Idén a Dorea Educational Institute WTF szervezésében Cipruson, Limassolban vehettem részt 25 órás továbbképzésen az Eramus+ KA1 staff mobility program keretében.
Már szombat délután megérkeztünk Limassolba (görög neve Lemesos), így a hétfőn kezdődő kurzusig bőven volt időnk feltérképezni a várost. Szállásunk a tengerparton, az óvárosban, az öreg kikötő közelében volt, így első sétánk a kerekesszékesek számára is hozzáférhetővé tett, öltözőhelyiséget, wc-t, zuhanyzót is tartalmazó ingyenes(!) strandtól a tizenhat kortárs szobrászati alkotást tartalmazó, kávézókkal, éttermekkel tarkított Promenádon vezetett a kikötőbe, majd a belvárosba.
Vasárnap meglátogattuk az ország délkeleti csücskében fekvő Ayia Napa gyönyörű vidékét, ahol a helyiek szerint Ciprus legszebb strandja található.
A kurzus mindennap kilenctől fél négyig tarott, egy fél órás kávé- és egy egyórás ebédszünettel megszakítva. Iskolánk a belvárosban, az 1931-ben épült 40 méter magas víztorony közvetlen közelében volt. Ebédünket az iskolától két percnyi sétára lévő étteremben költöttük el, ahol mindennap kipróbálhattunk valami helyi különlegességet. A jól felszerelt teremben tízen hallgattuk a kurzust, a hat magyar résztvevő mellett négy román kollégával. Trénerünk pszichiáter-pszichológus végzettségű volt, így a kurzus a problémamegoldás ilyen típusú hátterére, személetére koncentrált.
A hétfői nap az ismerkedős játékok után a kommunikációról szólt. Megtanulhattuk, hogyan legyünk jó hallgatóság, beszélgettünk a visszacsatolás fontosságáról is. Úgy vélem mindkét terület fontos, és a napi rohanásban elhanyagolt és alulértékelt a tanítási munkánk során. Szemléletes példán keresztül tapasztalhattuk meg mennyire fontosak a kommunikációs csatornák, és ezek tisztasága, valamint azt is, hogy attól, hogy valami nekünk világos, egyáltalán nem biztos, hogy a többieknek is az. Hétfőn este csapatépítő jelleggel a csoport a kurzus szervezőivel egy ciprusi-libanoni étteremben vacsorázott, ahol megtapasztalhattuk, milyen is egy 10-14 fogásos meze, souvlakival, és a helyi édességgel a machallepivel.
A kedd az érzelmeké volt. Beszélgettünk a 34 000 azonosított érzelem legfontosabbjairól, a szimpátia és az empátia közötti különbségekről. Megismerhettük az EQ (érzelmi intelligencia) komponenseit, az érzelmi tudatosság lehetőségeit.
Szerdán a az elfogadás, a tolerancia volt a fő téma. Beszélgettünk arról, hogyan kezeljük a természetes érzelmi érintettséget, a kríziseket, hogyan „legyünk nagyobbak a pillanatnál”, hogyan „lépjünk ki a dobozból”.
A negyedik nap a csoport-managementről, a tanár túlzó befolyásáról az integráció fontosságáról szólt.
A kurzus ötödik napja szervezett kirándulás volt. Kisbusszal elvittek minket Kourionba, a Limassoltól 13 km-re található ókori városállam területére. Hivatalosan az egyesült Királyság területén járva megtekinthettünk egy ma is működő ókori színházat, láthattuk a feltárt város különböző korokból származó maradványit, lakóházakat, vízvezetéket, agorát. Megcsodálhattuk a mozaikpadló maradványit is, és tanúi lehettünk a folyamatosan zajló feltárási, helyreállító munkálatoknak is. Innen a Troodos hegységben található Omodosba mentünk, ahol megtekinthettük a Szent Heléna keresztjének egy darabját is örző, zarándokhellyé lett kolostort, valamint egy, a közelben található kis helyi borászatot, ahol a helyi finom borok mellett pisztácialikőrt és a soutzoukost is megkóstolhattuk. Innen Ciprus két természetes vízeséseinek egyikéhez látogattunk.
Az érdekes, kiválóan szervezett kurzus mellett megismerhettem Ciprus múltját és jelenét, gasztronómiai és építészeti különlegességeit, a helyiek lazaságát, kedvességét, segítőkészségét is. Köszönöm koordinátoraimnak, pályázatíró kollégáimnak, és a Tanártovábbképzés munkatárdainak, különösen Véghné Juhász Krisztinának a fentieket lehetővé tevő segítségét.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal