Ez a képzés a munkahelyi tanulás mindennapi gyakorlatára koncentrál. A résztvevők megtanulják, hogyan támogathatják a diákok szakmai fejlődését valós munkakörnyezetben. A kurzus középpontjában a mentorálás, a konstruktív visszajelzés, valamint a tanulói motiváció fenntartása áll.
A munkaalapú tanulás (WBL) lehetővé teszi, hogy a diákok közvetlenül a munkahelyen sajátítsák el a szükséges készségeket. A kurzus során a résztvevők megtanulják, hogyan kell strukturált tanulási folyamatot szervezni a cégeknél, milyen kommunikációs technikákkal lehet hatékonyan segíteni a tanulókat, és hogyan építhető be a reflexió a mindennapi gyakorlatba. Külön blokk foglalkozik a mentor–diák kapcsolat bizalomra épülő fejlesztésével, valamint az értékelési módszerek gyakorlati alkalmazásával.

A képzés célja, célkitűzései:
– A munkahelyi mentorálás módszereinek elsajátítása
– Kommunikációs és visszajelzési technikák fejlesztése
– A diákok szakmai és személyes fejlődésének támogatása
– Erasmus+ prioritások erősítése: gyakorlati készségek, inklúzió, tanulói részvétel
Várható tanulási eredmények:
– A résztvevők képesek lesznek mentorprogramokat kialakítani saját szakterületükön
– Hatékony kommunikációs eszköztárat építenek ki a diákok támogatásához
– Megtanulják, hogyan lehet a munkahelyi tapasztalatokat tanulási eredményekké formálni
– Reflexiós és értékelési módszereket tudnak alkalmazni a gyakorlatban
Célcsoport:
- szakképző tanárok, trénerek, mentorok, koordinátorok
A kurzus nyelve: magyar, a kurzus elvégzéséhez min. B2 nyelvtudás szükséges
A kurzus időtartama: 25 tanóra (5 nap)
A kurzus dátuma:
- 2026. május 25-29. Tervezett
- 2027. május 24-28. Tervezett
A kurzus végleges indulása a minimum létszám eléréséhez kötött.
A kurzus helyszínei: Umag, Horvátország
A kurzus díja: 400 EUR+ 50 EUR regisztrációs díj
A kurzusdíj magában foglalja a kurzust, az Europass igazolást, az Erasmus+ dokumentációt (akinek szükséges).
A feltüntetett ár nettó ár. EU-adószámmal rendelkező szervezetek számára az ÁFA 0%. Egyéb esetekben az alkalmazandó áfatartalomról érdeklődjön kollégáinknál
Igényelhető források: Az Erasmus+ program keretében minden mobilitási költséget /utazási költség, tanfolyami díjak, szállás, megélhetési költségek/ az ösztöndíj fedez.
Tervezett program
1.nap Hétfő: A munkaalapú tanulás alapjai és a mentor szerepe
- A munkaalapú tanulás (WBL) pedagógiai háttere
- Erasmus+ prioritások a szakképzésben
- A mentor szerepe, felelőssége és kompetenciái
- Jó gyakorlatok Európából
2. nap Kedd: Strukturált tanulási folyamat kialakítása munkahelyen
- Tanulási eredmények meghatározása
- Egyéni fejlődési tervek készítése
- Tanulási folyamat beágyazása a munkarendbe
- Dokumentáció és adminisztráció (Europass, tanulási megállapodások)
3. nap Szerda: Kommunikáció és konstruktív visszajelzés
- Hatékony kommunikáció munkahelyi környezetben
- Konstruktív visszajelzési technikák
- Motiváció fenntartása
- Konfliktuskezelési alapok
4. nap Csütörtök: Értékelés, reflexió és inklúzió
- Formáló és összegző értékelés a munkahelyen
- Reflexiós technikák alkalmazása
- Inkluzív mentorálási gyakorlat
- Tanulói részvétel és önértékelés támogatása
5. nap Péntek:Integráció, bemutatók és zárás
- Saját mentorprogram bemutatása (csoportonként/prezentáció)
- Közös szakmai reflexió
- Akcióterv készítése hazatérés utáni alkalmazásra
- Tanulási eredmények összegzése
- Hogyan használom óráimon a tanultakat?
- Mit tanultam a héten? Felkészülés a disszeminációra – 5 perces előadás minden résztvevőtől
- Tanúsítványok, jelenléti igazolások átadása
- A tanfolyam zárása, értékelése
Kattintson a gombra, jelentkezzen!
Jelentkezem erre a képzésre!


