A kurzus tartalma
A „Vezetők szakmai műhelye” egy hétnapos nyári képzés gyakorló iskolaigazgatóknak.
Gyakorlatias, életszerű, felesleges körök nélkül. Konfliktuskezelési és vezetői kommunikációs helyzeteket dolgozunk fel, coaching szemléletű vezetési technikákat próbálunk ki, és foglalkozunk azzal is, hogyan maradhat ép a vezető idegrendszere változások idején. Minden napra jut valami azonnal használható. Nincs mellébeszélés, van tempó, humor és szakmai töltés.
Oktatási intézményt vezetni 2025-ben? Olyan, mint egy Rubik-kockával zsonglőrködni. Elvárások fentről, elvárások lentről, miközben meg kéne őrizni a nyugalmadat, az irányítást és némi humorérzéket. A „Vezetők szakmai műhelye” egy 6 napos nyári képzés gyakorló igazgatóknak – valódi vezetőknek, valódi helyzetekre.
Ez nem egy frontális előadás-sorozat, ahol jegyzetelhetsz néhány okos idézetet a változáskezelésről. Ez egy interaktív, dinamikus műhely, ahol együtt dolgozunk tipikus (és tipikusan kimerítő) vezetői helyzeteken. Iskolai példákból indulunk, nem a Harvardról. Dolgozunk esettanulmányokon, frissítjük a konfliktuskezelési arzenálod, megnézzük, mit jelent a coaching szemlélet a gyakorlatban, és mitől nem az. Foglalkozunk azzal is, hogyan adsz visszajelzést úgy, hogy az ne fulladjon bele a félreértésbe – vagy az ellenállásba.
A műhely során kiscsoportos munka, strukturált beszélgetések, szerephelyzetek és akciótanulás váltják egymást. Az a cél, hogy minden napra jusson valami, amit másnap akár már használhatsz is.
Nincs kötelező kitárulkozás, nincs pszichodráma. Van viszont tempó, humor, és meglepően sok „aha élmény”.
A képzés célja, célkitűzései:
Ez a képzés azoknak a vezetőknek szól, akik már végigültek pár tucat képzést, de keveset hasznosítottak belőle. A cél nem az, hogy újabb fogalomtárat tanulj, hanem hogy reflektálhass, gyakorolhass, újrakeretezhess – saját helyzeteiden keresztül. A műhely célja, hogy minden résztvevő:
-
felismerje, hol vannak elakadások a vezetői eszköztárában, és kapjon friss technikákat ezek oldására,
-
gyorsan bevethető, működő megoldásokat vigyen haza: 7 nap = 7+1 új reflex vagy rutin, amit már nem kell tovább halogatni,
-
olyan vezetőkkel dolgozhasson együtt, akik ugyanabban a rendszerben élnek, mozognak együtt.
-
és végül, de nem utolsó sorban: töltődjön, gondolkodhasson magáról vezetőként – de anélkül, hogy terápiára fordulna a hét.
Nem baj, ha nem vagy a megosztás bajnoka, itt nem ez a mérce. Az is teljesen rendben van, ha csak megfigyelőként indulsz, de aktívabban fejezed be. A tempó vezetőbarát, az anyag azonnal adaptálható, az élmény garantáltan nem lesz „szokásos képzés”.
Várható tanulási eredmények:
A képzés végére a résztvevők:
-
magabiztosabban alkalmaznak legalább 3 új konfliktuskezelési technikát – különösen a kollégákkal és szülőkkel való helyzetekben;
-
képesek lesznek helyzetfüggő vezetői stratégiákat választani a korábbi „egyféle stílus” helyett;
-
megismerik a coaching szemlélet alapjait, és gyakorolják is azok célzott alkalmazását vezetői beszélgetésekben;
-
elsajátítják a „gyors beavatkozás – tartós hatás” elvű mikrointervenciókat, amelyek segítenek energiát spórolni a mindennapokban;
-
kialakítanak egy saját, azonnal kipróbálható „vezetői újrakezdő csomagot”, ami segít visszatérni a fókuszhoz, ha épp elsodorja őket az évközi káosz.
És ami talán a legfontosabb: nem érzik magukat egyedül.
Célcsoport:
- Iskolaigazgatók, igazgató helyettesek, középvezetők, egyéb vezetők
A kurzus időtartama: 35 tanóra (7 nap)
A kurzus nyelve: magyar, a kurzus elvégzéséhez min. B2 nyelvtudás szükséges
A kurzus helyszíne: Grado, Olaszország
A kurzus időpontja:
- 2026.07.26-08.01. VISSZAIGAZOLT
- 2027.07.25-31. Tervezett
A kurzus végleges indulása a minimum létszám eléréséhez kötött.
A kurzus díja: 560 EUR + 50 EUR regisztrációs díj
A kurzusdíj magában foglalja a kurzust, az Europass igazolást, az Erasmus+ dokumentációt (akinek szükséges),
A feltüntetett ár nettó ár. EU-adószámmal rendelkező szervezetek számára az ÁFA 0%. Egyéb esetekben az alkalmazandó áfatartalomról érdeklődjön kollégáinknál.
Igényelhető források: Az Erasmus+ program keretében minden mobilitási költséget /utazási költség, tanfolyami díjak, szállás, megélhetési költségek/ az ösztöndíj fedez.
1. nap: Vasárnap: Érkezés, a kurzus és a helyszín bemutatása, a résztvevők bemutatkozása
Regisztráció a nap folyamán
14.30 – 15.00: A helyszín, a tanfolyam tematikájának megismerése
15.00 – 17.30: A bizalomteli, együttműködő tanulási környezet megteremtése játékos gyakorlatokkal
18.00 – 19.30: Az előzetes ismeretek feltárása, tudásmegosztás
2. nap: Hétfő – Bevezetés és szakmai alapok
A kurzus megnyitása, csapatépítés, a vezetői alapfogalmak bemutatása.
Feladatok:
- Tájékozódás és csoportszerződés (elvárások, munkastílus),
- interaktív foglalkozás a 21. századi iskolavezetés kihívásairól, a proaktív vezetés és felelősségvállalás kulcsfogalmainak bemutatása, reflexiós gyakorlat: „Mit jelent a hatékony vezetés az én iskolámban?”
3. nap: Kedd – Önismeret és vezetési stílus
Tevékenységek: A vezetési stílusok bemutatása a DISC modellen keresztül.
Feladatok:
- Önértékelés, egyéni DISC-profil elemzése, csoportos beszélgetés az erősségekről és fejlesztendő területekről.
4. nap: Szerda – Jövőkép és küldetés
Tevékenységek: A személyes motiváció és vezetői jövőkép feltárása.
Feladatok: Ikigai gyakorlat kitöltése, egyéni vezetői küldetésnyilatkozat megírása, közös értékekről szóló csoportos reflexió.
5. nap: Csütörtök – Prioritások és időmenedzsment
Tevékenységek: Hatékony idő- és prioritáskezelési stratégiák kialakítása.
Feladatok: Covey időmenedzsment-mátrix alkalmazása saját feladatokra, egy iskolavezető napi időbeosztásának szimulációja, személyes heti terv készítése.
6. nap: Péntek– Együttműködés és kommunikáció
Tevékenységek: Win-win tárgyalás, empátia és csapatmunka gyakorlása.
Feladatok: Esettanulmányok konfliktuskezelésről, szerepjátékok az aktív hallgatás fejlesztésére, csoportos projekttervezési gyakorlat a szinergia gyakorlati alkalmazására.
7. nap: Szombat – Megújulás és zárás
Tevékenységek: A fenntartható vezetésre és a személyes jóllétre való fókusz.
Feladatok: Egyéni megújulási terv készítése (fizikai, mentális, érzelmi, spirituális), 6–12 hónapos személyes akcióterv kidolgozása, reflexió, értékelés, tanúsítványátadó ünnepség.
- Hogyan használom óráimon a tanultakat
- Mit tanultam a héten? Felkészülés a disszeminációra – 5 perces előadás minden résztvevőtől
- A tanfolyam értékelése és visszajelzése
- Tanúsítványok, jelenléti igazolások
- Certificate kiadása – fotózás

Kattintson a gombra, jelentkezzen!
Jelentkezem erre a képzésre!


