(Horvátországban, július 31-augusztus 5-ig.) Az ég a felhőkkel, a fénnyel fantasztikus játékokra képes. Napról napra így szórakozik és szórakoztat minket, akik vagyunk olyan szerencsések, hogy látjuk (mert nem, mondjuk, egy kínai nagyvárosban élünk). S ez a játék nemcsak szórakozást biztosít, hanem arra is lehetőséget, hogy pozitív osztálytermi légkör megteremtésében vagy éppen fenntartásában hasznosítsuk.

Kovács Gabriella tanár és coach, tanárképző személyében 8 fős katalán-magyar különítményünk különleges küldetése a 2023. július 30-augusztus 5-ig tartó héten mintha az lett volna, hogy minden jelenséggel, ami a szemünk elé kerül, ezt játsszuk: hogyan tudnánk éppen ezt az óránkon önreflektív, kreatív, kooperatív, kritikai gondolkodásra késztető módon hasznosítani.

Csapatunk változatos múlttal és háttérrel érkezett. A jelenlévő angoltanároknak, így például nekem, volt talán a legkönnyebb azt mondanunk a tantermi coaching elméleti felvezetőjét illusztrálni, gyakorolni hivatott számtalan módszertani eszköz mindegyikére, hogy gondolkodás és változtatás nélkül is használni tudom őket. Hiszen a képzés nyelve az angol volt, képzőnk pedig szintén angoltanárként kezdte szakmai pályafutását. Mégis (a legmegfelelőbb stimulációnak hála) mindent megtettem, hogy személyemre és csoportjaim igényeire, szükségleteire gondoljam, szabjam át a kipróbált gyakorlatokat.

Mindazoknak, akik teljesen más területen mozognak (matematika, földrajz-társadalomtudomány, testnevelés, biológia), még több lehetősége nyílt a három K mindegyikének gyakorlására.

„Coacholtuk” egymást párban és csoportban, meglepő élvezettel készítettünk SWOT (valamint a képzőnk által kifejlesztett SLO) analízist és „coaching wheelt”, idővonalat térben és képekkel, gondolattérképeket és közös  alkotásokat idézetek felhasználására, írtunk szavakat kavicsra, helyeztük el visszajelző szavainkat a tengerparti környezet rajzán, fantasztikus térképek fölött újabb és újabb tevékenységeket ötöltünk ki és írtunk le mindnyájunk okulására, beszélgettünk nagyokat – és mindezt kitartóan pozitív, sőt egyre pozitívabb osztálytermi légkörben. Folyamatosan reflektálva: egy eszköz láttán, vajon mire jó, az eredmény láttán, hogyan lehetne fejleszteni, egy-egy tevékenység után: hogyan tudom hasznosítani a saját óráimon.

Amit elsősorban viszek magammal tanulságképpen: a coaching szemlélete tulajdonképpen valamilyen mértékben minden 21. századi tanár óráin jelen van, hiszen ez a tanulási és osztálytermi folyamatokra irányuló gondolkodás, önreflexió elsődleges eszköze. Ellenben nem alkalmazzuk feltétlenül tudatosan, ennek híján pedig maximális hatékonysággal sem. Az alaptézis coaching szemlélettel: a válasz az „ügyfélben” (a diákban) ott van, a coachként jelenlévő személy hátraléphet. A tőle érkező kérdések helyesen nyitott, a tudatosságot, belső elemzést felszínre segítő megfogalmazásában „egy kutya van elásva”. Legtöbbünk számára éppen ez, a megfelelő kérdések feltétele a megfelelő időpontban, jelentette az elsődleges kihívást. Sok gyakorlás után azonban, a hét végére, mindannyian úgy éreztük, nagyot léptünk előre ezen a téren.

A másik „kutyát” a rugalmasan felhasználható, az absztrakciót elősegítő eszköztár kézügyben tartása, a minél rugalmasabb térkezelés, a munka áttekinthető felépítése, valamint a hatalmas tárházból gondosan megválasztott eszközök rendszeresen visszatérő használata jelenti. Kreativitás és rendszerszemlélet dinamikus egyensúlya. Ez a rendszeresség segíti a tanulási folyamat tudatosításának fejlődését, adja meg diákjainknak az önreflexióban való gyakorlatszerzés, majd elmélyülés lehetőségét. Tehát a lelkesedésen túl a mértékletességre intem magam: azért meg kell engedni, hogy egy-egy eszköz a „komfortzóna szélére” megérkezzen, hogy hasznosuljon és valóban elérje a célt.

Nagyszerű emberek, csodálatos délutáni strandolások, kirándulások, a selymes tengervízben úszkálás… Bár tanárként egyetlen álmunk, hogy végre igazán kikapcsolódjunk, és képzőnk visszajelzése szerint egész héten keményen dolgoztunk, a környezet és tanterem közt kialakult egészséges ritmus nagyban segítette a tanultak elmélyülését, az elhatározások megizmosodását.

No meg a barnulást.

Talán még a hazafelé tartó, éjszakai sokórás flixbuszozást is hamar kiheverem.

Nagyszerű helyszínen nagyszerű képzés volt ez (most először itt és így).

Aki úgy érzi a kollégák közül, hogy a kiégés felé tart, annak mindenképpen ajánlott! Ha tehetitek, válasszátok ti is!

Intézményünkből ketten, az ERASMUS+ koordinációs feladatait ellátó két nyelvtanár utaztunk 2022. július legvégén hatnapos képzésre a festői óceáni szigetre, a Portugáliához tartozó Madeirára. Ezt a tanártovábbképzést egy német intézet (IFEL) szervezte, fő előadói egy nagy nemzetközi projekttapasztalattal bíró szlovén intézményvezető, valamint egy Írországban élő lett hölgy, a kultúraközi párbeszéd értője voltak. 50 résztvevője pedig Európa számos országából érkezett ERASMUS+ iskolai koordinátor vagy aktivista, akik részben frissen akkreditált, részben akkreditációra, vagy éppen „rövid” projektekre készülő intézményeket képviseltek. A képzés témája az oktatási intézményekben megvalósuló ERASMUS+ mobilitási, vagyis utazási projektek menedzsmentje volt.

Vagyis: hogyan vezényeljünk le egy európai finanszírozású, európai adminisztrációs elvárásokat támasztó projektet. Melyek a folyamat fázisai, és mely kérdéseket érdemes feltennünk. Szó volt az alábbiakról:

• hogy terveznünk kell pénzügyi és tartalmi szempontok szerint (planning);
• hogy a szervezés gyakorlati teendőit alaposan és körültekintően, lehetőleg társakkal érdemes végeznünk (team management, planning);
• hogy a feladatok megosztása hatalmasat lendít a sikerességen (team management, sharing tasks);
• hogy menet közben, a folyamatok előrehaladásának tükrében módosíthatunk a tervezetteken (implementation and monitoring);
• hogy jó dolog előre átgondolni a lehetséges kockázatokat, és azokra forgatókönyvvel rendelkezni (risk management);
• hogy az élményekről beszámolni nemcsak örömteli, de éppúgy lényegi része az egésznek, mint az átélés (dissemination – „ha én ezt a klubban elmesélem…”);
• hogy amit tanulunk egy út során, abból más is tanulhat (exploitation);
• és hogy minden ilyen élmény hosszú távon formál bennünket, mint egyéneket és mint közösséget.

Az ERASMUS+ projektekre jellemző informális tanulási módszerek (pl. world café) segítették és gazdagították a menedzsment lépéseinek gyakorlati (és játékos) elsajátítását. Előadónk mókás videókkal fűszerezte az esetleg egy hatszáz oldalas dokumentumban is fellelhető száraz tudnivalókat; sokszor épült egy-egy „tanóra” a résztvevők már meglévő, improvizált kiscsoportos beszélgetések keretében, valamint azok eredményeként születő nagy poszterek segítségével megosztott tudására. Nagy segítséget jelent a projektmenedzsmentben a táblázatok, időzítők bemutatása, rendelkezésre bocsátása is. Az interkulturális foglalkozások fókuszában a sztereotípiáink, a tolerancia, a kulturális sajátosságok, valamint a megmutatkozás vágya és készsége álltak.

Két estét az interkulturális bemutatkozásnak szenteltek a szervezők. A képviselt 9 ország (a résztvevők számának csökkenő sorrendjében: Görögország, Németország, Szlovénia, Litvánia, Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Finnország, Lettország) mindegyike frappáns, a német résztvevők esetében kifejezetten önirónikus módon ábrázolta kultúrája sajátosságait. Finom falatok is kerültek minden ország kínálatából (bár a görög kollégák poggyásza későn érkezett utánuk, így a zamatos „import” paradicsom nem a hasunkban landolt), no meg ének és tánc, amivel még ünnepibbé varázsoltuk ezeket az estéket.

Módunk volt egy-egy személyes, a saját folyamatban lévő projektünk kérdéseit érintő konzultáción részt venni tapasztalt képzőinkkel. Műhelymunka keretében három napon egy-egy órán át minden résztvevő csapat a maga igényeinek, projekt-szintjének megfelelő lépésekben gyakorolhatta magát, mi dokumentumokat dolgoztunk ki a sebesen közelgő diákmobilitásokra tekintettel. A résztvevők sokféle hátterének, a nemzetköziesítésben, projektmunkában elért szintjének megfelelően más műhelyekben együttműködési ötletek kidolgozása, illetve interkulturális tanulást segítő módszerek elsajátítása zajlott.

Két délelőtt a résztvevők közül a tapasztaltabbak bemutatták ERASMUS+-gyakorlatukat. A megismert ötletek, stratégiák közül engem leginkább azé a német óvónőképzőé ragadott meg, ahol az ERASMUS+ mobilitásokra készülő tanulók külön osztályba járnak. Ennek az osztálynak a speciális tantervében szerepel az interkulturális felkészítés, illetve így szakmai utazásaikkal (amelyeket egyébként nagyjából egy időben élnek át) nem zavarják meg az egész iskolai működést.

A záró nap csúcspontja a gyakorlati munka termésének learatása volt: a résztvevők prezentálták a műhelyekben született terméket. Az interkulturális csapat három, különböző célú utazás történetét improvizálta végig, nagy tetszést aratva.

Mint családi nyaraláskor, esetünkben sem mellékes, hogy csodálatos helyen voltunk (nem tehetünk róla – ide hirdették meg ebben a témában a nyári képzést…). Nem feltétlenül arra gondolok, hogy a helyszín egy fantasztikus kilátást nyújtó négycsillagos hotel volt. Inkább mindarra a természeti csodára, amit ez a Madeirának elnevezett, illatos „úszó kert” (Plinius) rejt, és amelyeknek csak töredékét volt módunkban élvezni – de azt nagyon!

Mindez valóban formáló, és a mindennapi munkánkra, sőt, a jövőbeli téli gondolataink fénytartalmára is jelentős hatással bíró, egészen biztosan megtérülő befektetés volt.

https://vac.piarista.hu/erasmus