Tanártovábbképzési szeminárium tapasztalatai – München 2015. július

2015. júliusában vettem részt egy kéthetes kurzuson, Münchenben. A DID Institut már ismert volt számomra, mert 2009-ben voltam már a müncheni, illetve még korábban a berlini képzésükön. Akkor Comenius egyéni pályázóként jutottam el Németországba. A pályázatírás során a kurzus kiválasztásánál már figyelembe vettük ezt a tapasztalatot.

A DID nyelviskola a második legnagyobb nyelvoktató intézmény Németországban, amely állami támogatás nélkül, piaci alapon szervez nyelvtanfolyamokat, valamennyi szinten. Diákjaik alapvetően ázsiai és esetenként Nyugat-európai országok diákjai, főleg A1-A2 szinten. Érdekes módon a közép-európai térségből alig vannak résztvevők. Ez a tapasztalat egybevág más kollegák tapasztalataival, melyből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a német nyelv globalizálódik, az érdeklődés a német iránt Közép-Európából világméretűvé terebélyesedett. Az érdeklődés növekedése mögött egyértelműen a Németországgal kapcsolatos kedvező nemzetközi vélekedés áll, illetve az a feltételezés, hogy a német megtanulásával kedvező munka, tanulási és karrierlehetőségek nyílnak meg. Ezt a vélelmemet a nyelviskola oktatói szintén megerősítették, hiszen ők tudják pontosan, hogy miért választják a DID tanfolyamait. Fontos információ volt ez számomra, melyről az Európai Fejlesztési Tervben is írtunk. Úgy gondolom, ez a tény hosszútávon kedvező számunkra, akik németet tanítunk.

Rajtam kívül még három kollega volt tanár szakos, velük a legmagasabb szintű csoportban tanultunk a germanistáknak megfelelő szinten. Ezen órák tartalma párbeszéd, kommunikáció és persze nyelvtani gyakorlás volt, azokra a részekre fókuszálva, amely időnként még a haladó nyelvhasználóknak is nehéz.

Az iskola tanártovábbképző programjának fontos eleme, hogy a tanár három aspektusból figyeli meg a nyelvoktatás folyamatát. Egyrészt megfigyelik az oktatási folyamatot résztvevőként, amely a tanárok esetében a legfelsőbb szintet jelentik, másrészt pedig külső megfigyelőként. A külső megfigyelés egyéni hospitálást jelent, harmadrészt pedig kritikusként szemlélődnek. A kritikai szemlélődés azt jelenti, hogy egyéni megbeszélést folytatnak a látott órák tanáraival, kiértékelik a módszereket, visszajelzést adnak az oktatónak, hiszen mindketten tanárok vagyunk.

Mindhárom egység értékes volt számomra, és a következő tapasztalatokat szereztem. Résztvevőként azt láttam, hogy mindenki szeret az aktuális témákról beszélni, és bizony a nyelvtanároknak is szükségük van a spontán beszélgetés gyakorlására. A sok sematikus tanítás pont abban akadályozza a pedagógusokat, hogy tudjanak folyamatosan érvelni, mintegy második anyanyelvként használva a németet. A két hét alatt viszont nagyon sokat oldódtunk, ezért érezhetően könnyedebbé vált mindannyiunk beszéde. Természetesen sok olyan apróság, nyelvi részlet, kifejezés is bekerült az aktív tudásunkba, amelyet egyébként sosem tanultunk volna meg.

A megfigyelői szerepben főleg kezdőket láttunk. Bizony nehéz dolog pl. egy kínai vagy egy egyiptomi tanulót elindítani a németben, hiszen annyira idegen számára a német minden részlete, főleg azért, mert kivétel nélkül mindegyik tud már valamennyire angolul. Bátorítást láttunk az oktatók részéről, és törekedtek arra, hogy csak azt emeljék ki, amikor helyesen, jól szólal meg a résztvevő. A nyelvtan és nyelvhelyesség szempontjainak figyelembe vétele mellett azonban az is látszik, hogy megbocsátók a tanárok a kezdeti nyelvtani hibákkal szemben. Úgy látszik, inkább az a cél, hogy először szólaljon meg valamennyire a tanuló, és a nyelvtant ráérnek később pontosítani.

A kritikusi szemszög pedig az egyes órák megbeszélését jelentette. Részletesen kielemeztünk minden diákot, hogy melyiknek mik voltak a nehézségei és erősségei. Eszmét cseréltünk a saját módszereimre vonatkozóan, és megbeszéltük, hogy mi a különbség a némettanításban aszerint, hogy a tanár anyanyelvű-e vagy sem. Az egyéni megbeszélések során elhangzott az is, hogy a fokozódó bevándorlás miatt egyre nagyobb szükség lesz a képzett nyelvtanárokra, és tömegesen kell majd tanítani olyan embereket, akik még köszönni sem tudnak németül.

A kinti két hét minden egyes részletével tökéletesen meg voltam elégedve, és igazi érdekes városnak tartom Münchent, ahol sosem unatkozik az ember, és megtalálja azokat a tipikus német (bajor) elemeket, amiért érdemes oda utazni.

A fentiek ismeretében kifejezetten ajánlom minden kollegámnak, hogy válassza ezt a tanfolyamot, illetve bátorítom arra, hogy vegyen részt az Erasmus+ pályázatban, akár résztvevőként, akár pályázatíróként.