Az Erasmus+ program, melyre iskolánk pályázott, felvillantotta a lehetőséget, hogy tíz évvel ezelőtt megszerzett középfokú angol nyelvtudásomat intézményes keretek között egy nyelvtanfolyamon frissítsem fel. 

Londoni nyelviskolát választottam, mert még soha nem jártam ebben a multikulturális városban, pedig régi vágyam volt eljutni és megtapasztalni sokszínűségét, atmoszféráját. 

A modern iskola a Holbornon volt, közel a Piccadilly Circushöz, a színházi városközponthoz és a The British Museumhoz. A csoportban én voltam a legidősebb, jó volt fiatalodni a 17-25 éves társak között, akik Szaud-Arábiából, Kínából, Törökországból és Iránból jöttek több hónapos nyelvtanulásra. Vidámak, kedvesek és együttműködők voltak, öröm volt velük tanulni. Általában párban vagy csoportban dolgoztunk, sokat beszélgettünk otthoni életünkről, megismertük egymás kultúrájának jellegzetességeit. Már az első napon sikerélmény volt számomra, hogy a beszélgetések során egyre intenzívebben elevenedett fel a régi tudásom. A tanárok türelmesek és elfogadóak voltak, az órák témáit úgy választották meg, hogy mindenki érdeklődési köre érintve legyen. Az órák kilenctől negyed kettőig tartottak, utána nyakamba vettem a várost. Megnéztem mindent, amit London nevezetességei között tartunk számon. Naponta 14-16 km-t sétáltam. A Tower-híddal nem tudtam betelni, négyszer is megnéztem a felnyitását lentről, fentről, közelről és távolról. Az egész föl-le művelet öt percig tart, de engem elbűvölt. A jó szerencsém vezérelt minden utamon. Így történhetett, hogy pont akkor mentem le a Hyde Parkba, amikor Bob Dylan koncert volt és azt is megtudtam, hogy ottlétem alatt lesz Robbie Williams koncert is. Pont akkor sétáltam el a Westminster Abbey-hez, amikor orgona hangverseny kezdődött. Pont akkor volt a Trafalgar téren ingyenes opera közvetítés, amikor azt a városrészt fedeztem fel. Hétvégéken egésznapos kirándulásokra mentem, így jártam Harry Potter nyomában Oxfordban és eljutottam a csodák csodájához Stonehenge-be is. 

A Londonban töltött két hét alatt nagy élmény volt számomra, hogy nem csak az iskolai légkört jellemzi az elfogadás és az egymás iránti türelem, hanem az egész várost. A metróban nem tülekedtek az emberek-pedig igazi tömeg volt csúcsidőben, a férfiak átadták a hölgyeknek az ülőhelyet, a közutakon dudálás és kiabálás nélkül, egymásra vigyázva közlekedtek a különböző járművekkel az emberek. Jól megfért a kerékpáros az emeletes buszok és az autók között. 

Számomra igazi feltöltődés volt ez a két hét. Sokat tanultam és mindent megnéztem, amit elterveztem. Mázlistának érzem magam!