A kiegyensúlyozott tanár
stresszkezelés az iskolában, konfliktushelyzetek feloldása, én-határok védelme
Tanárként szeretnénk harmonikusan működni, jó osztályokban tanítani, nagyszerű munkaközösségekben konfliktusmentesen dolgozni, a szülőkkel felhőtlen kapcsolatot ápolni. De a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb. A kurzus fő célkitűzése, hogy a tanárok közérzetét és hétköznapi működését úgy segítse, hogy technikákat és módszereket mutat be, ad a kezükbe, a munkahelyi stressz csökkentésére, a mindennapi munkából adódó konfliktushelyzetek kezelésére, az önbecsülés növelésére, az én-határok magabiztos meghúzására. A képzés során sajátélményre, stresszes, konfliktusos helyzetek eljátszására és megoldására törekszünk a szociodráma eszköztárával, de nem hagyjuk otthon a nevetést sem, hiszen két ember között a lerövidebb út a humor.
A kurzus tartalma:
A kurzus abból indul ki, hogy a pedagógusok fokozottan ki vannak téve a stressznek és a lappangó vagy nyílt munkahelyi konfliktushelyzeteknek. Állandó figyelemmel és jelenléttel állnak rendelkezésre az iskolában és sokszor azon kívül is. Az elfáradás, a kiégés veszélye folyton kíséri pályájukat. De mit tehetnek a tanárok önmagukért? Erről szól a hét. Megtanuljuk, mikor érdemes relaxálni és mikor koncentráljunk. Megvizsgáljuk a jelenlétünk minőségét, újradefiniáljuk tanári szerepeinket, kollegiális viszonyainkat. A kurzus egyik fő törekvése, hogy a résztvevők a hét tapasztalatai alapján, önismeretük birtokában magabiztosan húzzák meg én-határaikat, és képesek legyenek ezt jól kommunikálni.
A fejlődésben segítségünkre lesz a szociodráma eszköztára, amely az iskolai élethelyzetekben alakított szerepek és viszonyok felidézésével és elemzésével teszi lehetővé a résztvevők számára a hétköznapi helyzetek és azok alternatív változatainak az újrajátszását. A Jacob Levy Moreno által kidolgozott módszert esetünkben egy-egy tanári szerep egyéni megéléseire, az egyén és a közösség életét formáló szerepkonfliktusokra koncentrál, de emellett figyelmet szentelünk a osztályműködésre, a konfliktusok iskolai következményeire is. Vitaindítókon keresztül megtanulunk logikusan érvelni, vitázni, hogy a későbbiekben elkerüljük az értelmetlen veszekedéseket, sértődéseket.
A kurzushoz semmiféle színészi, drámatanári végzettség nem szükséges, csak jókedv, önreflexió és problémaérzékenység.
A képzés célja, célkitűzései:
- tanári jóllét, bizalmi viszony erősítése tanár-diák, tanár-tanár, tanár-szülő kapcsolatban
- megtanítja a résztvevőknek, hogy ismerjék fel egyéni igényeiket, és ne nyomják el kellemetlen érzéseiket
- segít az egyéni problémák felismerésében, elemzésében, a megoldási stratégiák felvázolásában, következmények nélküli kipróbálásában
- a játékosság mentén felszabadít
- képessé tesz a belső folyamatok feltérképezésére, kivetítésére, az adott élethelyzetből adódó pillanatnyi vagy hosszútávú nehézségek kezelésére
- segíti az asszertív kommunikációt
- fejleszti a kritikai gondolkodást és az önreflexiót
- kialakítja az egészséges énképet, önelfogadást
Várható tanulási eredmények:
- A résztvevők képessé válnak konkrét nehézségek játékos modellezésére és kezelésére.
- A szociodráma segítségével világosabban látják önmaguk helyzetét és az iskola szereplőihez való viszonyukat.
- Az újrajátszott helyzetek megmutatják, hogy az ember képes önmagát aktivitás közben szemlélni, miközben folyamatosan másokra is figyel. A résztvevők megtanulnak belül és kívül lenni, nézőpontjaikat váltogatni.
- Megtanítja felismerni az ismétlődő szituációkat és segít kilépni az ismétlődésekből.
- A résztvevők képesek lesznek meghúzni saját én-határaikat, határozott nemeket mondani helyzetekre.
- A képzés során magasszintű vitakultúrát sajátítanak el, képesek lesznek jól érvelni, a konfliktusokat win-win szituációvá alakítani.
Célcsoport: Általános és középiskolai tanárok
A kurzus trénere: Benkő Imola Orsolya
A kurzus időtartama: 35 tanóra (7 nap)
A kurzus nyelve: magyar, a kurzus elvégzéséhez min. B2 nyelvtudás szükséges
A kurzus helyszíne: Rovinj, Horvátország
A kurzus időpontja: 2025. augusztus 03-09.
A kurzus díja: 595 EUR
A kurzusdíj magában foglalja a kurzust, az Europass igazolást, az Erasmus+ dokumentációt (akinek szükséges), welcome ebédet vagy vacsorát, valamint egy kulturális programot.
Igényelhető források: Az Erasmus+ program keretében minden mobilitási költséget /utazási költség, tanfolyami díjak, szállás, megélhetési költségek/ az ösztöndíj fedez.
Amennyiben kurzusunk elnyerte az Ön tetszését, kérjük, a jelentkezéshez kattintson ide.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal