei és előnyei
- Magyar és nemzetközi példák/gyakorlatok a sikeres iskolai-ipari együttműködésre (példák, tapasztalatok)
- Aktuális munkaerőpiaci trendek és a duális képzés relevanciája
2. nap Kedd: Partnerségépítés folyamata és stratégiái
- Partnerségépítés lépései – hogyan közelítsük meg a vállalatokat?
- Kulcskompetenciák: tárgyalás, kapcsolatépítés, kommunikáció
- Az érdekelt felek (iskola, cég, diák, szülő) igényeinek feltérképezése
3. nap Szerda: Tanterv és ipari igények összehangolása
- Tantervfejlesztés a duális képzésben – miért fontos az ipari visszacsatolás?
- Kompetenciák és tudás; hogyan tükröződjenek az ipari elvárások a tantervben?
- A duális képzés szerepe a 21. századi munkavállalói készségek fejlesztésében
- Jól működő tantervi modellek, ipari példák
4. nap Csütörtök: Fenntartható partnerségek és együttműködés menedzsment
- Partnerségek fenntarthatósága – stratégiák és eszközök
- Kommunikációs csatornák és visszajelzési mechanizmusok kialakítása
- Konfliktuskezelés és közös célok meghatározása
- Monitoring és értékelés – hogyan mérjük a partnerség hatékonyságát?
5. nap Péntek: Gyakorlati tervek bemutatása és zárás
- Résztvevői prezentációk: saját partnerségi terv bemutatása
- Peer feedback és közös tanulságok levonása
- Személyes és intézményi akciótervek készítése
- Hogyan használom óráimon a tanultakat?
- Mit tanultam a héten? Felkészülés a disszeminációra – 5 perces előadás minden résztvevőtől
- Tanúsítványok, jelenléti igazolások átadása
- A tanfolyam zárása, értékelése
Kattintson a gombra, jelentkezzen!
Jelentkezem erre a képzésre!


