Firenze Toszkána szívében található, a reneszánsz szülőhelye, ahol lépten nyomon találkozhatunk a legnagyobb művészek zseniális alkotásaival. Nem véletlenül esett a választásom Firenzére. amikor azon gondolkodtam, a sok izgalmas helyszín és tanfolyam közül mit válasszak. Döntöttem: hol is lenne jobb művészetterápiát tanulni, mint ebben a művészetekkel átitatott csodálatos városban.

A művészetterápia számomra nem újdonság, két éve tanulom Antalfai Márta módszere alapján, de kíváncsi voltam arra, milyen ez a nagyszerű módszer, ha Olaszországban foglalkozhat vele az ember. Izgatottan mentem az első órára, leginkább az erőteljesen megkopott angoltudásom miatt aggódtam. Az első megnyugtató pillanat az volt, mikor kiderült, hogy van még egy magyar tanár a csoportban. Aztán egyre inkább oldódott bennem a feszültség, mikor láttam, hogy mindenki jókedvű, mosolygós. Egy bemelegítő játék után az iskolát kellett bemutatni. Én ppt-vel, jegyzetekkel felvértezve álltam a hallgatóság elé, nem sok teret engedve az improvizációnak. Voltak, akik nagyon talpraesetten, papír nélkül beszéltek, és érdekes módon egész jól értettem őket. Sok gyermekközpontú, játékos tanítási módszert, vidám hangulatú iskolát ismertünk meg. Számomra a legmeghatóbb a lengyel kolléganő bemutatója volt, aki arról beszélt, hogy az ukrán menekült gyerekek nehézségeit hogyan próbálják enyhíteni. Ő kimondottan ezért jött erre a kurzusra, hogy segítse ezeket a nehéz sorsú gyerekeket. Egyébként rendkívül színes volt a paletta: a tanárnő mexikói volt, a többiek Ciprusról, Lengyelországból, Olaszországból, Szlovákiából, Máltáról, Spanyolországból, Szlovéniából, Romániából érkeztek.

Mivel már van tapasztalatom a művészetterápia terén, óhatatlanul összehasonlítottam a gyakorlatokat a korábbiakkal. Az első szembetűnő különbség itt a lazaság, a kötetlenebb alkotómunka, a komolyzene helyett pedig a ritmusos, vidám zenék szóltak. A technikák sokfélesége ugyanúgy adott volt itt is: festettünk, rajzoltunk, agyagoztunk, montázst készítettünk. Sok kreatív, iskolai munkába is bevihető feladatot kaptunk. Nagyon tetszettek a csoportmunkák, ahol plakátot vagy épp installációt kellett készítenünk. Számomra legizgalmasabb mégis az volt, mikor elküldtek minket a városba, hogy keressünk egy szobrot, és írjunk arról egy történetet. Élvezetes volt, hiszen Firenzében minden szobor „mesél”, a nehézség csak ott kezdődött, hogy nekem nem angolul „szólaltak meg”, de végül ez is megoldódott. Jó társaságban hamar eltelt az egy hét, a zárókörös beszélgetésben pedig azt vettem észre, hogy már tudok én is folyamatosan mondatokban beszélni ?

Természetesen Firenzében nem maradhatott el a leghíresebb nevezetességek megtekintése sem. Egy 5 múzeumba szóló bérlettel indultam a városlátogatásra. Az Uffizi képtárba nem először látogattam el, most is lenyűgöző volt élőben látni Botticelli , Leonardo, Michelangelo munkáit. A híres Boboli kertben viszont nem jártam még korábban. Őszintén szólva szép kert, de lehetne szebb is. Valószínű, hogy a 40 fokos hőség és a nagy szárazság nyomai érződtek a növényeken. Kárpótlásul a kilátás a városra lenyűgöző látványt nyújtott. Követlenül mellette a Pitti Palota épülete áll, amely a Mediciek gyönyörű műkincseinek ad otthont. Nagy örömömre az egyik teremben a magyar Markó Károly festményeit is felfedeztem. A bérlettel még egy intarziákat bemutató kiállítást valamint egy archeológiai múzeumot is megnézhettem, amelynek gazdag egyiptomi gyűjteménye nagyon izgalmas volt számomra. Természetesen itt még nem álltam meg a látnivalók megtekintésével, a Dómot, az Akadémia kiállítását és több freskókkal gazdagon díszített templomot is láthattam. A templomokban különlegesség, hogy koporsókkal találkozunk, pl. a Santa Croce templomban van eltemetve Galilei és Michelangelo. Firenze szimbóluma a Ponte Vecchio, az aranyművesek boltjaival beépített híd. Esténként utcazenészek koncertjét élvezhettük a híd közepén.

Ez a festői hely engem, mint alkotót is megihletett. Az eldugottabb kis utcák hangulatát, a város impozáns látképét igyekeztem visszaadni a festményeken.

Hamar eltelt az egy hét. Lesz mire visszaemlékezni, ha véget ér a nyár, és beköszöntenek a szürke hétköznapok. Ha három szóval kellene jellemeznem ezt az utazást, azt mondanám: tanulságos, érdekes és felemelő.

Kanta Zsuzsanna

Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola