Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Bodai Beáta

vasárnap, 28 május 2023 06:20

A finn csoda - testközelből

2023. áprilisában az Erasmus+ program keretében Finnországban jártam.  A „Structured Educational Visit to Schools/Institutes and Training Seminars in Finland” továbbképzésen vettem részt. Nagyon vártam a lehetőséget. Szerettem volna a gyakorlatban is látni a „finn csodát”, megismerni annak az oktatási rendszernek a titkát, amelynek eredményeképpen rendszerint kiemelkedő teljesítményeket produkálnak a finn iskolás gyerekek. Szerettem volna megtapasztalni, melyek azok a praktikák, módszerek, amelyeket én is be tudok építeni a tanítási gyakorlatomba. Ráadásul az utazásom előtti friss hír alapján a finn emberek a legboldogabbak a világon – úgyhogy arra is kíváncsi voltam, milyen jeleit látom majd ennek a hétköznapokban.

Az utazást megelőző tanévben angol nyelvtanfolyamra jártam, hogy az előadások megértésében ne okozzanak gondot nyelvi nehézségek. Az internet segítségével a város főbb nevezetességeit, látványosságait is számba vettem, megterveztem, mit szeretnék meglátogatni. A programtervet előre megkaptuk, látható volt, hogy mely két délután áll majd rendelkezésünkre mindehhez.

A hetünk nagyon jól felépített, szervezett és kiszámítható keretek között zajlott. Az előadásoknak a Sokos Hotel Presidentti auditóriuma adott otthont. A szemináriumok során bepillantást nyerhettünk Finnország történelmébe, megismerkedtünk a finn oktatási rendszer struktúrájával, az oktatásszervezési és irányítási módszerekkel, a terjesztési stratégiákkal. Az elméleti képzés már felvázolta mindazt, amit később a gyakorlatban is láthatunk. Három különböző helyszínen, három iskolába tettünk látogatást. A program úgy volt felépítve, hogy az iskolák összes szegletébe bepillanthattunk, több tanórába bekapcsolódhattunk, láthattuk a közösségi élet színtereit, a könyvtárakat, a pihenősarkokat. Nagyon hasznos tapasztalat volt a műhelyek látogatása, ahol megfigyelhettük, mennyi „életre nevelő” tevékenységet végeznek a gyerekek. Minden helyszínen érezhető volt a kellemes, kiegyensúlyozott, stresszmentes légkör, jó volt látni a mosolygó tanárokat, felszabadult gyerekeket. Az iskolákat minden esetben tanulók mutatták be nekünk, tökéletes angol nyelvtudással.

 A szervezők gondoskodtak arról, hogy kulturális élményekkel is gazdagodjunk. Szervezett kirándulás keretében megismertük Helsinki és Tampere főbb nevezetességeit, átruccantunk Suomenlinna erődítményébe, meglátogattuk az észtországi Tallint is.

Az ott töltött idő alatt valóban boldog, kiegyensúlyozott embereket láttam. A mindennapjaik szerves része a sport, a közösségi terek, intézmények látogatása, a kapcsolatok áplása. Teljesen természetes az elfogadás, a befogadás, az „élni és élni hagyni” gyakorlata.

Örülök, hogy lehetőségem nyílt részt venni a programon. Színvonalas, jól megtervezett, hasznos tudást nyújtó képzést kaptam. Ha lehetőségem lesz rá, a továbbiakban is szívesen veszek részt az Erasmus+ program tanfolyamain.

https://www.csontvaryiskola.hu/erasmus_2.htm

 Beáta

csütörtök, 13 október 2022 08:55

Továbbképzés Barcelonában

   A budapesti Csontváry Kosztka Tivadar Általános iskola pedagógusa vagyok.  Az Erasmus+ program keretében 2022. július 4 és 9 között az „A European School for All Children” képzésen vettem részt Barcelonában. Igyekeztem alaposan felkészülni az útra. Az utazást megelőző tanévben angol nyelvtanfolyamra jártam, hogy a tananyag megértésében ne okozzanak gondot nyelvi nehézségek. Az internet segítségével a város főbb nevezetességeit, látványosságait is számba vettem, megterveztem, mit szeretnék meglátogatni. A z órarendünk szerencsés volt: a hét folyamán többnyire délelőtt tanultunk, így a délutánok nagy része a város felfedezésével telt. 

    Az iskola, - a European Academy of Creativity - nagyon szép helyen, a Catalunya tér közvetlen közelében volt. Az épület harmadik emeletén lévő előadóterem kiscsoportos foglalkozások megtartására nyújtott kiváló lehetőséget. A képzés során a „befogadó osztályterem” elméleti hátterével ismerkedtem. Csoportunkban tizenketten voltunk: görögök, reunioniak, magyarok és egy észt pedagógus. A foglalkozások nagyon jó hangulatban teltek. Sonia rendkívül barátságos, kedves, türelmes és előzékeny előadónak bizonyult. A csoportban nem voltunk egységesek a nyelvi tudást illetően, de ő figyelt arra is, hogy előadását tagoltan, érthetően adja elő. Órái jól megtervezettek voltak, ha valamit nem értettünk, elmagyarázta másképp. Sokszor tervezett gyakorlati foglalkozást, amellyel szintén a megértést segítette.

Az általa bemutatott „játékok” segítségével módszertani tapasztalatokat gyűjthettem, csapatépítési stratégiákat sajátíthattam el. Nagyon nagy élmény volt számomra a Katalán Múzeum meglátogatása, ahol nemcsak kulturális élményben volt részem. Úgy tanultam – végigjárva a kiállítótermeket – hogy szinte észre sem vettem. Rendkívül tanulságos volt betekintést nyerni már országok oktatási rendszerébe. A bemutatkozó videókból és a tanórák anyagából sok értékes ötletet nyerhettem, amelyeket később beépíthetek a saját gyakorlatomba.

    Hálás vagyok, hogy részt vehettem a programon. Színvonalas, jól megtervezett, hasznos tudást nyújtó képzést kaptam. Ha lehetőségem lesz rá, a továbbiakban is szívesen veszek részt az Erasmus+ program tanfolyamain.

https://www.csontvaryiskola.hu/erasmus.htm

                                                                                                                                                   Bodai Beáta