Iskolánkban, az Áldás Utcai Általános Iskolában évek óta pályáztak kollégáim támogatott tanári továbbképzésekre külföldön, sikerrel. Számos Erasmus Nap keretében ültem nézőként,és hallgattam kollégáim beszámolóját, de valahogy soha nem éreztem, hogy a máik oldalon kellene állnom, azaz előadóként megosztani a tapasztalataimat.. Tavaly komoly nyomást helyeztek rám, hogy válasszak egy utat, de sikerült elodáznom a dolgot újra.

Amikor decemberben ismét megszólított a kollégám, aki koordinálja az iskolában az utakat, valahogy máshogy éreztem az egész iránt, és elkezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy talán nem véletlenül kerülget a lehetőség és egyből két kurzusra jelentkeztem. Az egyik a Csapatépítés- együttműködést, toleranciát fejlesztő játékok, a másik a Kalandra fel!1.0 játék-élmény -tanulás volt. Két egymást követő héten jártam a foglalkozásokra, így 15 napot töltöttem egyfolytában a mesés Rovinjban.

Mindezt a bevezetőt azért tartottam fontosnak megosztani, mert szeretném a hezitálók figyelmét felhívni, hogy nagyot hibáznak, ha úgy viselkednek, mint én tettem. Átélve ezt a két hetet csakis megbánás van bennem, azzal kapcsolatban, hogy nem éltem a mobilitásokkal korábban!

Azzal, hogy "rászántam magam", fejlesztettem a vállalkozói és kezdeményező kompetenciámat.Gyakoroltam az angol nyelvet a mindennapi teendők során üzletekben bevásárláskor, éttermekben rendeléskor, és a strandon is. Mindezt aggodalom és szégyenkezés nélkül, hogy nem én vagyok a legkifinomultabban fogalmazó angol nyelven. Mindenki megértett, mert meg akart, sőt én is megértettem mindenkit.

A képzések során elsajátított új tudás pedig a következő hozadéka volt az útnak.                                                                                                                                                                                                      Az első a Csapatépítés-együttműködést toleranciát fejlesztő képzés volt, ahol 23 vadidegen ember élőben mutatta meg,milyen hatékonysággal bírnak a jól irányzott játékok a közösségformálásban. Alkalmazkodni, ha kell hátrébb lépni, ha kell beleállni, ezek mind- mind  jelen voltak a játékok során. Sok nevetés, néha sírás kísérte a napjainkat, melyeken keresztül egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A hetedik nap végén, mindenki kapcsolatban akart maradni a másikkal, akkor sajnáltuk csak igazán, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztünk. Nagy ölelkezések közeppette köszöntük meg egymásnak, hogy megismertük a másikat. S minden ölelés szívből jött. Ezt a hetet egy, a képző intézmény (Jutaki Bt.)  által szervezett hajókirándulás koronázta meg, mely a tanfolyam részét képezte, a legelső napra szervezett vacsorával együtt. 

A második héten nem váltunk közösséggé, igaz itt ez nem is volt cél. A Kalanadra fel! 1.0 játék-élmény-tanulás képzés, a digitális kompetenciánkat volt hivatott fejleszteni. Szeretném kiemelni Krizsán Pál tréneremet, aki a tanitási órákon nem öncélúan alkalmazott applikációk rendkívül széles tárházát mutatta meg, méghozzá  olyan szenvedéllyel, ami egy fiatal informatikusnak is dicséretére válna. Megérttette velünk/velem, hogy a legtöbb applikáció nem különbözik annyira egymástól, hogy rettegni kelljen a használatuktól. Ugyanakkor megmutatta azokat az apró különbségeket, amiktől egyik jobb gyakorlásra, míg a másik motiválásra, a harmadik pedig esetleg ismétlésre, új anyag feldolgozására. Azzal, hogy láttam magam egy teljesen új közegben, és megtapasztaltam mások hozzáértését vagy hozzá nem értését, többre tudom értékelni a saját tudásomat, amit én nagyon alacsonyra pozicionáltam idáig. A "digitális önbizalmam" a kompetenciámmal együtt megnőtt, miközben nem felejtem el azt a nagyon fontos mondatot sem, hogy sem minden órán, sem minden alkalmazást nem kell használni attól, hogy most megmutatták. 

A mindennapjainkról is szeretnék kedvcsinálóul pár szót ejteni.                                                                                                                                                                                                                          Lehetőség volt az iskolában befizetni reggelire és ebédre, és én éltem vele. A foglalkozások fél 9-kor kezdődtek,( előtte fél 8-tól volt reggeli) és háromnegyed 1-kor végződtek, amikor is átvehettem az ebédemet.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Ilyenkor, meg a szünetekben is, lehetőség volt más képzéseken résztvevőkkel tapasztalatot cserélni, az iskolában dolgozókkal, idegen ajkú diákokkal nyelvet gyakorolni, .                                                        A délutánok többnyire a strandon teltek, vagy fakultatív kirándulásokon, amit a képző intézmény szervezett. Ilyenek voltak többek között: delfin néző hajókirándulás, autóbuszos túra Porecbe, vagy Pulába kajaktúrára indulhattak a sportosabbak, illetve Velencébe hajóval. 

Remélem sikerült átfogó képet adnom erről a 14 napról, és aki eddig ilyen, vagy olyan okból ellenállt, ahogy én, annak csak azt mondhatom: ne tegye!