2019 augusztusában az Erasmus+ Mobilitás pályázat keretében vettem részt egy egyhetes képzésen Firenzében. Amikor az intézményvezető arról kérdezte a tantestületet, hogy ki szeretne részt venni egy ilyen pályázaton, szinte elsőként jelentkeztem. Nem is gondolkodtam semmin, nem az ezzel járó feladatokat láttam, hanem csak a lehetőséget valami új, valami izgalmas megélésére. Később persze rádöbbentem, hogy az angolom nullához konvertál, s ha nem találok magyar nyelvű képzést, akkor vissza kell táncolnom. Szoft készségek erős tanároknak. Ez volt az a cím, ami az egy hetes képzést és nyaralást biztosította számomra Firenzében. Szoft készségek erős tanároknak. A szavakat külön értettem, de nem igazán tudtam mire jelentkezem. Alig vártam az indulás napját, pedig féltem egyedül nekivágni a világnak. Busszal utaztam, s már a buszon megismerkedtem néhány kollégával, akik szintén ugyanoda tartottak. Ez segített a komfortzóna átlépésében, segített a félelmek leküzdésében. Megérkezvén a városba, olyan volt, mintha időutazáson lennék. Egyszerre nyüzsgő és megnyugató volt minden. A szállás elfoglalása után elindultam feltérképezni a várost. Évekkel ezelőtt már jártam itt, így tudtam, hogy nem tévedek el. Órákon át sétáltam és szívtam magamba Firenze minden ízét, zamatát. A város annyira gazdag látnivalókban! Elterveztem, hogy melyik nap melyik templomba, múzeumba fogok bemenni; meglátogattam kedvenc helyeimet és pihenésképp beültem egy templomba a San Marco téren. Kórus gyakorolt épp, ami egyszerűen csodálatos volt! Tudtam, hogy jó helyen vagyok. A képzésre 16-an jelentkeztük, mindannyian magyarok, s a város szívében egy igazán szép épületben töltöttük a délelőttöket. A jégtörő játék és bemutatkozás során kiderült, hogy többen több szálon is kapcsolódunk egymáshoz, és lehetett sejteni, hogy jó kis csapat leszünk. A trénerünk felkészült és lelkes volt. Minden napot játékkal kezdtünk és játékkal zártunk. Igazán élményalapú és kooperatív foglalkozásaink voltak. Motivácót erősítő és kreativitás fejlesztő gyakorlatokkal, stressz- és konfliktuskezelési technikákkal foglalkoztunk. Az önismereti játékok során nagyon jó volt "mélyre menni magunkban", s az is tetszett, hogy mindent megosztottunk és ütköztettünk egymással. Folyamatosan olyan hétköznapi helyzetekben építgettük szoft készségeinket, melyek közül jónéhányat átéltünk már tanári pályánk során. Itt viszont nem volt tét, nem voltak éles szituációk. Tudtuk látni kívülről önmagunkat, tudtunk fejlődni egymás véleménye által. Figyelhettük, hogy kiből mi vált ki stresszt, ki hogyan lát egy adott problémát, s kinek milyen jó módszerei vannak bizonyos helyzetek megoldására. A hét közepére mindannyian megéreztük (igen megÉreztük), hogy mik azok a szoft készségek. A délutánokat kisebb-nagyobb csoportokban együtt töltöttük. Közösen ebédeltünk, sétáltunk, beszélgettünk. Az utolsó napon meghívtuk ebédre a trénerünket és megköszöntük neki a munkáját. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy ez a minimum, amit adhatunk neki, hisz mi is annyi mindent kaptunk tőle. Még azt is megfogalmaztuk, hogy jó lenne mindezt folytatni. Ha lenne egy szoft 2. képzés, biztosan jelentkeznénk rá mindannyian. Az öt nap alatt nagyon sokat tanulunk egymástól, mindenki szívvel-lélekkel jelen volt. Tulajdonképpen minden ismeretet magunk fedeztünk fel és tapasztaltunk meg. A trénerünk minden tanítás végén megkérdezi tőlünk, hogy ma mit viszel haza magaddal. Én tudom, hogy a sok játékot és feladatot viszem haza, és már előre játszom a gondolattal, hogy milyen hatása lesz ennek az osztályomban.