A honlapunkon található projekteket az Európai Bizottság támogatta. Az alábbiakban korábbi mobilitásokon részt vett kollégák beszámolóit olvashatják.
A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
Az erasmus+ program keretében vehettem részt Rovinjban egy fantasztikus továbbképzésen 2023. július 23-29-ig. Ahogy a címe is jelzi, a tavalyi képzésünk folytatása volt. Jakucs Erika és Pereczes Marianna garantálta a megszokott magas színvonalat. Olyan ötleteket tanultunk, amikkel felfedeztethetjük a tananyagot a gyerekekkel, főként az 5-6. évfolyamon. Pl. a transzformációk felfedeztetésére Escher-ábrákat, a gyerekeket színes pólóba öltöztetve eljátszani a ponthalmazokat, a bolond király kőműveseként háromszögekből és négyszögekből járdákat építeni. Nagyon jó hangulatban teltek az órák, ittuk az előadóink minden szavát. Nagyon várom a folytatást! A sok-sok matematika mellett délutánonként fürödhettünk is a tengerben, városnéztünk. A rendkívüli színvonalú szervezésnek köszönhetően középkori városokba is utazhattunk. Nagyon köszönjük a Jutaki Bt-nek!
Nem csak füzet és ceruza – 2 hét a csodás Rovinjban
Írta: Szolnoki-Bánki GittaErasmus pályázat keretében 2023. július 16-29-ig 2 hetes továbbképzésen vettem részt a horvátországi Rovinjban. A továbbképzést a JUTAKI Bt. - Hungary Expert for Teachers and Students hirdette és szervezte meg. Nagyon sok segítséget kaptam tőlük és koordinátoromtól a kiutazás megszervezésétől kezdve egészen a tanfolyam végéig, így minden gördülékeny volt. Rovinj az egyik legszebb város, ahol valaha életemben jártam, így igazán ideális helyszíne volt ennek a szakmai továbbképzésnek. Magyarország minden szegletéből és a határon túlról is érkeztek kollégák, ami nagyszerű lehetőség volt a tapasztalatcserére.
A szakmai programokon túl a szervezők változatos és színes fakultatív programokat kínáltak, melyek kiváló lehetőséget adtak a környék felfedezésére, az ismerkedésre és a szabadidő aktív és minőségi eltöltésére.
Oktatóink Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes és Oravecz Márta két örökifjú, gyermekközpontú ember, akik irigylésre méltó lendülettel és őszinte lelkesedéssel adták át több évtizedes szakmai tapasztalatuk egy részét. A tanfolyam során a 6-10 éves korosztály tevékenységgel és játékkal támogatott anyanyelvi és matematikai neveléséhez kaptam elméleti és gyakorlati segítséget, melyeket nagyon jól fogok tudni adaptálni tanitói és fejlesztőpedagógiai munkámba. Ági és Márti tarsolyában elképesztően sok játék van, s nagyon hálás vagyok, hogy közülük sokat megismerhettem, kipróbálhattam. Napjaink nagyon jó hangulatban teltek, sokat nevettünk, igazi csapattá kovácsolódtunk, s megtapasztalhattuk a játék vitathatatlanul jótékony hatásait, mint a lelkesedés, a közösségi összetartozás érzése, a siker vagy éppen a kudarc, vereség érzésének méltósággal viselése. Az ismeretszerzés leghatékonyabb módjának tartottam eddig is a játékot, s mostani élményeim ebben megerősítettek. Soha nem fogom elfelejteni, amikor utolsó előtti nap zárszóként Márti azt mondta: „Holnap csak játszani fogunk”, mind felkaptuk a fejünket, és visszakérdeztünk, pont, mint a gyerekek, hogy Tényleg? És tényleg. Boldog napok voltak.
Köszönet még egyszer mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy résztvehessek ebben a kalandban.
2023-1-HU01-KA122-SCH-000126311 Erasmus+
Írta: Mrázik-Bóbis KatalinVarázslóként Rovinjban - A Komplex 3+T program megismerése
Írta: Mohácsi JuditAz idén harmadik alkalommal vehettem részt Erasmus pályázaton. Mivel mindig is fontosnak tartottam a folyamatos fejlődést, a megújulást, a tapasztalatszerzést és -cserét pedagógiai munkám során, így ebben az évben is nagy örömmel töltött el, hogy új ismeretekkel gazdagodhatok a pályázat keretein belül.
Munkám során igyekszem előtérbe helyezni a tehetségfejlesztést, a tehetségek kiaknázását. Tanulmányi versenyekre készítek föl gyerekeket, dráma szakkört vezetek, az egészséges életmódra nevelés keretein belül túrakört és -tábort szervezek. Nagy hangsúlyt fektetek a különböző képességek fejlesztésére, így számomra a legjobb alkalom volt, hogy Orbán Sándor: Varázsold elő a tanítványodból a talentumot – Komplex 3+T program c. egyhetes, a tehetségazonosítás, -fejlesztés és –gondozás témájában megtartott kurzusára jelentkezzek. A képzés magyar nyelven folyt a festői szépségű Rovinjban. A kurzus a városközpontban, a helyi gimnáziumban kapott helyet. A helyszín minden 21. századi követelménynek megfelelt.
Az első napon megismerkedtünk a Komplex 3+T módszer elméleti kérdéseivel. Később már gyakorlati síkon közelítettük meg a különböző képességterületek (szomatikus, affektív, kognitív) fejlesztésének lehetőségeit. Párban, illetve csoportos munkában zajlott a különböző képességterületek kibontakoztatását segítő feladatok elvégzése. Rajzoltunk, festettünk az affektív képesség fejlesztése érdekében. Kutatást végeztünk egy megadott témában, ehhez plakátot készítettünk, előadást tartottunk, hogy a kognitív képességünk minden fázisát kipróbálhassuk. Játékos, ügyességi feladatokkal szomatikus képességünket erősítettük.
A kurzus vezetője, Orbán Sándor, aki ezt a módszert kitalálta, kidolgozta és jelenleg is sikeresen alkalmazza. Személyében egy elhivatott, munkájában sikeres, magával ragadó embert ismerhettünk meg. Ebben a pár napban igyekezett átadni a sok éves tapasztalatán nyugvó ismereteit. Fantasztikus volt hallgatni történeteit, sikereit. A kurzuson 15-en vettünk részt az ország minden tájáról és határon túlról. Napjaink vidám hangulatban teltek, így elég gyorsan elröpült ez az egy hét.
Az óráink délelőtt voltak megtartva, így a nap további része nyújtott alkalmat a város és környékének felfedezésére. A tanfolyam szervezői, kiváló koordinátorai élménydús fakultatív programokat is szerveztek számunkra. Lehetőség nyílt ellátogatni a szomszédos Pulába és Porec-be, egy esti hajózás keretén belül delfineket figyelhettünk meg. A kurzusunk egy élménydús hajóúttal zárult a Rovinjhoz közeli Limski-fjord, valamint Vrsar városának felfedezésével.
Boldog vagyok, hogy egy hasznos és élményekkel teli hetet tölthettem a csodálatos Rovinjban. Sok ismerettel gazdagodtam, és bízom benne, hogy ezek az ismeretek segítségemre lesznek az oktató-nevelő munkám során a tehetségazonosításban és tehetséggondozásban.
Köszönettel tartozom az iskolánk kiváló koordinátorainak, Dobos Edinának és Zalánki Juditnak, valamint a tanfolyam szervezőjének, Véghné Juhász Krisztinának, a JUTAKI BT. – Hungary Expert for Teachers ügyvezetőjének.
Matekos játék, játékos matek képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára
Írta: Bernáthné Szabó Judit IrénLOGIKALAND -Rovinj- 2023
2023. 07. 16—22. Rovinjban (Horvátország) , a „Hungary Expert a Tanárokért és a Diákokért” szervezésében tanárképzési tanfolyamon vettem részt.
A tanfolyam neve: LOGIKALAND! Legyen élmény a matematika, játékok bűvöletében! Fejlesztés és tehetséggondozás matekos játékokkal, tevékenységekkel és feladatokkal.
Évtizedek óta tanítok- többek közt- matematikát 1-4 osztályokban. A fokozatosan nehezedő tananyag, illetve a logikus gondolkodás fejlesztése szükségessé teszi minél többféle , változatos, színes „játékok” alkalmazását. Ezek hiányában nagyon megcsappan a gyermekek érdeklődése a tantárgy iránt.
A legfőbb motivációm az volt, hogy bővítsem azon játékok körét, melyekkel élményszerűvé, élvezhetővé varázsolható a matematika.
A különböző kurzusokon magyar, illetve európai országokból érkezett kollégák vettek részt.
Szabadidőben zajlott beszélgetések során nagyon sok, mindennapi gyakorlatban hasznosítható ötletet osztottunk meg egymással.
A LOGIKALAND ! kurzust, melyen részt vettem Rácz Ildikó vezette. Ildikó ízig-vérig pedagógus. Mély elhivatottsága nagy hatással volt ránk.
A játékok, feladatok, tevékenységek, amelyekkel „megkínált” bennünket, változatosak, élvezetesek, elsőtől az utolsóig hasznosak. Valamennyit használni fogom matematika órákon. Felnőttként is teljes mértékben elmélyedtünk bennük. Gyakran megtörtént, hogy nem tudtuk abbahagyni az adott feladatot, míg meg nem találtuk a megoldást.
Minden szempontból hasznos, élményekben gazdag, sok ismeretet adó hét volt.
Örülök, hogy részt vehettem rajta.
Göd, 2023. 08. 05. Deák Gyöngyi
LOGIKALAND -Rovinj- 2023
2023. 07. 16—22. Rovinjban (Horvátország) , a „Hungary Expert a Tanárokért és a Diákokért” szervezésében tanárképzési tanfolyamon vettem részt.
A tanfolyam neve: LOGIKALAND! Legyen élmény a matematika, játékok bűvöletében! Fejlesztés és tehetséggondozás matekos játékokkal, tevékenységekkel és feladatokkal.
Évtizedek óta tanítok- többek közt- matematikát 1-4 osztályokban. A fokozatosan nehezedő tananyag, illetve a logikus gondolkodás fejlesztése szükségessé teszi minél többféle , változatos, színes „játékok” alkalmazását. Ezek hiányában nagyon megcsappan a gyermekek érdeklődése a tantárgy iránt.
A legfőbb motivációm az volt, hogy bővítsem azon játékok körét, melyekkel élményszerűvé, élvezhetővé varázsolható a matematika.
A különböző kurzusokon magyar, illetve európai országokból érkezett kollégák vettek részt.
Szabadidőben zajlott beszélgetések során nagyon sok, mindennapi gyakorlatban hasznosítható ötletet osztottunk meg egymással.
A LOGIKALAND ! kurzust, melyen részt vettem Rácz Ildikó vezette. Ildikó ízig-vérig pedagógus. Mély elhivatottsága nagy hatással volt ránk.
A játékok, feladatok, tevékenységek, amelyekkel „megkínált” bennünket, változatosak, élvezetesek, elsőtől az utolsóig hasznosak. Valamennyit használni fogom matematika órákon. Felnőttként is teljes mértékben elmélyedtünk bennük. Gyakran megtörtént, hogy nem tudtuk abbahagyni az adott feladatot, míg meg nem találtuk a megoldást.
Minden szempontból hasznos, élményekben gazdag, sok ismeretet adó hét volt.
Örülök, hogy részt vehettem rajta.
Göd, 2023. 08. 05. Deák Gyöngyi
LOGIKALAND -Rovinj- 2023
2023. 07. 16—22. Rovinjban (Horvátország) , a „Hungary Expert a Tanárokért és a Diákokért” szervezésében tanárképzési tanfolyamon vettem részt.
A tanfolyam neve: LOGIKALAND! Legyen élmény a matematika, játékok bűvöletében! Fejlesztés és tehetséggondozás matekos játékokkal, tevékenységekkel és feladatokkal.
Évtizedek óta tanítok- többek közt- matematikát 1-4 osztályokban. A fokozatosan nehezedő tananyag, illetve a logikus gondolkodás fejlesztése szükségessé teszi minél többféle , változatos, színes „játékok” alkalmazását. Ezek hiányában nagyon megcsappan a gyermekek érdeklődése a tantárgy iránt.
A legfőbb motivációm az volt, hogy bővítsem azon játékok körét, melyekkel élményszerűvé, élvezhetővé varázsolható a matematika.
A különböző kurzusokon magyar, illetve európai országokból érkezett kollégák vettek részt.
Szabadidőben zajlott beszélgetések során nagyon sok, mindennapi gyakorlatban hasznosítható ötletet osztottunk meg egymással.
A LOGIKALAND ! kurzust, melyen részt vettem Rácz Ildikó vezette. Ildikó ízig-vérig pedagógus. Mély elhivatottsága nagy hatással volt ránk.
A játékok, feladatok, tevékenységek, amelyekkel „megkínált” bennünket, változatosak, élvezetesek, elsőtől az utolsóig hasznosak. Valamennyit használni fogom matematika órákon. Felnőttként is teljes mértékben elmélyedtünk bennük. Gyakran megtörtént, hogy nem tudtuk abbahagyni az adott feladatot, míg meg nem találtuk a megoldást.
Minden szempontból hasznos, élményekben gazdag, sok ismeretet adó hét volt.
Örülök, hogy részt vehettem rajta.
Göd, 2023. 08. 05. Deák Gyöngyi
2023. 07. 10 – 07. 14.
International Training Centre – Prága, Csehország
AZ ITC által szervezett „ICT in Education” megnevezésű egyhetes programon vettem részt a cseh fővárosban.
A képzés helyszíne a Műszaki Egyetem épületében, egy rendkívül jól felszerelt előadóteremben helyezkedett el. A helyszíntől 20 perces gyalogos sétával a prágai vár, 10 perces metróúttal pedig az óváros is könnyen elérhető távolságban feküdt.
A napjaimat egy negyven perces üdítő sétával kezdtem az egyénileg szervezett szállásomtól (Hotel Klára), a Stromovkán keresztül, az intézményig. Ezután felfrissülten olyan információkkal gazdagodtam, mint e-learning platformok létrehozása, melyek hosszútávon hasznomra válnak, mivel ezek előmozdítják az oktatás minőségének javulását és segítenek a kulcskompetenciák fejlesztésében, valamint a szakmai együttműködést is megkönnyítik. Az interaktív taneszközöket, applikációkat először letölthettük, majd „learning by doing” megtapasztalhattuk az előnyeit: kreatív, gyors, minden tanulót képes bevonni tudásszinttől és szociális háttértől függetlenül.
Terítékre került a kifordított osztályterem (flipped classroom), melynek lényege, hogy a tanulók először házifeladat segítségével ismerkednek meg a tananyaggal, majd a tanórán mélyülnek el a témában. Ezek a feladatok Edpuzzle alkalmazással készültek, melyben videóanyagok épp úgy elhelyezhetők, mint szöveges vagy képi tartalmak, kérdésekkel, feladatokkal együtt. A tanórai feladatkiosztásnál már a Choiseboard volt segítségükre, itt a diákok maguk dönthetik el, hogy az otthon elsajátított tananyagot, milyen formában kívánják bemutatni. (Ez lehet bármilyen kreatív művészeti alkotás is.)
Ezen kívül a kurzus olyan aktuális problémákra is rávilágított, mint a mesterséges intelligencia és ennek elterjedt használata, ám ezt inkább lehetőségként, mint akadályként kezelte. A Chatgpt segítségével például óratervet, a leonardo.ai segítségével creative commons képeket is könnyen elő tudtunk állítani. A You glish alkalmazás segít autentikus szövegen keresztül bemutatni a különböző nyelvjárásokat, dialektusokat, kiejtés variánsait megismerni. Natural reader a gépelt szöveget érthető, értelmes, természetes beszéddé transzformálja. Tuna voice alkalmazással pedig a szöveget dalammá is alakíthatjuk. D-Id alkalmazás kiválóan alkalmazkodik rövid reklámok készítéséhez: ez az általunk készített arcképhez hangot és mimikát is kölcsönöz. Ám ezeken kívül napi rendszerességgel megújuló alkalmazásokat találunk a Futurepedia oldalon.
A játékosítás (gamefication) témáját is érintettük. A Goosechase program tette lehetővé jutalmak, ösztönző tartalmak megosztását a feladat elvégzése közben, valamint a deck.toys/dashboard alkalmazás is kiváló példával szolgált erre különböző számítógépes játékokon keresztül.
Interaktív dolgozat létrehozását támogatta a test.livesheets.com, mely lehetővé teszi pdf fájlok átkonvertálását. A Google új bővítménye az Insert Learning pedig különböző Wikipedia szövegekhez kínál a szövegbe integrálható többválasztós vagy kifejtendő kérdéslehetőséget.
A kódolás alapjait a Hour of code magyarázó videóival és sok gyakorlással sajátíthattuk el.
Digitális könyvet, lapozható oldalakkal, saját tartalommal a storyjumper alkalmazással készítettünk. Ennek előnye, hogy a könyvkészítő alkalmazással akár egyidejűleg többen is tudják szerkeszteni.
Érvek és ellenérvek gyűjtését a kialo-edu.com-on keresztül kérhetjük a tanulóktól.
Saját honlapot a weebly.com-on készíthetünk ingyenesen, gyorsan, könnyen, egyszerűen.
Interaktív prezentáció a Microsoft Sway alkalmazásával a nearpod.com-on keresztül videóval, kitölthető feladatlappal, többválasztási lehetőséggel, azonos időben látható eredményekkel kreálhatók.
A résztvevők összetétele igen vegyes volt: 1 olasz középiskolai matematika szakos, 1 portugál általános iskolai angol szakos, 1 spanyol technikumban robotika szakos, 1 spanyol középiskolai marketing és logisztika szakos, 1 szlovák általános iskolai informatika szakos tanár és 11 török vett részt a tanfolyamon. A török résztvevők valamennyien igazgatók vagy igazgatóhelyettesek voltak, de volt, aki háztartástant, szőnyegszövést vagy egyéb tradicionális mesterséget tanít. Közülük senki nem beszélt angolul, egyik tanárkolléga volt a tolmácsuk. Ez nem okozott különösebb gondot a képzés során. Úgy gondolom, angol nyelven egy igen széles és sokszínű tanárkörrel lehetett diskurzust folytatni.
Összeségében úgy érzem olyan ismeretekre tettem szert, amelyeket bármely tantárgy oktatása során sikeresen be tudok vetni és remélem a tanulók is úgy lelkesednek majd érte, ahogyan én tettem a továbbképzés során. Persze valószínűleg ebben nagyban hozzájárult, hogy az oktatók rendkívül ösztönzőek voltak, a képzésben résztvevők pedig nagyon jó hangulatot teremtettek.
Egy utazás Ausztria történelmén és kultúráján keresztül
Írta: Hajdu Gabriella„Minden tanárnak ki kell próbálnia – Spanyolország - Alicante”
Írta: Ardainé Tóth Anikó21. századi tanár-diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban
Írta: Mónus-Kiss BiborkaAz Erasmus+ továbbképzésén belül a 21. századi tanár-diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban, Rovinjban megtartott kurzusán vettem részt.
(2023.07.23-29-ig)
A képzés helye egy gyönyörű középiskolában volt. Az iskola jól felszerelt, klimatizált tantermében. Az épület étkezőjében lehetőségünk nyílt a reggelink, és ebédünk nyugodt elfogyasztására is.
A tanfolyamot a Jutaki Bt. szervezte. A képzésünk ideje alatt végig mindent megtettek, hogy az oktatás, és a programok is zökkenőmentesen tudjanak lebonyolódni.
Rovinj az isztriai félsziget csodás gyöngyszeme. Rengeteg kulturális lehetőséggel, kirándulással, szórakozással stb.
A kurzusunkon 23 fővel voltunk jelen különböző általános, középiskolás, és gimnáziumi iskolákból. Szász Ramóna egy jól felkészült oktató, aki rendkívül intelligens, tájékozott, tapasztalt coach volt. Ő maga is dolgozott pedagógusként tehát nagyon remek képzésben lehetett részünk.
A képzésen rengeteget tanultunk, és megerősítést nyertünk, hogy már eddig is jó úton haladtunk a humanisztikus oktatásban. Számos ötletet kaptunk arról, hogy hogyan lehetünk minél diákközpontúbbak, illetve hogyan tehetnénk az iskolát a gyerekek számára pozitívabb hellyé.
Sokszor dolgoztunk csoportban, ami jól működött és sok tapasztalatcserére adott lehetőséget mindannyiunk számára. Nagyon sok új dolgot tanultam a kollégáktól is. Több hasznos gyakorlati és elméleti ötletet kaptam, amit tudok majd hasznosítani későbbi munkám során.
Egy hét Rovinjban az ERASMUS+ képzésen Játék kaleidoszkóp - Kicsik és nagyok játéka
Írta: Getzné Buczkó Ágnes2023. július 15-22. között egy továbbképzésen vettem részt az Erasmus+ keretén belül a horvátországi Rovinj városában. A kurzus témája: Játék kaleidoszkóp – Kicsik és nagyok játéka. Ilyen jellegű képzésen először vehettem részt, és nagy izgalommal vártam. Intézményünkből 7 pedagógus vehetett részt különféle képzésen.
A képzés nulladik napján a regisztrációt és eligazítást követően egy ismerkedős vacsorán vehettünk részt egy tengerparti étteremben. A képzés Rovinj egyik gimnáziumában volt, teljesen komfortos, légkondícionált termekben, ami a nagy hőség miatt elengedhetetlen volt. A mi képzésünk a délelőtti órákban volt. Hétfő reggel megkezdődött a kurzus, amin 24-en vettünk részt. A 35 órás képzést Móricz Márk vezette. Márk nagyon közvetlen volt, személyisége, lelkesedése már az első percben magával ragadott. Ez meghatározta az egész hetünket, amit napról napra megtapasztalhattunk, milyen felkészült kurzusvezetőt kaptunk, aki rengeteg munkát, energiát, időt fektetett a képzés előkészületeire.
Belépő feladatként mindegyikünk megvizsgált egy kaleidoszkópot, melyben a kristályok mozgatásával mandala képek jelentek meg. Ezután volt pár ismerkedős körjáték, ahol kicsit egymást is megismerhettük. Már az első percben rengeteget nevettünk, önfeledten szórakoztunk. Volt magyarul beszélő külföldi csoporttársunk is (erdélyi). A napi kurzus 3 részre volt osztva, 2 beiktatott szünettel. A szünetekben lehetőségünk nyílt kicsit megismerni társainkat, tapasztalatcserét váltani, kapcsolatokat építeni. Minden nap az elméleti részt megismerve alkalmaztuk a hallottakat gyakorlatban is. Átbeszéltük a játékos típusokat, amik 7 kategóriába lettek sorolva: stratégiai, kalandor, harcos, szociális, nyomozó, építész, fenegyerek. A kategóriák rövid elemzésének megismerése után besoroltuk magunkat, hogy jelenleg hova tartozunk. Ezután megkerestük a hasonló kategóriájú "társainkat", majd kisebb csoportokban körforgásban kipróbálhattuk az asztalokra kihelyezett, 8 felé csoportosított játékokat.
A következő elméleti részben átbeszéltük a játéktípusokat, amiket kaleidoszkópos szemlélet szerint 3 nagy csoportba sorolhatjuk: konfrontatív (fejlődés, előrelépés, nyerés), kompetitív (versenyzős játékok), kooperatív (siker együttműködve van). Nagyon sok játékban ezek kombinálva is előfordulnak.
Ezután rátértünk arra, hogy ha a játék típust ismerem, könnyebb társat választani. Beszéltünk arról, hogy milyen helyzetben hagyjuk nyerni a gyereket. Valamint, hogy hogyan tud együtt játszani kicsi és nagy. Beszéltünk az előnyadás pedagógiájáról, a társasjáték pedagógiájáról. Sorra vettük a szereplőket, amit 6 csoportra osztottunk (játékosok, játékvezetők, csaló, győztesek és vesztesek, játékrontó, szemlélők). Beszéltünk arról, mit tegyünk, ha valakinek "rossz" játékban lenni. Foglalkoztunk a játékkészítéssel és annak előnyeivel. Átbeszéltük a játékok "evolúcióját", amit ősi és modern játékokra bontottunk. Az ősi játékokon belül megnéztük az ősi táblajátékokat: világkép tükröző játékok, jósló játékok (mágikus játékok, életút megjelenítő játékok, életút játékok). A modern játékoknál megnéztük, melyik modern játéknak melyik az ősi változata. Ezután a játékok közti kapcsolatot elemeztük ki: játékcsaládok és játékváltozatok szempontjából. Beszéltünk arról, hogyan válogassunk játékot, hol játszunk, mikor játszunk, mivel játszunk, hogyan készült a képzés.
Rengetek körjátékot, csapatjátékot játszottunk. Sokféle kiscsoportos játékot kipróbálhattunk. Kipróbáltunk egy papíron vezethető játékot, ami online is játszható: Kartográfusokat. Az egész hét egy önfeledt, felszabadult, élményekkel teli ismeretszerzés volt, amit a kurzusvezetőnk, Márk magával ragadó odaadásának köszönhetünk. Márk szívvel-lélekkel minden tapasztalatát, ismeretét beletette ebbe a képzésbe, és a lehető legtöbb ismeretet átadta nekünk.
Képzésünk utolsó, záró napján egy hajókiránduláson vehettünk részt. A kirándulás alkalmával fürödhettünk a tengerben, kikötöttünk Vrsar városában, ahol megnézhettük az óváros szépségeit, majd a hajón elkészített ebéd elfogyasztása után visszahajózhattunk Rovinj kikötőjébe.
A képzés páratlan lehetőségeként a délutáni órákban lehetőségünk nyílt megismerni Rovinjt, valamint a környező városokat. Szállásunk Rovinj óvárosában, a Szent Eufémia Székesegyház alatt volt, ahova hangulatossikátorok vezettek. Pulában megnéztük az Amfiteátrumot, Mária Mennybemenetele Székesegyházat, Kastelt. Ellátogattunk Porec-be, ahova gyönyörű táj vezetett. Megnéztük az óvárost, a főteret, Szűz Mária Templomot kívülről, Ötszögletű bástyát, Euphrasius Bazilikát, Körbástyát.
Fájó szívvel búcsúztunk csoporttársainktól, kurzusvezetőnktől. Hatalmas élmény volt a kurzus, minden percét élveztem. Fontos volt számomra a szakmai tapasztalatszerzés, új ismeretek szerzése, ami minden várakozásomat felülmúlta. Az új ismeretanyag minden nap elindított bennem egy lelkesedést, ötletelést, amit már a jövőbeni felhasználáshoz alkalmazni tudok. Folyamatosan azt terveztem, hogy am képzésen szerzett tudást, ismereteket hogyan fogom alkalmazni helyi intézményünkben, valamint, hogy 1-1 játékot, ami már nem kapható, hogy tudok elkészíteni, megvalósítani. Ápolhattuk kapcsolatainkat nemzetközi szinten is az Erdélyből, Felvidékről érkező kollégákkal. A tanfolyam résztvevőivel és oktatóival való beszélgetések alatt megismertük egymást, majd napról-napra elmélyíthettük kapcsolatainkat. Kiváló kurzus vezetővel, nagyon jó csapattal tanulhattam együtt. Hiszem, hogy a résztvevők közül sokakkal fennmarad a kapcsolat a jövőben is.
Hálás vagyok a képzés megszervezéséért, lebonyolításáért, a szervezők segítőkész és lelkes hozzáállásáért!
Hálás vagyok, amiért részese lehettem a 2023-as ERASMUS+ pályázatnak, és Jutaki Bt-nek, hogy fejleszthettem tudásomat, tapasztalatomat, jobban megismerhettem saját személyiségemet! Fantasztikus élményekben volt részem!
Remélem, a jövőben is lesz lehetőségem ilyen tapasztalatokat szerezni, és hasonló képzésen részt venni!
Getzné Buczkó Ágnes
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Rád
English Language development for teachers & school staff
Írta: Banka PetraCsapatépítés, együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák
Írta: Bacsáné Matus EleonóraPedagógiai megújulás és tanári fejlődés a Nézsai Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola pedagógusainak
Erasmus + tanári mobilitás pályázatunk helyszíne a Horvátországi Rovinjban volt, a JUTAKI BT.- Hungary Expert for Teachers szervezésében.
Vasárnap délben érkezés után regisztráltunk a városi gimnáziumban, ahol az elkövetkező napokban a képzés is ott folytatódott. Megismerkedtünk személyesen is Véghné Juhász Krisztinával. Megbeszéltük az ebédelés menetét, illetve felvilágosítást kaptunk a lehetőségekről élőben is.
A délutáni órákban minden csoportnak találkozója volt a képzés oktatójával. Minket Uhrin Csaba várt, akivel bevonultunk a könyvtárba és igazából már kezdetét is vette az ismerkedés. A másfél órás mini csapatépítés után együtt mentünk a vacsorára, amely minden csoport számára különböző éttermekben volt. Mi egy nagyon hangulatos tengerparti étterembe kerültünk, ahol tovább folytathattuk az ismerkedést. Annyira jól sikerült ez az este, hogy nagy izgalommal vártam a másnapi képzés kezdetét.
Hétfőn reggel megérkeztünk és mindjárt bele is vágtunk a feladatokba. A neves ismerkedéssel kezdtük, ami nagyon jól sikerült. Végre nem egy névtáblával a mellünkön ismertük meg egymás nevét, hanem egy számomra nagyon szuper játékkal. Név+ valami rám jellemző gesztussal kellett bemutatkoznunk. Ezzel jó ideig eljátszottunk, sokat nevettünk, de a nap végére mindenkinek pontosan tudtam a keresztnevét. Játszottunk még a nevekkel a lebegő taps, pozitív névmozaik, új vezetéknév és névvesztés játékokkal is. A kő-papír-olló játék új értelmet kapott számomra. Sok mozgós feladat is volt, amiben nagyon sokat nevettünk. A nap végére azt éreztem, mintha napok óta ennek a csapatnak a tagja lennék és már régebben ismernénk egymást.
Kedden nagyon melegre érkeztünk a könyvtár termébe, a hőség és levegőtlenség szinte kibírhatatlan volt. Ennek ellenére próbáltuk nagyon jól érezni magunkat. Minden reggel gesztuskörrel kezdtünk, egy gesztussal kellett bemutatni az előző napi érzelmeinket. Ezen sokat nevettünk. Játszottunk a gombolyaggal, pókhálót készítettünk egymással, amelyben megosztottuk kedvenc, illetve kevésbé kedvenc élményeinket ez elmúlt időszakról. Kicsit furcsa volt szinte ismeretlen embereknek megnyílni, de utólag azt éreztem, hogy talán könnyebb is volt, mintha közvetlen ismerősnek mondanám. Ebben a játékban is közelebb kerültünk egymáshoz, jobban megismertük egymást. A szembecsukós játékkal tovább növeltük egymás felé a bizalmunkat. Összességében az egész nap kicsit lelkisre sikeredett, de ez szemmel láthatólag senkinek nem volt ellenére. A nap végére a melegtől jól lefáradtunk, délután kicsit el is pilledtem a szálláson.
Szerdán végre egy hűvösebb, légkondicionált termet kaptunk, egészen más hangulatban kezdődött a napunk. Szintén gesztuskörrel kezdtünk, ami mára már nagyon rutinossá és kifinomulttá vált. A papírral játszottunk egész nap, többféle játékban. Hajtogattunk a papírból egy ránk jellemző dolgot. Én egy papírcsónakot hajtogattam, mert nagy vágyam, hogy vitorlázzak. Miután ezt jól kibeszéltük, egy hógolyócsatával folytattuk a napot. Volt még robotháború szintén hógolyóval, illetve rabszolgajáték üzenetekkel. Csapatokba verődtünk és így egy képregényt rajzoltunk. Minden csapat egy jelenetet rajzolt, majd továbbadta és a másik csapatnak kellett tovább gondolni. A végén nagyon vicces rajzok kerekedtek, átbeszéltük, ki hogyan és mit szeretett volna közölni. A hangulatgéppel pedig tényleg tetőfokára hágott a jó hangulat. Ez a nap is nagyon vidáman telt.
Csütörtökön empátiafejlesztő feladatokkal indítottuk a napot és igazából egész hosszan játszottunk különböző szerepekben. Játszottunk csapatban, párban, illetve egyénileg is. A páros és csapatjátékoknál már annyira tudtunk egymással játszani, hogy nem számított, ki kivel kerül össze, mindenki nagyon jól tudott együtt dolgozni. A napot toronyépítéssel zártuk, ami jó kis kihívás volt a csapatok számára. Végül mindenkinek sikerült nagyot alkotni.
Péntek reggel már éreztük, hogy eljött az utolsó nap, a búcsúzás ideje. Kedves üzeneteket írtunk egymásnak és telefonszámot, email címet cseréltünk. Azért természetesen még mindig jókat játszottunk, Csaba próbálta feldobni a hangulatot egy kis mozgós usi-busi játékkal. A búcsúzás pillanataiban azért összeálltunk még egy csoportképre is és megkaptuk a tanúsítványt az elvégzett képzésről. Itt valószínűleg a búcsú miatt is nekem is honvágyam kezdett lenni, főleg, hogy nem voltam még ennyi időt távol a gyerekeimtől. Este aztán megbeszéltük, hogy mennyit alszunk még a találkozásig. Lelkesen készültem a másnapra, mert nagyon vártam a hajózást.
Szombat reggel a reggeli után indultunk is a kikötőbe. Izgultunk, hogy az időjárás nem szól-e bele a programba. Szerencsére szuper időnk lett. A hajókra való beosztásnál már nem igazán találkoztunk a csapattársainkkal, de együtt lehettünk a kollégáinkkal, akik szintén részt vettek más képzésekben. Nagyon jó volt velük is újra találkozni és élménybeszámolót tartani, legalábbis nagy vonalakban. A hajókirándulás fantasztikus volt, még delfineket is láttunk. A mi hajónkon egy magyar hajóinas is volt, aki sok mindent mondott el a látható természeti kincsekről. A kis tengerparti falucska Vrsar meglátogatása után, ahol nagyon finomat fagyiztunk, kávéztunk, tovább mentünk egy fjordhoz. Ott szintén kikötöttünk és elkészítették a finom ebédünket, illetve lábat lógathattunk a vízbe, a bátrabbak pedig a hajóról ugrálhattak is. Az ebéd elfogyasztása után vissza indultunk. Miután szerencsésen visszaértünk a verőfényes napsütésben, nem sokkal később nagyon borús lett az ég. Még az óvárosban sétálgattunk és beszereztük az ajándékokat a hazaiaknak.
Összegezve a hetet nagyon jól éreztem magam, nagyon sokat tanultam, amit hasznosítani is fogok a munkámban és a magánéletben is. Nagyon nagy köszönet Véghné Juhász Krisztinának a szervezésért és, hogy bármikor a segítségünkre volt. Ez nekem nagy biztonságot adott. Bízom benne, hogy a jövőben is lesz még lehetőség ilyen továbbképzésre. Tudnék még választani magamnak.ű
Rovinj-Matematika a játékon keresztül.
2023.07.23-30.
Az idén első alkalommal csatlakoztam az Erasmus programhoz.
A Horvát tengerpart csodálatos kisvárosában, Rovinjban került megrendezésre a Matekos játék, játékos matek elnevezésű kurzus, melyet már címe alapján hasznosnak véltem, hiszen mindennapi munkám során felhasználható ötleteket, módszereket vártam tőle.
A tanfolyam Rovinj központjában, egy jól felszerelt gimnáziumban zajlott, itt találkoztunk minden reggel a harminc résztvevővel és két fantasztikusan felkészült oktatónkkal, akiktől a hét minden napján újabb és újabb ötletet és módszert ismerhettünk meg a matematika sokszínű tanításával kapcsolatban. Ezeket a játékokat, játékos feladatokat nem csak elméletben ismertük meg, hanem a pedagógus kollegákkal közösen kipróbáltuk a gyakorlatban is.
Már a tanfolyam során rengeteg ötletem támadt a játékok mindennapi tanítási gyakorlatomba való bekapcsolásával kapcsolatban, hiszen ezek a módszerek nem csak a matematika tanítás kapcsán, hanem az alapkészségek fejlesztése során is remek lehetőséget biztosítanak a szinte észrevétlen tanulásra, fejlődésre.
Természetesen a tanulás mellett alkalom adódott a város megismerésére, a pihenésre és kikapcsolódásra is. A délutánokat a tengerparton tölthettük frissítő fürdőzéssel, az estéket pedig a hangulatos belvárosi séták tették kellemessé.
Összességében egy nagyon kellemes és hasznos hetet tölthettem Rovinjban, a résztvevő kollégáknak, és nem utolsó sorban fantasztikus oktatóinknak köszönhetően. Részemre a kurzus nem csak hogy beváltotta a reményeket, hanem felül is múlta, mind tudásban, mind hangulatban.
Köszönöm, hogy részese lehettem!
Sali Norbertv
Gamify your classroom - Motivating students digitally in the modern classroom
Írta: Szécsi JuditAmikor újra lehetőséget kaptam, hogy részt vehessek az Erasmus+ által meghirdetett képzések valamelyikén, nem volt kérdés, hogy melyiket válasszam.
Oravecz Márta és Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes személyiségükkel, a szakmai tudásukkal, tapasztalataikkal és azok átadásával, olyan hatással voltak rám, hogy elhatároztam, hogy az összes általuk tartott tanfolyamon részt szeretnék venni.
A matematika tantárgyhoz kapcsolódó tanfolyamok elvégzése után, így találtam rá a Vonások és fogások- Az írás és a fogalmazás jelentősége az anyanyelv tanításában alsós pedagógusok számára című képzésre, ahol a 6-10 éves gyermekek tevékenységgel és játékkal támogatott anyanyelvi neveléséhez kaptunk elméleti és gyakorlati oktatást. A képzésben nagy hangsúlyt kapott az írás előkészítő szakasza és a fogalmazás megszerettetése. Minden reggel izgatottan indultam az iskolába, hogy milyen új dolgot fogok majd tanulni. Valahogy a gyerekek is így érezhetnek? Nem győztem jegyzetelni, mert nagyon sok hasznos információt kaptunk, rengeteg jógyakorlattal. Különösen nagy élmény volt, hogy a legtöbb játékot mi magunk is eljátszhattuk, megtapasztalhattuk, így egy kicsit mi is gyerekek lehettünk. Az órák nagyon jó hangulatban teltek.
Az iskola épülete nem volt ismeretlen számomra, hiszen tavaly is itt, csak egy másik tanteremben gazdagíthattam tudásomat. A Horvát-Olasz Két Tanítási Nyelvű Gimnázium nagyon jól felszerelt tágas tantermekkel rendelkezik, méltán adva helyet az előadásoknak.
A csoportban húszan voltunk. Az ország különböző részeiről, a határon túlról is érkeztek kollégák, közülük többeket ismertem, még az előző évek tanfolyamairól. Nagyon jó volt őket ismét látni?
A szellemi feltöltődés után, délutánonként lehetőségünk volt a kikapcsolódásra is a meseszép Rovinjban. Azt gondoltam, hogy tavaly már megismertem ennek a csodás helynek minden titkát, történetét, kis utcáit. De rá kellett jönnöm, hogy akár hányszor próbálom felfedezni, mindig találtam valami plusz érdekességet, látnivalót.
Rengeteg programmal készültek a szervezők a Jutaki Bt. - Hungary Expert csapata. Az általuk szervezett bicikli bérlésnek kifejezetten örültem, mert így kerékpárral volt lehetőségem, olyan helyre is eljutni, ahová egyébként gyalog nem.
Az egyhetes képzés, miután bemutatták az iskolát és az oktatókat, egy vacsorával kezdődött, ahol isteni finom ételek mellett ismerkedhettünk, beszélgethettünk a tanfolyamon résztvevőivel. A tanfolyam egy remek hajókirándulással zárult. A kiránduláson megcsodálhattuk a közeli Lim-fjordot és Vrsar városát. A személyzet mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat, a felszolgált ételek is kifogástalanok voltak.
Hálás vagyok azért, hogy részese lehettem ezen élményeknek, igazi kikapcsolódást és feltöltődést jelentett számomra. Köszönettel tartozom mindenkinek aki valamilyen formában segítette a szakmai tudásom fejlődését, és hogy mindezt egy ilyen csodálatos helyen tehettem meg. Külön szeretném kiemelni koordinátorunkat, Asztalosné Gáborik Gabriellát, akinek rengeteg munkája van abban, hogy ez megvalósulhatott!
Iskolánk honlapja: https://dunakeszi-szentistvan.hu/
Amikor újra lehetőséget kaptam, hogy részt vehessek az Erasmus+ által meghirdetett képzések valamelyikén, nem volt kérdés, hogy melyiket válasszam.
Oravecz Márta és Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes személyiségükkel, a szakmai tudásukkal, tapasztalataikkal és azok átadásával, olyan hatással voltak rám, hogy elhatároztam, hogy az összes általuk tartott tanfolyamon részt szeretnék venni.
A matematika tantárgyhoz kapcsolódó tanfolyamok elvégzése után, így találtam rá a Vonások és fogások- Az írás és a fogalmazás jelentősége az anyanyelv tanításában alsós pedagógusok számára című képzésre, ahol a 6-10 éves gyermekek tevékenységgel és játékkal támogatott anyanyelvi neveléséhez kaptunk elméleti és gyakorlati oktatást. A képzésben nagy hangsúlyt kapott az írás előkészítő szakasza és a fogalmazás megszerettetése. Minden reggel izgatottan indultam az iskolába, hogy milyen új dolgot fogok majd tanulni. Valahogy a gyerekek is így érezhetnek? Nem győztem jegyzetelni, mert nagyon sok hasznos információt kaptunk, rengeteg jógyakorlattal. Különösen nagy élmény volt, hogy a legtöbb játékot mi magunk is eljátszhattuk, megtapasztalhattuk, így egy kicsit mi is gyerekek lehettünk. Az órák nagyon jó hangulatban teltek.
Az iskola épülete nem volt ismeretlen számomra, hiszen tavaly is itt, csak egy másik tanteremben gazdagíthattam tudásomat. A Horvát-Olasz Két Tanítási Nyelvű Gimnázium nagyon jól felszerelt tágas tantermekkel rendelkezik, méltán adva helyet az előadásoknak.
A csoportban húszan voltunk. Az ország különböző részeiről, a határon túlról is érkeztek kollégák, közülük többeket ismertem, még az előző évek tanfolyamairól. Nagyon jó volt őket ismét látni?
A szellemi feltöltődés után, délutánonként lehetőségünk volt a kikapcsolódásra is a meseszép Rovinjban. Azt gondoltam, hogy tavaly már megismertem ennek a csodás helynek minden titkát, történetét, kis utcáit. De rá kellett jönnöm, hogy akár hányszor próbálom felfedezni, mindig találtam valami plusz érdekességet, látnivalót.
Rengeteg programmal készültek a szervezők a Jutaki Bt. - Hungary Expert csapata. Az általuk szervezett bicikli bérlésnek kifejezetten örültem, mert így kerékpárral volt lehetőségem, olyan helyre is eljutni, ahová egyébként gyalog nem.
Az egyhetes képzés, miután bemutatták az iskolát és az oktatókat, egy vacsorával kezdődött, ahol isteni finom ételek mellett ismerkedhettünk, beszélgethettünk a tanfolyamon résztvevőivel. A tanfolyam egy remek hajókirándulással zárult. A kiránduláson megcsodálhattuk a közeli Lim-fjordot és Vrsar városát. A személyzet mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat, a felszolgált ételek is kifogástalanok voltak.
Hálás vagyok azért, hogy részese lehettem ezen élményeknek, igazi kikapcsolódást és feltöltődést jelentett számomra. Köszönettel tartozom mindenkinek aki valamilyen formában segítette a szakmai tudásom fejlődését, és hogy mindezt egy ilyen csodálatos helyen tehettem meg. Külön szeretném kiemelni koordinátorunkat, Asztalosné Gáborik Gabriellát, akinek rengeteg munkája van abban, hogy ez megvalósulhatott!
Iskolánk honlapja: https://dunakeszi-szentistvan.hu/
21st century skills: learning to learn and adapt
Írta: Turmely ZsuzsannaEngedd, hogy csináljam! - Matematika módszertan kisiskolásokkal foglalkozó tanítóknak, nevelőknek, segítő szakembereknek 3-4. osztály - Utána angol nyelvtanfolyammal
Írta: Szalkai MáriaAz ERASMUS+ pályázatnak köszönhetően 2023. július 16-tól 29-ig a horvátországi Rovinjban a fenti címmel és tartalommal megszervezett kurzuson vehettem részt a JUTAKI Bt. szervezésében. Nagyon vártam a lehetőséget, hiszen tartalma tökéletesen illeszkedett jelenlegi iskolai munkámhoz.
Nagy várakozással és izgalommal indultam útnak. Minden igényt kielégítő szállást sikerült foglalni, amelytől egy kellemes sétányira volt csupán a képzésnek helyet adó iskola.
Tanfolyamom egy ismerkedős vacsorával indult, majd másnap a program kisebb csoportokban folytatódott.
A délelőttök angol nyelvi tanfolyammal kezdődtek. Nagy élmény volt számomra, hiszen most először tapasztalhattam milyen az, ha a tanárom nem beszéli a magyar nyelvet, tehát nekem kellett még nagyobb figyelemmel részt vennem a foglalkozásokon. Fiatal tanárnőnk változatos feladatokkal színesítette a tanórákat, melyen dolgoztunk párban és egyénileg is, kihívást jelentő feladatokat megoldva.
A matematika foglalkozásainkon a gyakorlatban jól használható feladatokat ismerhettünk meg és próbálhattunk ki. Trénerünk Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes volt, aki önzetlenül adta át nekünk jó gyakorlatait, „játékait”, tanítási praktikáit. Dolgoztunk egyénileg, párokban és csoportokban is, megtapasztalhattuk, hogy mennyire fontos a cselekedtetésből indított tapasztalatszerzés, a „tegyél részesévé és megjegyzem” gondolat. Megtanultuk, hogy milyen feladatokkal tehető könnyen elsajátíthatóvá egy-egy nehezebbnek vélt matematikai feladat, a logikus gondolkodás.
A két hét alatt sok gyakorlattal gazdagodtam, amely kipróbálása, megvalósítása iskolai munkámban számomra is izgalmas feladat lesz.
A szabadidőben felfedezhettem Rovinj és környéke építészeti csodáit, természeti és kulturális szépségeit.
A tanfolyam utolsó napján elhajóztunk a Lim fjordba, ahol strandolhattunk majd a hajón egy finom ebéd elfogyasztása után beszélgethettem, kapcsolatot építhettem magyar, olasz, horvát, ukrán kollégákkal, nagy hasznát véve az elsajátított angol nyelvi ismereteknek.
Bízom benne, hogy még lehetek részese hasonló programnak, amely lehetőséget ad a szemléletformálásra, a szakmai felfrissülésre és nem utolsó sorban megőriz a burn out-tól is!
Az Engedd, hogy csináljam! - Matematika módszertan kisiskolásokkal foglalkozó tanítóknak, nevelőknek, segítő szakembereknek 3-4. osztály - Utána angol nyelvtanfolyammal című képzést szeretettel ajánlom minden kollégának, aki új eljárásokat, gyakorlati megoldásokat szeretne megismerni, hogy velük gazdagíthassa matematikaóráinak tartalmát.
Köszönöm az Egri Lenkey János Általános Iskola vezetésének, koordinátoromnak Vargáné Bárdos Juditnak a lehetőség biztosítását, valamit a JUTAKI Bt. -Hungary Expert a Tanárokért és a Diákokért képviselőinek, Véghné Juhász Krisztinának a sikeres megvalósítást.
Várom a további lehetőségeket - célom: lifelong learning!
Building and maintaining a positive classroom environment with coaching tools and communication
Írta: Horváth BernadettSeaside Summer School? Tengerparti tanár-továbbképzés?
Nos, ha egy évvel ezelőtt feltette volna nekem valaki a következő kérdést: "Mit szólnál egy olyan nyaraláshoz - mondjuk az Isztrián - ahol a délelőttjeidet egy gimnázium tantermében töltöd a laptopod előtt ülve, hogy szeptembertől friss erővel, új módszerekkel vághass neki a következő tanévnek? (...A délutánjaid szabadok, légkondi van!!!)"
Valljuk be őszintén, nem lettem volna elragadtatva az ötlettől...
Ám, mivel minden éremnek két oldala van, így is nézhetjük a dolgot: Milyen lehet egy tengerparti továbbképzés, ahol délelőtt "szakmámnak szolgálok", de a délutánjaim szabadok? (... És még légkondi is van!) No és ráadásul mindez ROVINJban!
Egészen eddig a tengerpartra csak nyaralni jártam. A továbbképzésekre pedig maradtak az egyéb unalmas helyszínek: Fülledt tantermű iskolák nyár végén, esetleg zsúfolt előadótermek valami könnyen megközelíthető oktatóközponban. Ám idén egy lelkes kollégám vette a fáradságot, és az Erasmus + pályázat keretében lehetőséget talált arra, hogy a tanulást összekössük a nyaralással – és én hálás vagyok, hogy rábólintottam!
A hét, amit Rovinjban töltöttem, legalább annyira volt hasznos, mint kellemes. A délelőtti oktatás szervezettsége, minősége kitűnő volt. Én, mint „újonc Erasmus-os”, külön megemlíteném a Jutaki Bt. képviselőjének, Véghné Juhász Krisztinának segítőkészségét, akihez már a tanfolyam előtti hetekben is fordulhattam a pályázattal kapcsolatos kérdéseimmel.
Trénerünk, Krizsán Pál személyében pedig egy nagytudású, felkészült pedagógust ismerhettem meg, aki nemcsak érthető magyarázataival, hanem szimpatikus személyiségével, intelligens humorával tette színesebbé a tanórákat és a tanfolyamot.
Én az utóbbi években már szinte csak digitális tankönyvek és tananyagok segítségével tanítok, ezért nagyon hasznosak voltak számomra az itt megismert új alkalmazások; és ha mindet talán nem is, de jónéhányat biztosan beépítek majd a tanóráimba, de akár egyéb iskolai program megszervezésénél is segítségemre lehetnek.
Rovinj óvárosának szűk utcái, a délutáni kirándulások a környékbeli városokba, és a tengerparti strandok mediterrán hangulata pedig valódi nyaralássá tették az ott töltött hetet.
Szóval tanulás és nyaralás egyszerre? Igen! Örömmel jelentem: Mindkét küldetés teljesítve! :)
Inspiring Young Language Learners, STPM Alicante Spain
Írta: Turákné Harangozó AndreaJáték-kaleidoszkóp, játékkultúra az alsó tagozaton
Írta: Kapcsos AndreaA fóti Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként vettem részt másodmagammal a Jutaki Bt. által meghirdetett Játék-kaleidoszkóp, játékkultúra az alsó tagozaton elnevezésű kurzuson.
Megérkezésünk után azonnal nyakunkba vettük a várost és megcéloztuk a legmagasabb pontját, ahonnan gyönyörű volt a naplemente. A látványt egy gitáros zenélése tette még hangulatosabbá.
Vasárnap megismerkedtünk a vezetőnkkel Móricz Márkkal és a csoporttagokkal. Márk személyében egy igazi „nagy gyereket” ismerhettünk meg, aki rengeteg tudást adott át nekünk a hét folyamán.
Az első napi képzésre úgy mentünk be a terembe, hogy belenéztünk egy kaleidoszkópba és megbeszéltük, hogy kinek mit jelent játszani.
Megtudtuk, hogy 7 játékos típust lehet megkülönböztetni és egy diagramm segítségével megvizsgáltuk, hogy egyes játékos típusok milyen arányban vannak bennünk jelen.
Majd játéktípusokkal ismerkedtünk meg. Megbeszéltük, hogy játsszon-e a tanító vagy nem, mi az előnye, vagy a hátránya, ha játszik. Aztán megismertük a játékok evolúcióját, végül megpróbáltuk rendszerezni, hogy miből mennyit érdemes játszani és milyen képességeket fejleszthetünk egyes játékokkal. Azt a tanácsot kaptuk, hogy érdemes egy játéktanmenetet írni, hogy ne vesszünk el a végtelenben s egyben rendszerezve lássuk az éves munkát, honnan hová jutottunk el, mire lehet építeni a következő évben.
A képzés során átélhettük, milyen gyereknek lenni, segített jobban megismerni önmagunkat és a társainkat. Rengeteg játékot tanultunk, amit a tanítás során tudunk majd hasznosítani. Bízom benne, hogy a jövőben is alkalmunk lesz majd hasonló tanfolyamon részt venni, ahol sok színes egyéniségű kollégával ismerkedhetünk meg.
Szabad délutánokon a környék nagyobb városait is bejártuk, megnéztük Pulát és Porect is.
Köszönet a szervezőknek és trénerünknek Márknak, aki fantasztikus felkészültséggel, fiatalos lendülettel és végtelen szeretettel adta át nekünk azt a tudást, amit használni tudunk a mindennapjainkban.
Élmény volt ez a hét úgy szakmailag, mint nyaralás szempontjából.
Pedagógiai megújulás és tanári fejlődés a Nézsai Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola pedagógusainak
Erasmus + tanári mobilitás pályázatunk helyszíne a horvátországi Rovinjban volt, a JUTAKI BT.- Hungary Expert for Teachers szervezésében. Azért választottam a csapatépítés kurzust, mert fontosnak tartom intézményem humán erőforrását, és a tanult technikák segítenek a dolgozók összekovácsolásában.
A képzésünk helyszíne a városközpontban lévő gimnázium, ahol a különböző termekben történtek a tanári továbbképzések.
Érkezés és regisztráció után a kurzusunk vezetője, Uhrin Csaba az iskola könyvtárába invitált bennünket, ahol a bemutatkozás után különböző ismerkedést segítő játékokat tanultunk, mint a gesztuskör, a lebegő taps, az alliteráló nevek, így az esti vacsorára a csoport minden tagjának nevét megjegyeztem már, és magamról is tanultam valamit. A képzésen külföldről érkezett kollégákat is megismerhettünk és lehetőség volt a tapasztalatcserére is.
Az intézményünk szlovák nemzetiségi gyökerekkel büszkélkedik, így a csoportunkból többen érdeklődtek az intézményünkről, ez volt az asztaltársaságunk szerveződésének oka is. Jó hangulatban költöttük el a vacsorát a rovinji kikötőben, egy tengerparti étteremben.
Kolléganőmmel már nagyon vártuk a hétfői napot, ami nem okozott csalódást. Csoportokat alapítottunk, amelyben egy hőst és annak szuper képességeit találtuk ki. Született így Hétköznapi hős és Speedy Rovinjez is. A különböző gyakorlatok végén a hasznosítás lehetőségeit is volt alkalmunk összeállítani. A tanult játékokból a pedagógiai gyakorlatomban a Kő-Papír-Ollóval fogom a tanév elején a diákjaimat megismertetni. A szervezők az ebédelés lehetőségét is nyújtották, amelyet a szálláson fogyasztottunk el, és a délutánt a tengerparton töltöttük.
Kedden a hangulatkör után ölelkező fogót, és gombolyagjátékot játszottunk, amelynek a jelentőségét is megvitattuk. Ebben a programban nekem a Bomba-Pajzs játék keltette fel az érdeklődésemet, mert a csoportszerepek itt nagy jelentőséget kapnak. Ebéd után intézményem pedagógusaival és családjaival kirándultunk, strandoltunk.
Szerdán a kurzus kezdetén mindenki kapott egy A4-es lapot, amelyből hajtogatni kellett valami rá jellemző formát. Nagyon vicces produktumok születtek. A rekkenő hőségben Hógolyó csata és Robotháború vette kezdetét. A gyakorlat során tapasztalhattuk, hogy a kollégáink színészi tehetséggel megáldottak. A képzés második felében egy olyan feladatot kaptunk, ahol képregényt kellett készítenünk közösen. A játékot a saját repertoáromba is felvettem és alig várom, hogy kipróbáljam. A délutánt Rovinj óvárosában töltöttük.
Csütörtökön empátiafejlesztő feladattal kezdtük a napot, amelyben én a vendég voltam. A kijelölt szerepemben jól éreztem magam. A csoportgyakorlat egy toronyépítő feladat volt, amelyben jól tudtam együtt dolgozni a kollégákkal. A nap végén Pula csodás városában kirándultunk, a város különlegessége, hogy az óvárosban nagyon sok helyen, szinte eredeti állapotukban megmaradtak a római műemlékek, mint az Amfiteátrum, az Ikerkapu, és Minerva temploma.
Pénteken már a búcsú hangulata lengte be a képzés napját, több szívünknek kedves gyakorlatot idéztünk fel. Közös rajzot készítettünk, egymás hátára rajzoltunk. Trénerünk kiemelkedő munkája motivál bennünket a tanult gyakorlatok adaptálására.
Majd üzenetet írtunk a résztvevőknek, amelyet én is szeretettel őrzök.
Szombaton közös hajókirándulás következett, ahol a csoportok résztvevőivel még beszélgethettünk, email címet, telefonszámot cseréltünk. A hajón mediterrán ebédet ettünk, amelyet a matrózunk sütött nekünk. A kikötőben elbúcsúztunk és megígértük, hogy jövőre veletek ugyanitt találkozunk.
Trom Kata idézete jutott eszembe erről a hétről: a derű az egyik legnagyobb kincs, amely valóban gazdaggá teszi az embert. Amikor lelkünket vidámság járja át, lényünk mintha kitágulna: befogadóbbá válunk a világra.
Köszönjük Véghné Juhász Krisztinának és kollégáinak szervező munkáját, mert az ő segítségükkel lehetőségünk nyílt módszertanunk megújítására.
Non scholae sed vitae discimus, avagy egy digitális bevándorló kalandjai
Írta: Baloghné Ignéczi KatalinKurzus címe, helye, ideje: IKT 1.0 Kalandra fel! Játék-élmény-tanulás. Rovinj, 2023. 07.23-29.
Seneca* jeles mondatát adtam a beszámolóm címéül - vajon időszerű manapság?
Őszintén szólva, nem jutott volna az eszembe csak úgy, hacsak nem ez az aranyigazság köszöntött volna a rovinji képzés helyszínéül választott patinás gimnáziumba érkezésemkor. Múlt-jelen-jövő…
Számomra különösen érdekesnek ígérkezett ez az egy hét, mert ez volt az első Erasmus+ alkalmam (remélem, nem az utolsó). A kurzusról egyik kedves kolléganőm mesélt, ő csigázta fel az érdeklődésemet: „Krizsán Pali” kedves, jófej, nagyon segítőkész – kell ennél több?
A mi 12+1 évfolyamos iskolánk, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, (Budapest, 1022. Marczibányi tér 1. http://www.kodaly-bp.edu.hu/) a kezdetek óta résztvevője ennek a fantasztikus programnak, így lehettem én is részese ennek a kalandos hét napnak.
Már a kurzusleírás is sokatmondó: részletesen felkészít, mi várható, sőt, Pali már fel is vette velünk a kapcsolatot email-en és padleten keresztül https://padlet.com/ : bemutatkozhattunk fényképpel, 1-2 szóval. Gyakorlatilag így az első, ismerkedési napon már nem voltunk teljesen idegenek . Ezt is nagyon jónak tartottam – nagyobb diákoknál is lehet ezt alkalmazni feszültségoldásképpen, pl. gimibe lépésük előtt.
Környezettudatosként, zöld utazással mentem Horvátországba, oda-vissza „telekocsival”.
A legelső nap – vasárnap- történt meg a regisztráció, utána egy általános tájékoztatást kaptunk majd mindenki a saját termébe ment, ahol végre találkoztunk személyesen. A napot egy közös vacsora zárta egy tengerparti étterem hangulatos teraszán. Megbizonyosodhattunk afelől, hogy végig jó kezekben leszünk: a Hungary Expert A Tanárokért és a Diákokért szervezésében, Véghné Juhász Krisztina és munkatársai fáradhatatlan munkájának hála!
Mindennap 8.30 – 12:45 -ig tartottak az órák, közben két 15-perces szünettel, projektoros, légkondis, wifi-s teremben, kényelmünket szolgálta az is, hogy a folyóson mindig volt ballonos víz.
Az első nap fontos definíciók hangzottak el: mi is az IKT? Mivel tudjuk a mai diákok figyelmét még jobban felkelteni, hiszen tudjuk: a mai generáció a „digitális bennszülöttek (Digital Natives). Diákjaink ”anyanyelvi szinten” beszélik a számítógépek, videójátékok és az Internet digitális nyelvét.” **
Tisztázódott az is, hogy mi, a digitális bevándorlók, akik (jóval) előbb születtünk és akiket végül is lenyűgöztek a digitális világ vívmányai, ki több, ki kevesebb akcentussal vagyunk csak képesek ezeket adoptálni. Én tehát eldöntöttem, hogy minél jobban meg akarom ismerni ezt az univerzumot.
Rengeteg (29) alkalmazással foglalkoztunk; néhány kedvenc közülük:
https://www.symbaloo.com/ - online könyvjelző
https://en.linoit.com/ - faliújság
https://wordart.com/ - szófelhők (más néven címkefelhő, szókollázs) a szöveg vizuális megjelenítése
https://crosswordlabs.com/ - keresztrejtvény készítő
https://wordwall.net/ - saját interaktív oktatási anyagok létrehozása
https://makeitmeme.com/hu/ - mém készítő program
https://www.qrcode-monkey.com/ - QR kód készítés kincsvadászatra
A „kincsvadászat QR kóddal” gyerekszemmel is kipróbálhattuk: trénerünk a kurzus kezdete előtt eldugott az épületben 10 kódot 10 kérdéssel s párban oldottuk meg: ki lesz az első győztes? Megtapasztalhattuk, ez is kedvező lehetőség a diákok közt a kooperációra, az egészséges, kulturált versenyszellem kialakítására.
https://get.plickers.com/ - szavazórendszer. Élesben is „játszottunk” – nagyon élveztük.
Örömmel mondhatom, délutánonként is valóban csodálatos kalandokban volt részem: valamennyi szabadidőmben, kedves kolléganőm-lakótársam ösztönző erőjű szakmai tudásának és tudásszomjának hála, láthattam Hum, Porec, Pula, Rovinj többezer éves kincseit, tengerpartját, naplementéjét, zeg-zugos utcáit.
Az utolsó napi Hungary Expert által szervezett hajókirándulás tett méltó koronát erre a hétre: Vsar terepviszonyát jól tükrözi, hogy a telefonom egészség appja 10 emeletnek értékelte - holott konkrétan alig mentem fel lépcsőn.
A kurzuson tanultakat mindenképpen be fogom építeni a könyvtáróráimba, a könyvtár által szervezett vetélkedőkbe; továbbadom a kollégáimnak.
Summa summarum ez a hét bebizonyította, soha nem volt még ennyire aktuális: „Nem az iskolának, az életnek tanulunk” – a jelenben megvetve biztos talajon a lábunk, a diákság lábát, amire csak a jó pedagógus képes. Amennyiben ehhez a különböző, hatékony alkalmazások még segíthetnek, élnünk kell ezzel a lehetőséggel is.
Köszönöm az Erasmus+-nak, Hungary Expertnek, az iskolámnak, hogy lehetővé tették ezt a továbbképzési lehetőséget; rám így igazán igaz az élethosszig tartó aktív tanulás.
*L. Annaeus Seneca 106. levél
** Marc Prensky: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf
(Letöltés: 2023. 08. 07.)
„Kell egy csapat! – Játékban ismerszik meg az ember.” Ezeket a gondolatokat mi fogalmaztuk meg még az első napon. Úgy gondolom, mottója lehet a hetünknek is! Kurzusvezetőnk, Uhrin Csaba nagy gyakorlattal, odafigyeléssel, érzékenységgel vezette a kurzust. Az első este már ismerkedtünk egymással játékokon keresztül, majd közösen vacsoráztunk egy tengerparti étteremben, ahol a helyi gasztronómia ételeit is megízlelhettük. Az egy időben induló kurzusok tagjai is ismerkedhettek egymással, így igazán nemzetközi lett az esténk és az egész hetünk.
A képzés során átélhettük, milyen gyereknek lenni, segített jobban megismerni önmagunkat és a társainkat, a hét végére már egy kis csapatként gondolhattunk magunkra. A tanfolyam célként határozta meg, hogy megtapasztaljuk, miként, milyen mértékben működhetünk együtt, megfigyeljük, miként működik egy játék vagy mitől nem. És ha nem, mit kell tennünk, hogy működjön. A napok során megismertük-felismertük újra a csapatépítő tevékenységek pozitív erejét, ezáltal magabiztosabbnak éreztük magunkat. Egyre pontosabban és egyértelműbben kommunikáltunk egymással, élveztük az együttműködés pozitív légkörét, melyben hatékonyabban működik a tolerancia. Rengeteg játékot tanultunk, amit a tanítás, osztályfőnöki munka során tudunk majd hasznosítani. Olyan szemmel is értékeltük-elemeztük a játékokat, mi az, ami a felnőtteket, akár egy oktatói közösséget is közelebb hozhat egymáshoz.
Délutánonként az óváros utcáit járva fedeztük fel a nevezetességeket. Megmásztuk többször a Szent Eufémia 63 méter magas templomtornyát, ahonnan a kilátás festői. A környéket is bejártuk, én Pula, Porec, Umag városokkal ismerkedtem meg. A képzés az oklevelek átadásával és közös hajókirándulással zárult. Vrsar falucskába hajóztunk át, útközben pedig megcsodáltuk a Lim fjordot.
Köszönet a szervezőknek és trénerünknek, Véghné Juhász Krisztinának és Uhrin Csabának a munkájukért!
„Kell egy csapat! – Játékban ismerszik meg az ember.” Ezeket a gondolatokat mi fogalmaztuk meg még az első napon. Úgy gondolom, mottója lehet a hetünknek is! Kurzusvezetőnk, Uhrin Csaba nagy gyakorlattal, odafigyeléssel, érzékenységgel vezette a kurzust. Az első este már ismerkedtünk egymással játékokon keresztül, majd közösen vacsoráztunk egy tengerparti étteremben, ahol a helyi gasztronómia ételeit is megízlelhettük. Az egy időben induló kurzusok tagjai is ismerkedhettek egymással, így igazán nemzetközi lett az esténk és az egész hetünk.
A képzés során átélhettük, milyen gyereknek lenni, segített jobban megismerni önmagunkat és a társainkat, a hét végére már egy kis csapatként gondolhattunk magunkra. A tanfolyam célként határozta meg, hogy megtapasztaljuk, miként, milyen mértékben működhetünk együtt, megfigyeljük, miként működik egy játék vagy mitől nem. És ha nem, mit kell tennünk, hogy működjön. A napok során megismertük-felismertük újra a csapatépítő tevékenységek pozitív erejét, ezáltal magabiztosabbnak éreztük magunkat. Egyre pontosabban és egyértelműbben kommunikáltunk egymással, élveztük az együttműködés pozitív légkörét, melyben hatékonyabban működik a tolerancia. Rengeteg játékot tanultunk, amit a tanítás, osztályfőnöki munka során tudunk majd hasznosítani. Olyan szemmel is értékeltük-elemeztük a játékokat, mi az, ami a felnőtteket, akár egy oktatói közösséget is közelebb hozhat egymáshoz.
Délutánonként az óváros utcáit járva fedeztük fel a nevezetességeket. Megmásztuk többször a Szent Eufémia 63 méter magas templomtornyát, ahonnan a kilátás festői. A környéket is bejártuk, én Pula, Porec, Umag városokkal ismerkedtem meg. A képzés az oklevelek átadásával és közös hajókirándulással zárult. Vrsar falucskába hajóztunk át, útközben pedig megcsodáltuk a Lim fjordot.
Köszönet a szervezőknek és trénerünknek, Véghné Juhász Krisztinának és Uhrin Csabának a munkájukért!
Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák
Írta: Murányiné Szedlák AnnaHorvátországban, Rovinj városában a „Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák” tanfolyamon vehettem részt 2023. július 16-július 22-ig, az Erasmus+ pedagógus továbbképzés keretében. A kurzus szervezője a „JUTAKI Bt. – Hungary Expert a Tanárokért és Diákokért”.
A tanfolyamokra érkezőkkel már vasárnap, a regisztráció alkalmával tudtunk beszélgetni, és ismerkedni. Akkor, még csak kérdezősködtünk, ki honnan érkezett, melyik tanfolyamra jelentkezett, meddig marad… de már akkor, ott kiderült, hogy a világ bármely pontjáról érkezhetett az előtted, vagy utánad álló résztvevő, akivel szóba elegyedtél. Külföldről is érkeztek kollégák, akikkel nagyon jó volt beszélgetni, adott nyelvtudásunkat feleleveníteni, és iskolai tapasztalataikról, illetve a kultúrájukról, szokásukról hallani.
A regisztrációt követően, a déután ismerkedéssel folytatódott, melyen megismerkedhettünk leendő trénerünkkel, és csoporttársainkkal, továbbá az iskola épületével, a tanfolyam helyszínével. Az est lezárásaképpen Rovinj városában, egy helyi tengerparti étteremben ismerkedhettünk tovább csapattársainkkal, ahol kicsit kötetlenebbül tudtunk társalogni magunkról, céljainkról.
A tanfolyam időpontja a délelőtti, és kora délutáni órákban zajlott, így a késő déutáni és esti órákban lehetőségünk volt Rovinj, és környékbeli településeinek kultúrális, és történelmi látnivalóinak megismerésére.
Kiváló trénerünk magabiztosan, tudatosan építette fel óráit. Az első nap csak arról szólt, hogy megismerhessük, és megtanulhassuk egymás nevét. Ezt fantasztikus játékokkal játszottuk egész délelőtt. A nap végére már mindenki tudta másik nevét, a hozzá kapcsolódó alliterációját, és mozdulatát is. A tanfolyamon résztvevők közül a tanítótól – egészen a műszaki tantárgy – néptánc oktatásig mindenki tudja alkalmazni, hiszen mindannyian kapunk egy, vagy több olyan osztályt, csoportot, akiket nem ismerünk, és a cél, hogy minél előbb megtanuljuk, és nevükön nevezhessük kis diákjainkat. Azon osztályok, ahol először találkoznak egymással a diákok, első osztályt vagy kilencedik osztályt, esetleg érettségi után szakmai alapokat tanulnak és egy új, ismeretlen környezetben nem ismerik egymást, a „csatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák” alkalmazásával, sokkal egyszerűbb, és könnyebb lesz a jövőben.
A következő napok már annak a jegyében születtek, hogy egymás nevét tudjuk, alkalmazzuk, de vajon tudunk kis csapatban dolgozni? Ehhez viszont arra van szükség, hogy beszélgessünk és találjunk közös vonalat, melyet csoporttársaikkal dráma játék keretein belül megosszunk velük. Fantasztikus volt az egyik csapat, akik véletlenszerű sorszámosztást követően Pest – vármegyéből érkeztek, és saját testük segítségével „Pest” – „feliratként” álltak meg előttünk. A mi csapatunk az édesség, csokoládé szeretetet találta meg közös pontként. Megmosolyogtató volt, hogy nem vagyok egyedül a csokoládé kibontásának technikájával, illatozásával, vagy éppen fogyasztásával. Dráma játékként, minden pantomim művészeti tudásunkat latba vetve születésnapot ünnepeltünk. A nézők minden egyes momentumát kitaláltak az előadást követően. Minden nap újabb, és újabb csapatok, és játékok következtek, melynek segítségével közelebb kerültünk egymáshoz, néha szavak nélkül is, vagy éppen a halandzsa nyelvet alkalmazva.
A reggeli beszélgető körök alkalmat adtak, hogy trénerünkkel megbeszélhessük az előző napi élményeinket, immár átérezve, átgondoltan, továbbá abban a formában is, hogyan építhetjük be mindennapi óráinkba az adott játékot. Ezek a beszélgető körök abban is segítségünkre voltak, hogy egymásnak újabb és újabb ötletet adjunk az osztályunk, csapatunk építésére vonatkozóan.
A játékok során több olyan játékkal is megismerkedtünk, melyet a legtöbben ismerünk, alkalmazunk és játszunk nap, mint nap. Ilyen például a „Kő – papír – olló -, mely több változatban játszható. Én is játszom a délutáni foglalkozásaim keretében a diákjaimmal, tanteremben és a továbbfejlesztett udvari változatban is. Uhrin Csabánál, oktatónknál, egy újabb változatot tanulhattam meg, melyet tanteremben, tornateremben, udvaron egyaránt játszhatunk a diákjainkkal. A játék önbizalom fejlesztésre is alkalmas, hiszen azon gyermekek is lehetőséget kapnak, illetve lehetnek győztesek, akik kevésbé dominánsak az osztályban, viszont a játék végére, már mindenki az ő nevét skandálja.
A tanfolyamon tanult, játszott kreatív ( fogalmazás, rajz, hajtogatás, építés...stb.) vagy éppen mozgással összekapcsolt színes, változatos játékok mindig ott lehetnek nálunk. Az adott óra pillanatához igazodva, bármikor elővehetjük a képzeletbeli tarisznyánkból. Történelem, matematika vagy nyelv órán is alkalmazhatjuk akár pár perc erejéig is. Amennyiben viszont több időnk van, és nem tanórában gondolkodunk, arra vonatkozóan is számtalan kreatív játékot, vagy akár tovább gondolható lehetőséget kaptunk.
A sok – sok színes játéknak köszönhetően, kiváló oktatónk Csaba, egy hét alatt, valódi kis összekovácsolt csapatot varázsolt belőlünk, az alkalmazott oktatási módszerei segítségével. Az új ismereteket, melyekkel a hét során gazdagodtam, a jövőben a mindennapi munkámba be tudom majd építeni, mind a tanórákon, és foglalkozásokon egyaránt alkalmazni fogom.
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a tanfolyamon, és részese lehettem ennek a fantasztikus csapatnak.
Bízom benne, a jövőben is alkalmam nyílik majd, egy hasonló tanfolyamon részt venni, ahol sok – sok színes egyéniségű kollégával, és a mindennapi oktatás során új technikákat ismerhetek meg.
INTECULTURAL EDUCATION – The Answer to Diversity in the Classroom
Boronkai Eszter21. századi tanár – diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban
Írta: Richolmné Orbán TímeaAz Erasmus+ keretén belül a 21. századi tanár – diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban című továbbképzésen vettem részt 2023. július 23-29. között a horvátországi Rovinj csodálatos városában.
A képzésnek egy helyi középiskola jól felszerelt, klimatizált épülete adott otthont, amely a városka központi részén helyezkedik el. Itt egyben lehetőség volt a közös étkezésekre is, melyek során más kurzusokon részt vevő kollégákat is megismerhettünk. A tanfolyamot szervező Jutaki Bt. a kurzus teljes ideje alatt informált minket a fontos tudnivalókról, helyszínekről. Lehetőségünk volt kulturális programokon, buszos kirándulásokon is részt venni, hogy még jobban megismerhessük az isztriai félsziget gyöngyszemeit. A tanfolyam zárásaként egy közös, látványos programokkal tarkított hajókiránduláson vettünk részt.
A csoportunkban huszonhárman voltunk különböző magyarországi általános- és középiskolából, illetve az egyik tanárnő Kárpátaljáról, Ukrajnából érkezett. Oktatónk, Szász Ramóna jól felkészült, széleskörűen tájékozott, tapasztalt coach. Mivel évekig dolgozott tanárként, saját maga tapasztalta meg az oktatás szépségeit és nehézségeit egyaránt.
A továbbképzés során közösen fedeztük fel, hogy hogyan segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai a 21. századi, kihívásokkal teli oktatásban. Megismertük a humanisztikus oktatás 5 célját, a humanisztikus pszichológia lényegét és 5 alapelvét, illetve, hogy hogyan tudjuk ezt használni a mindennapokban az osztályterem falain belül. Feltérképeztük Carl R. Rogers amerikai pszichológus alapelveit az oktatásban, amit gyakorlati tippekkel is kiegészítettünk (pl. szerződéskötés). Beazonosítottuk a tanulócentrikus oktatás jellemzőit és ezek pozitív viselkedésváltoztató hatásait. Ötleteket kaptunk a diákközpontú tanterem kialakításához, amely megkönnyíti a pozitív iskolai légkör elérését, melyben mind a diák, mind a tanár jobban érzi magát. Feltérképeztük a 8 féle intelliagenciatípust és azok lehetséges kombinációit. Trénerünk nagy hangsúlyt fektetett az önirányított tanulásban rejlő lehetőségekre, és arra, hogy melyek ebben a tanár – facilitátor – és melyek a diák szerepei. Megismertünk 13 módszert az önvezérelt tanulás fejlesztésére, mindehhez gyakorlati tanácsokat, ötleteket is kaptunk. Fontos, hogy diákjaink tudatosan tanuljanak, fejlődjenek a különböző kompetenciaterületeken. Mindenki térképezze fel az erősségeit és a gyengeségeit, hiszen a nehezebben funkcionáló területeket tudatosan érdemes fejleszteni. Egy részletes önismereti tesztet is kitöltöttünk, amely kiértékelése segít minket abban, hogy minél inkább megismerjük önmagunkat, hiszen, ha a pedagógus jól érzi magát, akkor könnyebben elérhető a diákok „jólléte” is. Ennek kapcsán szóba került a „burnout”, amely gyakori a „segítő szakmákban”, mint amilyen a miénk, pedagógusoké is. Felkutattuk a lehetséges okait, a fázisait, és megoldási javaslatokat is kaptunk.
A képzés során többször dolgoztunk kis csoportokban és párban, ami véleményem szerint jól működött. Érdekes volt megismerni a kollégák tanítási tapasztalatait, kihívásait. Számos remek ötletet kaptam tőlük is.
A kurzus során rengeteg elméleti ismeretet szereztünk a diákközpontú oktatásról. Nagyon sok hasznos gyakorlati ötletet kaptam, amely reményeim szerint meg fogja könnyíteni a mindennapi munkámat, legyen az a tanítás, vagy a kollégákkal való együttműködés.
Richolmné Orbán Tímea
Az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanítójaként 2023. július 23-tól 29-ig a Matekos játék, játékos matek - képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára című hétnapos továbbképzésen vettem részt a horvátországi Rovinjban.
Rovinj az Isztriai-félsziget nyugati partjának egyik legromantikusabb, leggyönyörűbb kikötővárosa. A sziklaszirtre épült olaszos hangulatú, bájos település óvárosának szűk, labirintusszerű sikátorai, terei és part menti sziklái szempillantás alatt magukkal ragadják az ideérkezőket. Az idilli strandok, a part mentén húzódó többhektáros erdős, ligetes természetvédelmi terület, a környező szigetek olyan egyedi arculatot alkotnak, amelyek minden látogatót elbűvölnek. Ideális helyszín az aktív pihenéssel, kulturális és történelmi kalandozással egybekötött szakmai továbbképzésre.
A továbbképzést a JUTAKI Bt. - Hungary Expert for Teachers and Students hirdette meg. A szervezés és a lebonyolítás professzionális volt. Minden szükséges információt, dokumentációt időben elérhetővé tettek, és rengeteg gyakorlati segítséget nyújtottak a résztvevőknek az előkészítéstől a lezárásig. Helyszínre delegált koordinátor is rendelkezésre állt a tanfolyam teljes időszakában, és a menet közben felmerült apróbb gondok, problémák megoldásában gyors, hathatós segítséget nyújtott.
Szervezett kirándulások, túrák, városlátogatások színesítették a szakmai programot, amelyek kiváló lehetőséget biztosítottak a környék történelmének, kultúrájának, természeti kincseinek megismerése mellett a közösség összekovácsolására, a szakmai kapcsolatok építésére is.
Az oktatás helyszíne is tökéletes volt. A helyi középiskola, a Talijanska Srednja Škola épülete, mind a városon belüli elhelyezkedésével, mind infrastrukturális adottságaival, korszerű felszereltségével nagyban hozzájárult a képzés sikeréhez.
A kurzus két kiváló mentora, Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes és Oravecz Márta, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egykori vezetőtanárai, több évtizedes szakmai tapasztalatukkal, a tanítás iránti szenvedélyes szeretettükkel adták át a képzés anyagát a hallgatóknak.
A tanfolyamon a játékos matematikai neveléséhez kaptam elméleti és gyakorlati segítséget. Megismerkedtem számos, a 6-10 éves gyermekek számára is vonzó, a hatékony tanítást-tanulást segítő, logikai készletekkel, dobókockákkal, dominóval végezhető matematikai játékkal, játékos feladattal, képességfejlesztő tevékenységgel, amelyeket a későbbiekben kiválóan tudok adaptálni a tanítási gyakorlatomba. A játékok mellett nagyon sok matematikai fejlesztőeszköz megismerésére, használatának begyakorlására is lehetőségem volt. Továbbá rengeteg ötletet kaptam a tanulók és/vagy pedagógusok által, hétköznapi tárgyakból is könnyen elkészíthető fejlesztőeszközökre.
A kurzuson érintettük azt is, hogy az egyes matematikai játékokat, játékos feladatokat és fejlesztőeszközöket milyen konkrét fejlesztési cél eléréséhez lehet hatékonyan felhasználni, valamint azt, hogy ezeket hogyan lehet a tanulók életkori sajátosságaihoz és a csoport szociális szintjéhez igazítani.
A játékok és tevékenységek kipróbálásával saját élményen keresztül is megtapasztalhattam a játékok jótékony hatásait: a lelkesedést, az izgalmat, a közösségi szellemet, az összetartozás, az elfogadottság érzését, a nyitottságot és empátiát, de a győzelem és a vereség ízét is.
Beszámoló A Projekt Alapú Oktatás a tanteremben
Írta: Bernáth PéterBeszámoló
Adatok:
Név: Bernáth Péter
Szak: matematika-fizika
Munkahely: Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános iskola
Tanfolyam neve: Projekt Alapú Tanulás (PBL) megvalósítása a tanteremben
Ideje: 2023. 07. 16 – 22.
Az elmúlt hét egy igazi kaland volt számomra. Egy régóta várt lehetőség vált valóra: az első külföldi tanári továbbképzés. Bár nem mertem még bevállalni az idegen nyelven való tanulást, mégis izgatottan vártam ezt a fantasztikus lehetőséget.
Az utazás előtti napokban izgalommal vegyes izgulással töltöttek el. A különféle kérdések kavargottak a fejemben: Milyen lesz az út? Milyen szintű lesz a továbbképzés? Hogyan fognak a többiek reagálni rám? Azonban a váratlan kalandok és a nem várt akadályok ellenére mindannyian időben és biztonságban megérkeztünk Rovinjba.
A nulladik napokban egy vacsora keretében kezdtem el ismerkedni a többi résztvevővel. Az aggodalmaim, hogy nem fogok tudni beilleszkedni a csoportba, hamar eloszlottak. Kiderült, hogy az itt lévő tanárok mind nagyon barátságosak és nyitottak voltak az új kapcsolatokra. Hamar megtaláltam azokat az embereket, akikkel közös érdeklődési körünk és céljaink voltak, így gyorsan összekovácsolódott a kis csapatunk.
A tanfolyam maga is fantasztikus élmény volt. A szakmai előadások mellett interaktív műhelymunkák és csoportos feladatok is vártak ránk, amiről a későbbikben részletesen írok. Az oktató lelkesedése és szakmai felkészültsége inspiráló volt, és rengeteg új információt és módszertant sajátítottunk el. Rovinj történelmi és kulturális öröksége is inspirált minket, és sokszor a város nevezetességeinél tartott foglalkozások is emlékezetessé tették a továbbképzést.
Az érdekes tanulmányi programon kívül az idő eltöltése a városban sem okozott csalódást. Rovinj lenyűgöző szépségű város, csodálatos tengerparttal és gyönyörű történelmi épületekkel. Szabadidőnkben lehetőségünk volt felfedezni a helyi kultúrát, ízeket, és természetesen egy kis fürdőzéssel feltöltődni.
A tanfolyamról bővebben:
Nagy izgalommal és várakozással érkeztem a "Projekt alapú oktatás a tanteremben" című tanári továbbképzésre. Bár már korábban is részt vettem hasonló témájú továbbképzéseken, úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy frissítsük és továbbfejlesszük a tudásunkat, valamint megismerjünk új megközelítéseket és innovatív módszereket a projekt alapú oktatás terén.
Az első nap már önmagában rendkívül inspiráló volt. Az oktatóink egyből megragadták a figyelmünket azzal, hogy elmesélték saját sikeres projektjeik történeteit. Ezek a példák azt mutatták, hogy milyen értékes és tartalmas tanulási élményeket lehet nyújtani a diákoknak a projekt alapú oktatás segítségével. A témák és a projektek sokszínűsége lenyűgözött, és már ekkor rengeteg új ötletet kaptunk arra vonatkozóan, hogyan alkalmazhatjuk ezeket az elveket a saját iskolai munkánkban.
Az egész továbbképzés során gyakorlati műhelymunkák és csoportos feladatok vártak ránk. Ezek során lehetőségünk nyílt együttműködni kollégákkal más iskolákból, megosztani tapasztalatainkat és ötleteinket. Az együtt gondolkodás és az ötletelés során rengeteg új perspektívát fedeztünk fel, és azt éreztem, hogy valóban közös erővel építjük egymást.
A tanfolyam alatt számos új módszertant, eszközt és forrásanyagot ismertünk meg, amelyek segítségével még hatékonyabban és élményszerűbben valósíthatjuk meg a projekt alapú oktatást. Az oktató türelmesen és lelkesen válaszolt minden kérdésünkre, és mindig kész volt segíteni a problémák megoldásában.
Nagyon inspiráló volt hallani a többi résztvevőtől is a már megvalósított sikeres projektekről. Mindenki elmesélte saját tapasztalatait és tanulságait, amelyek sok új ötlettel gazdagították a csoportot. Az ilyen tapasztalatok megosztása arra emlékeztetett minket, hogy a projekt alapú oktatás valóban értékes és hatékony módszer a diákok tanulásának támogatására.
Az egyik legemlékezetesebb pillanat a továbbképzésen az volt, amikor saját projektötleteket kellett kidolgoznunk kisebb csoportokban, majd ezeket bemutatni a többieknek. Látni a kollégák lelkesedését és támogatását az elképzelések iránt, valamint visszajelzéseiket és további ötleteiket hallani, igazán motiváló volt. A mi projektünk egy Ókori fürdőszoba tervezése volt.
A továbbképzés végére mindannyian új lendülettel és megerősödve távoztunk. Úgy éreztem, hogy ez a pár nap többet adott nekem, mint sok hónapnyi rutin munka. A projekt alapú oktatás továbbra is nagy vonzerővel bír számomra, és elkötelezett vagyok amellett, hogy minél több ilyen élményt nyújtsak diákjaimnak a jövőben.
Összességében a "Projekt alapú oktatás a tanteremben" című tanári továbbképzés fantasztikus élmény volt. Megteltünk inspirációval, új ötletekkel és motivációval a saját pedagógiai munkánkhoz. A kollégák közötti tapasztalatcsere és a közös gondolkodás nagyon értékes volt, és biztos vagyok benne, hogy az itt szerzett tudást és kapcsolatokat hosszú távon is hasznosítani fogom az iskolai mindennapokban.
A továbbképzés végén úgy éreztem, hogy nem csak szakmailag, de személyesen is rengeteget fejlődtem. Az ismeretek mellett az önbizalmam is nőtt, hiszen megtapasztalhattam, hogy képes vagyok megküzdeni a kihívásokkal és nyitott vagyok az új élményekre. Az iskolában együtt dolgozó kollégákkal a viszonyom megváltozott. Eddig is jól kijöttünk, de egy többnapos külföldi utazás egy szuper csapattá alakította a 8 fős kis teamünket.
A búcsú pillanatai mindig nehezek, de azt tudtam, hogy az itt szerzett tapasztalatok és kapcsolatok mindig velem maradnak. A csoporttársaimmal elköteleztük magunkat, hogy kapcsolatot tartunk, és akár közösen is részt veszünk majd a következő továbbképzésen, talán már egy idegen nyelven. Létrehoztunk egy közös online csoportot, amelyen szeretnénk továbbra is tartani a kapcsolatot.
Összességében ez a tanári továbbképzés Rovinjban egy sikeres és emlékezetes hét volt az életemben. A vártam és izgultam mindenért, de kiderült, hogy mindez kár volt, hiszen egy fantasztikus élményekkel teli hétnek voltam a részese. Biztos vagyok benne, hogy az itt szerzett tapasztalatok hosszú távon is hatással lesznek a munkámra és az életemre. Már most alig várom, hogy jövőre újra részt vehessek egy ilyen felejthetetlen továbbképzésen, legyen az akár egy idegen nyelven is.
Projektoktatás alkalmazása a tehetséggondozásban: természettudományok, IT, sport és művészet a tehetségazonosítás szolgálatában
Írta: Fegyvári Edina2023. július 23-29. között az Erasmus+ program keretében elutazhattam Rovinjba, a „Projektoktatás alkalmazása a tehetséggondozásban: természettudományok, IT, sport és művészet a tehetségazonosítás szolgálatában” című képzésre.
Vasárnap délután egy vacsorán vettünk részt, ahol a program résztvevői megismerkedhettek egymással. Többféle témában tartottak képzést ebben az időszakban magyar és angol nyelveken, így adott volt a lehetőség az ismerkedésre és kapcsolatok kiépítésére külföldi kollégákkal is.
A képzés minden nap 8:30-12:45-ig tartott - kisebb szünetekkel - a helyi gimnázium légkondicionált tantermeiben.
A projektoktatás alkalmazása az előző héten megismert Komplex 3+T módszerre épült. Az ott megismert elméleti tudást ültettük át a gyakorlatba. Konkrét projekt megvalósításával tapasztalhattuk meg a módszer lényegét. Jó volt látni, tapasztani, kipróbálni a diákok szemszögéből is, hogyan ötletelnek, „kalandoznak el” a témától, amellyel mégis tanulnak és jó eredményeket érnek el.
Az időjárás ezen a héten is csodálatos volt, így továbbra is sokat tudtunk fürdeni, kirándulni.
Ellátogattunk egy halászfaluba, Savudrijába, ami Horvátország legnyugatibb pontja, a Szlovén határhoz közel. Elvarázsolt a filmbe illő, gyönyörű tengerpartja és a világítótorony látványa. Legnagyobb nevezetessége egy 36m magas világítótorony.
Porec városától nem messze felfedeztünk egy cseppkőbarlangot, a Jama Baredinet, ahol 62 méter mélységig merészkedtünk több száz lépcsőn, szűk járatokon keresztül.
Orbán Sándor segítségével egy olyan kipróbált módszert ismerhettem meg, próbálhattam ki, amely alkalmas a tálentumok felfedezésére, az egyéni tehetségek azonosítására és a képességek fejlesztésére projekt oktatás segítségével.
Hálásan köszönöm mindenkinek, hogy itt lehettem és megismerhettem ezt a szuper módszert!
Varázsold elő tanítványodból a talentumot - Komplex 3+T program
Írta: Fegyvári Edina2023. július 16-22. között az Erasmus+ program keretében részt vehettem Rovinjban a „Varázsold elő tanítványodból a talentumot - Komplex 3+T program” című képzésen.
Vasárnap délután egy vacsorán ismerkedhettünk meg egymással. Többféle kurzust tartottak még ebben az időszakban magyar és külföldi kollégák részvételével.
A képzés minden nap 8:30-12:45-ig tartott - kisebb szünetekkel - a helyi gimnázium légkondicionált tantermeiben.
Első nap a Komplex 3+T módszerrel ismerkedtünk meg, a többi napokon gyakorlati példákon keresztül tapasztalhattuk meg a különböző képességterületek (szomatikus, affektív, kognitív) fejlesztésének lehetőségét a sikeres tehetségazonosítás érdekében. Rajzoltunk, festettünk, plakátot készítettünk és különböző labdás, mozgásos gyakorlatokat hajtottunk végre. Utolsó nap az összefoglalás után megnéztük a módszer segítségével elért eredményeket is.
Az órák után bőven volt lehetőség városnézésre, strandolásra. Szervezett, csoportos utakkal vagy egyénileg is fel lehetett fedezni a környéket.
A szuper időjárás miatt a délutánok nagy részét a tengerparton töltöttük. Esténként felfedeztük Rovinj utcáinak szépségét, az óvárost és a kikötőt.
Egy esti hajókázás alkalmával a csodás naplemente mellett delfineket is láttunk úszkálni a közelünkben.
Egyénileg ellátogattunk Pulába, megnéztük az amfiteátrumot, valamint az ikerkapukon keresztül átsétáltunk a Fórumhoz.
A program szombaton egy hajókirándulással zárult, amely során megcsodálhattuk a Lim fjordot és Vrsar városát.
Összességében olyan kipróbált módszert ismerhettem meg, amely alkalmas a tálentumok felfedezésére, az egyéni tehetségek azonosítására és a képességek fejlesztésére projekt oktatás segítségével.
Hálásan köszönöm mindenkinek, hogy itt lehettem!
Nagyon várom, hogy a kollégáimmal is megoszthassam az itt látottakat, hallottakat.
Szeretnék mindenkit invitálni a Rovinjban indított tanárképzésekre, amelyek rendkívüli helyszínen, remek tanári gárdával működnek. Az előadókról még csak jót hallhattam, így magam is belevágtam az első Erasmus+ egyéni tanulmányomba, Kalandra fel! - IKT a tanórákon 1.0 – Játék – élmény – tanulás címen, melyet a Hungary Expert a Tanárokért és a Diákokért tanárképző intézmény szervezett 2023.július 23-29 között.
Nem kellett csalódnom. Mind a szervezés, mind a képzés anyaga a lehető legprofibb módon, a csoport és az egyes pedagógusok személyes érdekeinek megfelelően volt összeállítva. Az előadónk Krizsán Pál személyében egy nagyműveltségű, ízig-vérig pedagógust ismerhettünk meg, aki azért két lábbal áll a földön, így az IKT-s pedagógia sok buktatójára is felhívta a figyelmünket. A programok egy-egy pedagógiai célhoz rendelését is megvilágította számunkra. Rendkívül sok applikációt, feladatszerkesztőt ismerhettünk meg úgy, hogy annak tanári és diák felületére is ráláttunk. Ehhez mérhetetlenül nagy szaktudása és türelme segített, mert senki sem maradt le a gyakorlatok során, de mindenki a saját szakjának megfelelően tevékenykedhetett. Minden problémára segítséget tudott számunkra nyújtani, vagy Ő, vagy valamelyik más pedagógustársunk. Foglalkoztunk: Lino, Classroom, WordWall, LearningApps, Zanza TV, edPuzzle, Symbaloo, Plickers, Quizlet, Kahoot, Wizer.me, Quizizz, QRcode Monkey, Padlet, Mentimeter, Okos doboz, NKP okos tk., PurposeGames, Educaplay, Meme Generator, Crossword, WordArt, Flippity programokkal és felületekkel.
Ahhoz, hogy a diákok motivációját növeljük a tanulásra, mindenképpen jónak tartom az IKT-s eszközök alkalmazását az általunk szervezett órákon!
A továbbképzés óráira, rendkívül jó bontásban került sor, a délelőtti két hosszabb etapot egy rövidebb délutáni zárta. A terhelés így ideális volt, azért a vasárnaptól indult továbbképzés már szerdára egy kicsit fárasztónak tűnt, szerencsére a helyszín mindenért kárpótolt.
A szervező délutánra közös kulturális és egyben kirándulós programokat is biztosított nekünk, de a reggeliben és az ebédben is segítséget adtak, melyről előzetesen már tájékoztatást kaptunk. Buszkirándulást ajánlottak Motovunba és Grožnjanba, Porecbe, Pulába, Balebe, Opatijaba és Humbaba, a Brijuni szigetekre, hajós naplementés delfintúrát, kajaktúrát Rovinj szigetei körül és kompos utazást Velencébe. Még bicikli bérlésre is volt lehetőség. A képzést egy hajóút zárta le, amely ebéddel, Lim-fjord és Vrsar látogatással egészült ki.
A legjobb mégis az, hogy ennek a képzésnek van 2.0 verziója is. Jövőre veletek!
Köszönjük a Hungary Expert csapatának a gondos odafigyelést, a magas szakmai színvonalat és a kitűnő szervezést!
10 éve tanítok a Gyulai István Általános Iskolában Budapesten, alsós tanítóként. Fő tárgyam a matematika. Először vettem részt Erasmus+ programon 5 kollégámmal együtt. Logikaland! Legyen élmény a matematika, játékok bűvöletében című képzést választottam. Ennél találóbb nem is lehetett volna, hiszen a kurzus minden egyes napján újabbnál újabb játékokkal ismerkedtünk meg. Vezetőnk Rácz Ildikó valóban élményszerűvé tette számunkra a képzés minden percét. Egy nagyon felkészült, példaértékű szakembert ismerhettünk meg személyében. A hosszú évek alatt összegyűjtött játékait, feladatait, könyveit, ajánlásait tárta elénk. Megtisztelő volt, hogy tőle tanulhattam. Megszámlálhatatlan mennyiségű játékot próbálhattunk ki, és készíthettünk mi magunk is hétköznapi tárgyak felhasználásával(szívószál, fakanál, gumicukor, cérna, csokigolyó…). Az egyik legfontosabb gondolat ennek kapcsán, amit Ildikótól hallottam és magammal hoztam: ” Láttassuk meg a gyerekekkel, hogy a matematika elérhető, és a mindennapjaink része”. Heten voltunk a csoportunkban, ez a kicsi létszám tökéletesen lehetővé tette számunkra azt, hogy kivétel nélkül mindenki minden tárggyal, játékkal, feladattal találkozhatott. Együtt ötleteltünk, megosztottuk egymással véleményünket, az évek alatt szerzett tapasztalatainkat, a gondolkodtatóbb feladatokkal is együtt küzdöttünk meg, pont úgy, mint egy iskolás gyermek. Vezető tanárunk folyamatosan jutalmazott, ösztönzött minket. A hét minden napján nagyon jól éreztük magunkat, az idő repült, észre sem vettük és vége volt az oktatásnak. A hét végén a legtöbb pontot szerzett „tanulónak” külön ajándékkal is készült Ildikó. Kreatív, elhivatott, és boldog tanárokkal ismerkedtem meg. Megerősítést kaptam abban, hogy a tanári pálya még mindig igenis nagyon fontos és elismerést érdemlő, jó helyen vagyok! Nagyon jól éreztem magam a résztvevők körében. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy szívesen maradtunk volna még legalább egy hetet. Rengeteg tudással és gyönyörű élményekkel is gazdagodtunk, hiszen ne felejtsük el, hogy egy festői szépségű városkában Rovinjban tehettünk szert erre a sok, és hasznos ismeretre. A város gyönyörű volt, esténként pihenésképpen hatalmas sétákat tettünk, jókat ettünk, igyekeztünk minél több mindent megnézni, ellátogattunk a környező városokba is. Természetesen a jó idő a strandolást is megkívánta. Talán soha nem láttam még ilyen szép tájat. A záró hajókázás vasárnap megkoronázta a hetet. Testi, lelki, szellemi felüdülés volt számomra az itt eltöltött idő. Ötletekkel tele, energiával telve kezdem meg majd az új tanévet. Ugyan az első, de remélem, hogy nem az utolsó képzésemen vettem részt.
Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy itt lehettem!
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal