
Az Erasmus+ tanártovábbképzésnek köszönhetően részt vettem egy különleges kurzuson, mely alatt a saját és a gyerekek mentális és fizikai egészségének megőrzéséről is tanultam. A kurzus helyszíne a csodálatos Alicante volt, melyről a képzés folyamán a kulturális programokon keresztül rengeteg mindent megtudtunk.
A csoportunk 12 főből állt, lengyelek, franciák, olaszok, észtek és én magyarként képviseltettük magunkat a jóga kurzuson. Minden nap reggeli jógával kezdtünk a tengerparton, majd egy átöltözésre elegendő szünet után folytattuk az elméleti oktatást a képző épületében. A jóga óráknak minden nap más céljuk volt, előfordult, hogy gyerekjóga vagy éppen tinijóga gyakorlatokat tanultunk. A gyakorlati oktatás mindenki számára követhető volt, azok is élvezték a mozgást, akik életükben először jógáztak. Az elméleti oktatásnál különböző légző technikákat, meditációs gyakorlatokat tanulhattunk

Az iskolai tanórákba nagyon egyszerűen beilleszthető mindfulness feladatokat, gyakorlatokat ismerhettünk meg, mely ebben a rohanó világban mindenképpen segítségére lesz a gyerekeknek és a tanároknak is. A tanárnő, aki a képzést vezette elfogadó és támogató légkört alakított ki, mely által a résztvevők között is nagyon könnyen alakultak ki barátságok és nemzetközi kapcsolatok.
Nagyon hasznos volt számomra képzés, kiemelt feladatomnak érzem a képzés után, a saját iskolámban és környezetemben hirdessem ezeket a hasznos gyakorlatokat.
További hasonló írások



Kattintson a gombra, jelentkezzen!
Jelentkezem erre a képzésre!