Fellegajtó nyitogató Firenzében

Ha majd egyszer nyugdíjasként a kandalló mellett üldögélünk a férjemmel, hogy felidézzük a régi szép emlékeinket, akkor bizonyára a firenzei utazásunkat emlegetjük majd. Most is alig hiszem el, hogy nyelvtudás és kíséret nélkül, csak úgy kettesben nekivágtunk az útnak.

Váratlanul augusztus elején, egy kolléganőm helyett, aki nem tudott családi okok miatt élni a megnyert pályázat adta lehetőségével, mást kellett választani a tanári továbbképzésre. Addig még a gondolat sem merült fel, hogy jelentkezzek, mert úgy képzeltem, hogy csak biztos nyelvtudással érdemes külföldi képzésen részt venni.

Az első meglepetés akkor ért, amikor megtudtam, hogy a „Szoft készségek erős tanároknak” hetet magyar tréner vezeti, aki Erdélyből érkezik. Sok időm nem maradt a csodálkozásra, mert gyorsan kellett arról dönteni, hogy vállalom-e ezt a kihívást. Mint minden fontos döntés előtt, most is rengeteg kimondott és ki nem mondott vélemény, tanács, biztatás és figyelmeztetés közepette jutottam el oda, hogy lehetőségként tekintsek erre a tanulmányútra. Titkon azért reménykedtem, hogy a jelentkezők közül másra esik majd a választás, én pedig elmondhatom, hogy legalább megpróbáltam.

Mikor megkaptam a lehetőséget, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy érzelmi hullámvasútra szálltam volna fel, összekapaszkodva a férjemmel, aki vállalta, mint már annyiszor, hogy most is biztos támaszom lesz. Hol arra gondoltunk, hogy milyen izgalmas napokat élünk majd meg, hol pedig arra, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, hogy meggondolatlanul megyünk fejjel a falnak. Közben az iskolai pályázataink felelőseitől, Katától és Zsuzsitól bátorítást és rengeteg konkrét segítséget, praktikus tanácsot kaptam. Mikor őket hallgattam, akkor egyszerűnek és világosnak tűnt minden.

A készülődés napjaiban felváltva éltem meg a „képes vagyok rá” örömét és a „mi lesz, ha…” kétségbeesett bizonytalanságát. Ha most indulnék, fele annyi csomagot vinnék, és a lelkemet sem pakolnám tele annyi aggódással. A kurzus témái éppen erre az állapotomra rímeltek, hiszen arra kerestük a választ, hogy hogyan tehetünk szert olyan készségekre, amelyek segítséget nyújthatnak nemcsak a pedagógiai munkánk során, hanem a mindennapi életünkben is a döntéseink meghozatalában, a sikeresebb kommunikációhoz, a stresszkezeléshez és a problémamegoldásokhoz. Ez alatt a néhány nap alatt olyan útravalót kaptam a még előttem álló életfeladataim teljesebb megéléséhez, amit remélni sem mertem. Lidia, a fiatal trénerünk korát meghazudtoló bölcsességgel, türelemmel és biztos szakmai tudással vezette a csoportot, akik az ország különböző tájairól, tanítótól középiskolai igazgatóig, az oktatás szinte minden területéről érkeztünk, hoztuk a tapasztalatainkat, a megoldatlannak tűnő problémáinkat és a vágyat, hogy kilépve a napi rutinból, jobban csináljuk.

A foglalkozások során gyorsan kiderült, hogy nemcsak azért beszélünk egy nyelvet, mert mindannyian Magyarországról érkeztünk, hanem azért is, mert a saját területünkön erős tanárkén próbálunk helytállni, de időnként valami észrevétlenül elszívja az energiánkat. Sokirányú segítséget kaptunk ahhoz, hogy hogyan érhetjük tetten ezt a folyamatot és hogyan segíthet bennünket már csupán az is, ha tudatosan figyelünk magunkra és a bennünket gyengítő erőket tetten érjük, a veszélyhelyzeteket felismerjük, ugyanakkor újra rátalálhatunk a régi erőforrásainkra, vagy újakat fedezhetünk fel. Nemcsak elméleti tudást, hanem saját élményű tapasztalatokat is szereztünk. Az időkeretek pontos betartása, a precíz, igényes előadások, az érdekes feladathelyzetek és az előadó ízes magyarságú beszédstílusa, mind-mind közelebb vitt bennünket egymáshoz, a hivatásunkhoz és nem utolsósorban önmagunkhoz. A saját példák segítettek abban, hogy sokszor katartikus pillanatokat éltünk meg.

A város már önmagában is élményt adó hely, amit az olasz emberek mentalitása, segítőszándéka, vendégszeretete igazán felejthetetlenné tett. Itt még eltévedni is megérte, mert olyan szépségekre bukkantunk, amit célirányosan sétálva nem láthattunk volna.

A képzés hétfőn kezdődött és egy szombati közös kirándulással ért véget, aminek gazdag programja, a másik magyar csoporttal való találkozás és a profi idegenvezetés koronázta meg a hetet.

Köszönöm a Karolina Iskola vezetőségének, hogy nemcsak magát a lehetőséget kaptam meg, hanem bizalmat és biztatást is. Hálás vagyok a férjemnek, hogy velem fedezte fel Firenzét, hogy együtt tévedtünk el, majd találtunk vissza a „Rózsák kertjébe”, azért pedig különösen, hogy türelemmel és érdeklődéssel hallgatta az élménybeszámolóimat arról a lelkiutazásról, amit a képzés alatt megéltem. Köszönet még a felnőtt gyerekeinknek is, akik aggódva kísértek bennünket itthonról, ugyanakkor büszkén jegyezték meg „ti aztán tudtok élni”.

Igen, egy életre szóló csomaggal tértünk haza, amit még sokáig bontogatunk majd, hogy minden kincsét felfedezhessük, minden élményét emlékként megőrizhessük és minden gazdagságát magunk és a ránk bízottak hasznára tudjuk fordítani.

Ha néhány sorba kellene sűrítenem, amit 2021. augusztus elején megéltem, akkor Weöres Sándor versét hívnám segítségül:

„Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni,

cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.”

Ez mind megadatott, annyit tettem, hogy elindultam, vállaltam az ismeretlenséget, bízva abban, hogy megkapom a segítséget, amikor szükségem lesz rá.

Nem marad más hátra, mint megköszönni a társakat, akik mellé társként szegődhettem.

Gáborné Puskás Julianna tanítónő Szegedről

Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Kollégium