2023. július 31. és augusztus 12. között töltöttem el két hetet Dublinban a CES Dublin „Methodology and Language Development” kurzusán. Sokan, sok szépet leírtak már a városról, a környék látványosságairól, sőt még a tanfolyamról is ezen a felületen, így ezeket nem ismétlem meg. Az alábbiakban talán néhány tippel szolgálhatok még azoknak, - és ha az egytől-egyig lelkes és elégedett beszámolókat elolvassák, gyanítom, sokan lesznek ilyenek - akik írországi továbbképzést választanak a jövőben.

Bár előzetesen a kurzussal kapcsolatban csak a honlapon fellelhető elég általános, és ritkán frissített órarendet, a felkínált délutáni választható foglalkozásokkal kapcsolatban pedig nem túl sok információt kaptam, a képző intézmény tanárainak és koordinátorának rugalmassága és támogatása lehetővé tette, hogy a lehető legtöbbet kihozzam az ott tartózkodásból mind szakmai, mind turisztikai értelemben. A délutáni programokat általában segítő diákok szervezik, így az, hogy ezeknek a szervezése mennyire gördülékeny és megbízható, nagyban függ attól, hogy ezeket a diákokat hogyan sikerül kiválogatni és ellenőrizni. Ebben láttam különbséget a kollegáim (Atlas) és az általam (CES) választott képző intézmény között. Szerencsés választás volt az időpont, hiszen a két egyhetes kurzus között 3 munkaszüneti nap volt, lévén, hogy augusztus első hétfője Írországban ’bank holiday’, így 4 hosszabb kirándulás is belefért a két hétbe.

Augusztus eleje azért is bizonyult jó választásnak, mert minden hónap első péntekjén a MoLI-ba ingyenes a belépés és tekintve, hogy Dublin tele van rengeteg izgalmas múzeummal és kiállítással (ezekből minden ingyenes, aminek a nevében benne van, hogy ’nemzeti’), nem mindegy, hogy mennyit lehet megspórolni, ha jól tervezzük a látogatást. A kulturális programok és a képző intézmény által ajánlott fakultatív foglalkozások jól kiegészítették egymást, elmélyítették azt a tudást, amit az ír kultúráról és nyelvről megszerezhettem a két ír tanárnak köszönhetően, akik lelkesedésükkel, az ír történelemről és irodalomról tartott kiselőadásaik, valamint a személyiségük megnyilvánulásai és  a tanításhoz és az élethez való hozzáállásuk által egy kis ízelítőt adtak nekünk arról is, milyen az ír néplélek, amit - legalábbis a sztereotípiák szintjén -  mi, kis európai népek fiai és lányai (szlovákok, magyarok, gallegók), többször is hasonlatosnak éreztünk a magunkéhoz. Egy nagy, erős hatalom mellett élték történelmük legnagyobb részét, a nehézségekkel való megküzdés, a sorskérdésekre adott különböző válaszok többször vezettek a nemzet megosztottságához, számukra is a társas érintkezés fontos terepe a kocsma, ahol sírva vígadnak, ugyanakkor az utcákon járva lépten-nyomon látjuk érvényesülni az élni és élni hagyni filozófiáját. Az ír halotti tor tradíciójáról már nem csak dalban elmesélve hallottam, hanem tanárunktól, Gavintől is, aki szerint az írek nem tudnak mit kezdeni a dicsérettel és pikírt, morbid, szabadszájú humorral beszélnek akár a halálról is. Gavin megerősítette egyik filmkritikus bloggerünk véleményét, miszerint a Sziget szellemei című 2022-es Martin McDonagh film emlékeztet Tar Béla Torinói ló című filmjére, amit a Sátántangó nyolc órájával együtt ő végignézett. https://efesasanisimasa.com/2023/01/09/a-sziget-szellemei-the-banshees-of-inisherin-2022/. Írországi tartózkodásom alatt a The Banshees of Inisherin képei többször is felsejlettek emlékezetemben, praktikusan azért is, mert egy remek egynapos út, egy nagyszerű idegenvezetővel (akit ezúttal is ajánlok mindenki figyelmébe, aki Dublinba készül) lehetővé tette, hogy lássam – ha messziről is - a forgatási helyszíneket, az egyik főszereplő, Brendan Gleeson házát, s hogy iszonyatos mennyiségű információt halljak erről a varázslatos szigetről, amely amerikai idegenvezetőnket, Melissát a Wild Rover utazási irodától, 14 éve rabul ejtette.  

A képzés módszertani része gyakorlat-orientált volt, jó gyakorlatok bemutatásán és megosztásán keresztül vitattuk meg azokat a témákat, amelyeket kiválasztottunk az első órán, így szóba került diákjaink motiválása, a tanári szerepek, a közösség-építés és pozitivitás, és bár manapság a mesterséges intelligencia felhasználhatóságának kutatása érdekel a leginkább, jó volt egy kicsit elmerülni a Lexical Approach kommunikatív, semmilyen technológiát nem igénylő módszerében a tanfolyam nyelvi fejlesztéssel foglalkozó részében. Megvitattuk, mi a különbség a TBL és a PBL között, s hogy hogyan használjuk a kétféle megközelítési módot a tanári gyakorlatunkban, valamint megterveztük és elkészítettük csoportokban egy számunkra ideális lakóház makettjét is, miután összehasonlítottuk a lakhatási körülményeket, problémákat az általunk képviselt és ismert európai országokban.

A tanórák leginkább a kollégákkal való inspiráló interakciókkal teltek. Délutánonként Dublint és környékét néha egyedül, néha a kollégákkal élményeimet megosztva fedeztem fel, sok remek appot töltöttem le és ismertem meg. Dublinban mindenhol emléktáblák, idézetek, falfestmények és QR-kódokkal működő appok segítik a tájékozódást, a kultúra és a város megismerését. A szobrok beszélnek hozzánk, így megelevenedik G.B. Show, Oscar Wilde, Molly Malone és a húsvéti lázadás néhány figurája is. Ezek a remek eszközök nem helyettesítik azonban a sohasem tolakodó, de a segítségre szoruló embert mindig kisegítő, jó humorú ír polgárokat, akik közül van, aki a szögesdrótot nyomja le, ha nem a megfelelő utat választottad a hegytető meghódításához és van, aki vöröshajú ikreit tologatva mutatja meg kedvenc kávézóját a kábítószerfüggőknek fenntartott rehabilitációs intézet udvarán (ott, ahol a Dublin Coastline legjobb fürdőhelye található – Greystonesban), az Epic múzeumi őre pedig a hosszúra nyúlt látogatás nyitvatartási időt túllépő perceiben is vidáman, az „If you leave me now, you’ll take away the greatest part of me” slágerét énekelgetve kísér ki. A Dublin környéki strandok kavicsosak, de Greystonesban a kis kavicsok nem szúrnak, s nem ritkaság, hogy az elég hűvös Ír-tengerben való úszás alkalmával egy-egy fóka is felbukkan az úszók mellett, mint ahogy az sem, hogy egy vörös róka jelenik meg a nagymúltú Guinness sörgyár kapujánál vagy egy templom udvarán.

Van az úgy, hogy pontosan azt kapjuk, amit vártunk. Amikor tanfolyamvezetőnk, a Video and Image in Language Teaching with Jamie Keddie kurzus első napján megkérdezte, miért pont ezt a tanfolyamot választottuk, egy résztvevő kivételével mind azt válaszoltuk, hogy miatta. Mindannyian ismertük már a munkásságát, követtük bloggerként (http://jamiekeddie.com/, teljes óraterveket tartalmazó weboldala itt található: https://lessonstream.org/lessons/), s láttuk előadóként ELT konferenciákon, rendezvényeken, tudtuk, mit várhatunk és nem csalódtunk. Nagyon intenzív két hetet töltöttünk együtt Norwichban, s azóta is kéthetente jelentkezik feliratkozóinak új ötletekkel és történetekkel.

A csoport tagjai sokfelől érkeztek (Spanyolország, Ausztria, Svájc, Lengyelország), az előfeltétel a B2-es szint volt, tehát voltak köztünk nem nyelvtanárok is.  A szervező, a NILE egy családias intézmény, ennek ellenére sokféle kurzust kínál, számos különböző portfólióban. Volt olyan, aki szinte az egész nyarát Norwichban töltötte, kifejezetten nyelvi kompetenciáit fejlesztve (egy svájci csoporttársam, aki új feladataira készült), voltak egy-egy országból érkező csoportok, akiknek külön felkészítő kurzust szerveztek a küldő állam megbízásából (ilyen volt a házigazdám francia vendége), s akadt olyan is, aki az egyetemen tanult és kiegészítésként végezte el a Nile egy módszertani tanfolyamát (egy argentin tanárnő, akivel a Trinity College London által felajánlott C2-es vizsgán találkoztam).  Az iskola odafigyelt az egyéni igényekre és rugalmasan kezelte azokat, így egyik tagunknak például megengedte, hogy másik tanfolyamot is kipróbáljon, a második héten pedig két új osztrák társunk is csatlakozhatott hozzánk egy másik kurzusról. A felkínált ingyenes vizsgázási lehetőséget is gondosan illesztették be a két hét programjába.

A kurzust a kiválóan felépített tematikának köszönhetően végig az elmélet és a gyakorlat összhangja jellemezte, minden témakört volt idő alaposan megvitatni. A tanfolyam vezetője épített a sokszínű csoport tapasztalataira, így egymástól is legalább annyit tanultunk, mint tőle. Minden nap aktualizálta a NILE honlapján a kurzus tematikáját, minden nap újabb és újabb közösen létrehozott tartalmakat töltöttünk fel. A pontos tervezés mellett azonban mindig ott volt egy kis bizonytalanság, ugyanis Jamie, a történetmesélés mestere, a „suspense” műfaját is remekül gyakorolta. Többször megtörtént, hogy egy-egy feladat vagy projekt célrendszere csak napokkal később állt össze, egy-egy történet végét csak egy héttel később tudtuk meg. Közben persze születtek a különböző személyes narratívák és elméletek, de végül nem maradt elvarratlan szál. Végig ösztönzött minket arra, hogy alkossuk meg saját történeteinket, szövegeinket, rajzainkat, képeinket és filmjeinket.

A két hét alatt több videót készítettünk egyénileg, csoportban és párokban is, gyakoroltuk a kép-és videómesélés technikáját, megtudtuk, mit takarnak a Dictogloss, Kuleshov-hatás és vox-pop kifejezések, megismertük Jamie személyes, családi történeteit és mi is előkerestük azokat az élményeinket, amelyekből érdemes tananyagot írnunk. Megtapasztalhattuk a meglepetés erejét. Egy kis bemutató után rögtön az arcunkba tolta a telefonját, ismerkedésként „mug-shot”-okat készített és ki kellett találnunk maguknak, mit követtünk el, amiért fogdába kerültünk. A kapott anyagból azonnal videót készített, s nem kis derültséget okozva maga állította elő a háttérzenét Jackson „Smooth Criminal”-jának sajátos változatát improvizálva. Hasonló technikával listáztuk a kurzus folyamán megismert kedvenc módszereket, technikákat, feladatokat, kifejezéseket és vállalásainkat. A kurzus végén ugyanis mindenki megtervezett egy órát, feladatot, projektet, amit vállalt, hogy visszatértekor megvalósít, s később a többieknek egy írott reflexió formájában beszámol róla. Én rögtön hazatértem után az angol nyelvi táborban valósítottam meg az ott megtervezett projektet, amiről a többieknek beszámolót írtam és videókat küldtem. A többiek közül is megtették ezt néhányan, ezzel is igyekszünk a szakmai kapcsolatot fenntartani.

A kurzus folyamán több videószerkesztő programot kipróbáltunk és értékeltünk, rengeteg módszertani ötletet osztottunk meg egymással kisfilmek, videók és képek felhasználásával kapcsolatban. Megvitattunk etikai kérdéseket és kidolgoztunk feladatokat tanítványink kritikai gondolkodásának fejlesztésére. Kipróbáltuk, milyen típusú feladatokat adhatunk tanítványainknak, amikor az ő kezükben van a kamera, s mire érdemes figyelni, mikor a tanár tartja kézben a kép - és hangrögzítő eszközt. Végül a filmek dekonstrukciójával megnéztük, mikor és hogyan érdemes csak a képpel, vagy csak a hanggal foglalkozni, majd visszajutottunk oda, ahonnan kiindultunk, a történet, a mesélés, az egyéni narratíva fontosságához. Nem véletlen, hogy Jamie végül úgy döntött, 2019-ben kurzusának központjában újra a történetmesélés lesz, hiszen minden kép vagy videó a mögötte rejlő történet miatt lesz igazán érdekes, legalábbis a nyelvtanulás szempontjából.

Szókincsem fejlődéséhez nagyban hozzájárult szállásadóm, aki, mint tapasztalt házigazda, pontosan tudta, hogy milyen sokat jelent az, ha aktuális témákról kötetlenül beszélgethetünk. Kétszer is elhívta barátnőit is, hogy nagyobb társaságban tudjunk eszmét cserélni. Helen nagy tudású, tapasztalt drámatanár, akivel rengeteg közös témánk volt. Társadalmi témákat boncolgatva hallottam tőle arról, hogy az Egyesült Királyságban is milyen nagy probléma a „gig economy”, a hakni gazdaság, az alkalmi munka munkáltatók általi előnyben részesítése. Elbeszéléseiből egyértelmű volt, hogy az Erasmus+ programból nem csak mi, a küldő és a fogadó intézmény, hanem a velük kapcsolatban álló fogadó családok is mennyit profitálhatnak.

A tanfolyamokon kívül az intézmény több közös programot szervezett, amelyen a különböző tanfolyamokra járók találkozhattak, tapasztalatokat cserélhettek. Ezeken az alkalmakon kihasználtuk azt, hogy 3-an 3 különböző tanfolyamra mentünk az iskolánkból, s bemutattuk egymásnak csoporttársainkat, így úgy érzem, még inkább sikerült a maximumot kihozni az ott tartózkodásból. Esténként nyakunkba vettük a várost, hiszen Norwich amellett, hogy egyetemi város, egy kellemes angol kisváros középkori épületekkel, telve történetekkel, nyelvi humorral és nyulakkal. Bár minden délutánra jutott volna egy templom és minden estére több pub, a NILE is sok programot szervezett. Részt vehettünk Jeremy Harmer „Megfogható álmok” verses-zenés előadásán, Jamie Keddie történetmesélő estjén és vitatkozhattunk Philip Kerr előadását hallva az anyanyelv angolórai használatáról. Ismerkedhettünk a többi résztvevővel karaoke-val tarkított nemzetközi esten, közös pub-látogatáson és a búcsú teadélutánon. Hétvégére nyitott vonatjegyet kaptunk, amivel elmentünk Ely-n keresztül Cambridge-be. Belehallgattunk a kórus próbájába a hatalmas Ely katedrálisban, megnéztük Oliver Cromwell házát és befizettünk a Cam folyón városnéző csónakázásra, ahol testközelből láthattuk az egyetemnek  azokat a részeit, ahova néhány kiváló volt tanítványunk jár vagy járt.