Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: York Associates

szerda, 21 december 2022 13:36

Egy nyári hét Yorkban

Július 3-án, vasárnap kora reggel keltem útra a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Ryanair manchesteri járatával. A fullasztó budapesti kánikula után 12 fok és enyhe eső fogadott, no meg több órás – tervezett – várakozás a Leeds felé menő távolsági buszra. Leedsből – átszállást követően – emeletes busszal utaztam tovább York felé. A kisebb késések és a várakozási periódusok ellenére összességében problémamentes utazást, majd egy kis sétát követően érkeztem meg szállásadómhoz, Terryhez, akivel – az előzetes e-mail váltásoknak is köszönhetően – már az első este nagyon jót beszélgettünk, egyszersmind tisztázva a homestay legfontosabb tudnivalóit. Este még besétáltam a városközpontba, a kurzusnak otthont adó György korabeli Peasholme House-hoz, hogy másnap már célirányosan és időben tudjak reggel a tanfolyamkezdésen megjelenni.

          A tanfolyam kezdőnapjának reggelén egy kávé mellett megismerkedtünk azokkal a kollégákkal, akik a hét során a York Associatesnél képződtek. Egy német bankár és egy norvég parlamenti képviselőnő külön kurzust kapott, míg én csupa angol szakossal kerültem egy 5 fős csoportba. Szerencsére történelem-németesként sem lógtam ki közülük jelentősebben a kiutazás előtt önállóan felfrissített angoltudásommal. A magyar, olasz, német és lengyel kollégák mindvégig támogatóak és megértőek voltak, ha valamit nem tudtam azonnal angol szövegbe önteni a mondanivalómból. Ugyanez mondható el a rendkívül sok tapasztalattal bíró senior trénerünkről, Nickyről is, akitől nyelvi és tartalmi kérdésekben is sokat tanultam és bátorítást kaptam.

          Mivel úgy alakult, hogy mindannyian vezetőként dolgozunk vagy tervezünk majd dolgozni saját intézményünkben, így a nyelvi fejlesztés mellett elsősorban vezetéselméleti és ezekhez szorosan kötődő, változatos szociális formákban megvalósuló gyakorlati feladatok megoldásával haladtunk előre. Főként olyan fókuszpontok mentén bővítettük már meglévő ismereteinket, mint a 21. századi tanári soft skill-ek, a tanításban felmerülő etikai problémák vagy pl. a kreativitás és a problémamegoldás a tanításban. Külön emlékezetes volt nekem személy szerint a brainstorming technikák témaköre, melynek feldolgozását egy általam levezetett ötletbörzével indítottuk, azt fürkészve, mi mindenre lehetne egy gémkapcsot felhasználni…

          További, számomra több dimenzióban is újdonságot és innovatív megközelítést kínáló témák voltak az érzelmi intelligencia (IQ, EQ, EI) kérdésköre, a kommunikáció és annak lehetséges gátjai, a leader vs. manager – team vs. group fogalompárok körülírása, valamint Edward de Bono „hat gondolkodó kalap” elmélete. Utóbbi különösen is megragadta figyelmemet, melyhez a hozzá kapcsolódóan elvégzett szimulációs gyakorlatok is nagyban hozzájárultak.

          E kérdéskörök feldolgozása során mindvégig arra törekedtem, hogy bővítsem angol nyelvi eszköztáramat, ill. hogy folyamatosan felülvizsgáljam és új elemekkel egészítsem ki már meglévő és 13 év alatt bejáratott iskolavezetői ismereteimet, készségeimet.

          Nicky trénerként végig azon dolgozott, hogy megismerjük egymást is a tananyagon keresztül, ill. hogy szemléletes ábrákkal hozza közel hozzánk a bemutatott elméleteket. Online és nyomtatott szakirodalmat is ajánlott, ill. a kurzus végén kaptunk egy linkgyűjteményt is digitális formában.

          A tanfolyam rendszerint 9-től 15.15-ig tartott. A déli ebédszünetekben mindig máshova ültünk be falatozni, olykor valamelyik tréner szervezésében, így megismerhettük York gasztronómiai kínálatát is. Ezt a vonalat erősítette az egyik este beiktatott pub látogatás is Guy Fawkes szülőházában. A napjaink végén több ízben is volt közös szabadidős kultúrprogram: részt vettünk a Minsternek hívott gótikus anglikán székesegyház evensong eseményén, valamint moziban és színházban is jártunk. Ezeken felül minden fennmaradó szabadidőmet a város természeti és épített nevezetességeinek felderítésére szántam, ill. a szállásadómmal és más helyiekkel történő beszélgetésekre. A Minsterbe másik alkalommal is visszamentem még körülnézni, de emlékezetes látogatást tettünk egyik kurzustársammal pl. a Vasúttörténeti Múzeumban is. Többször sétáltam a szállásomhoz vezető folyóparti sétányokon, megjártam a városfalak egyes szakaszait, valamint meglátogattam egy volt trefortos kollégámat a yorki egyetem városszéli, természetközeli, modern campusán. Az időjárás mindvégig kedvező volt, az esernyőmet elő se kellett vennem…

          A hazaúton ugyancsak buszokkal és Manchesterből repülővel közlekedtem, utóbbival sajnos horribilis késéssel Budapestre érkezve.

          A yorki kurzus – a visszaút nehézségei és a hazahozott covid-fertőzés ellenére – nagyon sokat tett hozzá tanári és vezetői létemhez. Önbizalommal, ember- és országismereti, valamint utazásszervezési tapasztalatokkal, nívós angol nyelvi ismeretekkel gazdagított, kialakítva bennem egy személyes Anglia-képet. Ezeken túl – kipillantva megszokott iskolai létemből – inspirációt merítettem vezetői munkám további folytatásához.

          A kurzusom tapasztalatait trefortos kollégáimmal is megosztottam a 2022. október 15-én megtartott Erasmus-délután keretében.

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék:
vasárnap, 09 augusztus 2020 12:17

Autism in the Teaching Environment

2019 júliusában volt alkalmam részt venni az Erasmus+ program által támogatott kurzuson Yorkban Autism in the Teaching Environment címmel, ami egy rendkívül érdekes és hasznos továbbképzésnek bizonyult. Tanárunk, Martin, rendkívül szemléletesen, alaposan és igényesen mutatta be az autizmus feltételezett hátterét, fejlesztési lehetőségeket és a tanórán előforduló nehézségeket, valamit ezen helyzetek megoldásait. Hasznosnak találtam a tanfolyamot sok szempontból. Az egyik legfontosabb tényező, hogy milyen részképességek hiánya okozza a legtöbb szociális problémát és ezeket milyen módszerekkel lehet fejleszteni, illetve a tantárgyamat illető feladatok között is felfedeztem számos olyan feladattípust, ahol segített megérteni a kurzus, hogy hol és miért fordulhatnak elő megértési problémák az autista tanulók esetében. Sok olyan módszert tanultunk, amely alkalmazásával ez a részképesség zavar javítható, fejleszthető, amit a kurzus végén egy összefoglaló táblázatban le is írtam, és amit Martin a szakmai csoportjába fel is töltött.
A csoport csupán három főből állt, Gyöngyvér, aki Szegeden gyógypedagógiai asszisztens, Helen, aki a szervező intézmény, a York Assosiates, alkalmazottja és jómagam.

Délutánonként vagy az iskola által szervezett tanárokkal, vagy önszerveződésben jártuk a város nevezetességeit, illetve a város közelében levő nevezetességeket, ami segített abban, hogy kulturális szempontból is kielégítsem az igényeimet, illetve remek lehetőség volt a pihenésre, kollégák megismerésére. Megnéztük a híres Minstert, ahova egy este egy kórusos misére is ellátogattam csoporttársammal, de meglátogattuk a helyi Vasúttörténeti Múzeumot is, a Homestead Parkot, a Museum Gardens-t, de sok más nagyobb parkot is megnéztünk, illetve Martin vezetésével a folyóparton egy történelmi áttekintést is meghallgathattunk York történetével, a különböző korok szokásaival is. Ezen programok egyikén megtudhattuk az is, hogy a yorkiak igen büszkék a városukra és fővárosi múltjukra, ezért a mai napig is a város 80%-a körül álló falat tekintik az óváros határának. Ezt annyira szigorúan veszik, hogy még a Királynőnek is meg kell állni a város hivatalos kapujánál és engedélyt kell kérni a városba való belépésre. Ezen engedélyt a város mindenkori polgármestere adhat és csak ezen engedély birtokában engedik be a királyi követséget. A várost járva nagy élmény volt számomra a Van Gogh kiállítás is, ami egy olyan rendhagyó kiállítás, ahol egy templom falára vetítették ki a leghíresebb képeket egy-egy vers és idézet bemutatásával, illetve a kiállítás részeként megtekinthettem 3D-s technikával bizonyos képek elkészülésének történetét. 

Yorktól nem messze, egy kisebb buszos utazással elérhető a festői szépségű Howard Kastély, aminek nem csupán a káprázatos szökőkútját, kertjét és rózsakertjét lehet megnézni, hanem lehetőség van bemenni magába a kastélyba is. Ott az egyes termekben a lelkes és büszke teremőrök a hivatalos ismertetőtáblákon felül is szívesen mesélnek mind a Howard család történetéről, mind pedig a kastély történetéről is. 

Összességében véve nagyon hasznosnak, de egyben pihentetőnek is találtam a továbbképzést, ami remek alkalmat nyújtott a szakmai fejlődésre, aktív pihenésre és a feltöltődésre is.

 

https://www.facebook.com/NeuErasmus1144

https://neuerasmus.weebly.com

Kategória: Angol nyelvterület
vasárnap, 09 augusztus 2020 11:54

Dyslexia in the teaching environment

Amikor a képzést kellett kiválasztani az Erasmus pályázathoz, azonnal tudtam, hogy a diszlexia témaköre az, ami érdekel. Évek óta tanítok magyart SNI osztályban, ezért mindenképpen testhezállónak és fontosnak gondoltam egy ilyen továbbképzésen való részvételt.

Aztán felfedeztem a yorki képzés lehetőségét, az angol vidék iránti vonzalmam is szerepet játszott a döntésben: örültem, hogy van mód arra, hogy egy esetleges pozitív megítélés után ott szerezzek tapasztalatot, ott tanuljak.

Miután megnyertük a pályázatot, izgatottan készültem az utazásra, hetekkel korábban lefoglaltam a szállást, jó előre beszereztem a repülőjegyemet, és vettem néhány angolórát is, hogy felfrissítsem angol nyelvtudásomat.

Yorkban így nagyobb önbizalommal tudtam venni az akadályokat, már első nap feltérképeztem a várost, megcsodáltam a katedrálist, és megnéztem, merre van az iskola.

Hétfőn megismertem trénerünket, Martint. Azonnal tudtam, hogy a csoport jó kezekben lesz, lendületes, nagy tudású szakember dolgozott velünk, leginkább csoportmunkát alkalmazva vezetett rá a diszlexiával kapcsolatos felismerésekre. Meghallgatta véleményünket, elmeséltük saját iskolánk működési mechanizmusát, módszereit, lehetőségeit. Számtalan videót tekintettünk meg, ami a diszlexiát írta le, jellemezte valamilyen formában: zenés vers, rajzos animáció, dokumentumfilm, interjú stb. Megismerkedtünk a diszlexia okaival, általános jellemzőivel, azzal, hogyan ismerhető fel a diszlexiás tanuló. Trénerünk hosszan beszélt nekünk a módszerekről, amelyek alkalmazhatók a tanórán is, bár ezek meglehetősen eszközigényesek (pl. színes papírok, laminálás, projektor, okostábla, laptop)

Megismertem egy spanyol lányt, aki elmondta, hogyan működik Spanyolországban az oktatás, ezt összevetettük a magyar oktatási rendszerrel. (Spanyolországban hosszabbak a tanórák, 3 egységben 80 perces etapok, közöttük 5-10 perc szünet, így maximum 14 óráig tart a tanítás)

Hamar világossá vált, hogy a York Associates szimpatikus iskola, barátságos és jól képzett oktatókkal. Nem csak saját trénerünkkel, hanem más tanárokkal is találkoztunk, beszélgettünk, közös programokon vettünk részt. Az iskola igazgatója is kikérte a véleményünket, sokszor láttuk őt a közösségi helyiségben, ahol beszédbe elegyedett velünk.

Délutánonként közösségi programokon vettünk részt, ezekre mindig örömmel mentem, beszélgettem az iskolatársakkal, de lehetőség nyílt az oktatókkal is jobban megismerkedni. Ilyen program volt például a színházlátogatás (Shakespeare: Vihar c. előadását néztük meg egy Globe Színházhoz hasonló nyári teátrumban), vagy a Van Gogh interaktív kiállítás a St. Mary templomban (a templom falára Van Gogh festményeket vetítettek ki, miközben szólt a zene). Ez a program nagy kedvencem lett, kétszer is végignéztem a kiállítást. A yorki katedrálisban misét hallgattunk, ezt élőben közvetítette a BBC is, gyönyörűen zengett a kórus a több száz éves dómban, utána pedig újdonsült szegedi barátnőmmel bejártuk a Harry Potter film forgatási helyszíneit.

Több parkban is jártam, megcsodáltam a Castle Howard meseszép rózsakertjét, illetve a yorki Homestead parkot is.

A képzés végén megtanultunk infografikát készíteni, zárásképpen összefoglaltuk, mit is jelent számunkra a diszlexia. Ez remek lehetőséget adott arra, hogy végiggondoljuk a képzés során tanultakat, képekkel, címszavakkal jellemezve azt.

Munkám során próbálom alkalmazni a Yorkban tanultakat, bár a gyakorlatba sokkal nehezebb átültetni az elméleti tudást, nem megy könnyen, hiszen a hatalmas tananyagmennyiséggel is meg kell küzdenünk a tanórán.

 

https://www.facebook.com/NeuErasmus1144

https://neuerasmus.weebly.com

Kategória: Angol nyelvterület
péntek, 03 január 2020 10:45

York - nyelvi továbbképzés

York Associates szervezésében egy hetet tölthettem el Yorkban egy nyelvi kurzuson való részvétellel. A kurzus célja az angol nyelvtudás fejlesztése, megszilárdítása, a nyelvi magabiztosság kialakítása volt. A csoportban négyen voltunk két német és egy spanyol társammal együtt. A nyelvi tanár egyértelműen a beszédkészség, az idegen nyelven történő önkifejezés fejlesztésére koncentrált. Tudatosan teremtett olyan szituációkat, választott olyan témákat, melyek ezt a célt szolgálták. Az órák rendkívül oldott, jó hangulatban teltek, nagy hangsúly esett a kulturális eltérések felszínre kerülésére, ezek nyelvben megjelenő jellemzőinek feltérképezésére. A délelőtti csoportos órákat két délután egyéni foglalkozás követte, melyek sokat segítettek az idegen nyelvi tudásom erősítésében. A szabadidős foglalkozások sokszínűek voltak, kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre adtak lehetőséget. Így megismertük a város élőzenés pubjait, nagy élmény volt a Shakespeare-korabeli színház stílusában berendezett „Rose” Színházban eredeti nyelven élvezni Shakespeare Hamletjét. York csodálatos város, amivel nem tud betelni az ember. A katedrális többszáz éves gótikus falai között felejthetetlen élmény volt meghallgatni az esti mise ideje alatt felcsendülő spirituális dalokat! Jó választásnak bizonyult a „homestay”. A helyi, házi ízek megkóstolása mellett minden este jókat beszélgettünk a „házi nénivel”, mely a nyelvtanulásnak egy merőben más, ám nagyon hatékony formájának bizonyult. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a nyelvkurzust.

Köszönjük a Hungary Expert támogatását a szervezésben!

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el. 

Kategória: Angol nyelvterület
hétfő, 30 december 2019 19:38

„A dráma mindenre megoldás”

„A dráma mindenre megoldás” -  akár ez is lehetett volna a mottó a Using Drama in the English Language Classroom c. kurzuson, melyen 2019. július közepén vettem részt, a York Associates szervezésében. A kurzuson való részvételem a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Innováció és emberközpontúság a Szent Gellértben c. projektjének keretében valósult meg.

Megérkezésemkor a városban napfény és jókedv fogadott. Szállásomon rögtön összefutottam egy másik Erasmus+ kurzust végző tanárral, így a networking már vasárnap este elkezdődött. A pihenés előtt még arra is jutott időm, hogy körbesétáljam párszor a várost, néhány tervezett és tervezetlen eltévedéssel, és York már ekkor teljesen elbűvölt.

Az iskolában egyes csoportok órái délelőtt, míg másoké délután voltak. Az én tanfolyamom délutánra osztották be, ezért minden délután 2 és 6 között kellett az iskolában lennem. A York Associates egyik vonzereje, hogy kis intézmény: kurzusokon résztvevő tanárok összesen 30-an voltunk az iskolában. Első nap mindannyian összeismerkedtünk, mert az iskola egy kis üdvözlő bankettet szervezett minden új diákjának.

Maguk a csoportok is kis létszámmal működtek. A drámán például összesen hárman voltunk. Ez egyrészt biztosította, hogy mindenki szóhoz jusson és jobban megismerjük egymást, másrészt meg is akasztotta bizonyos feladatok dinamikáját.  

A tanfolyamról hamar világossá vált, hogy sokkal elméletibb, mint vártam, de így is hasznosnak találtam, egyrészt, mert megismertem az általam már használt módszerek elméleti hátterét, másrészt arra is kaptunk ötleteket, hogyan lehet egy-egy egyszerű osztálytermi helyzetet a dráma felé közelíteni. Oktatónk véleménye szerint a „dráma mindenre megoldás”, azaz segíthet egy-egy nyelvi szerkezetet megtanítani, szókincset gyakoroltatni, de akár a tanulók aktuális problémáit (konfliktusok az osztályban, stb..) is érinthetjük és kezelhetjük szinte észrevétlenül.  

Az első órákon azt vizsgáltuk, hogy mi teszi a drámát drámává. Erre számtalan definíciót adhatnánk, de az oktatóval közösen azt állapítottuk meg, hogy amint letesszük a papírt a kezünkből és szabadon mozgunk a térben, saját magunkra hagyatkozunk a feladatban, már megtettük az első lépést a dráma felé. Az is felmerült, hogy egy átlag angolórából hogyan lehet drámás feladatok felé elmozdulni, például egy egyszerű személyes történet felhasználásával. Számos autentikus anyagról szó esett annak kapcsán, hogyan lehet őket a drámában felhasználni, például újságcikkek, napilapokban feladott hirdetések (Good deesd, Rush hour Crush), film trailerek vagy részletek, érdekes, rejtélyes sztorik, idegen nyelvű feliratos kártyák vagy képeslapok és kortárs drámák.

Szabadidőnk eltöltésére az iskola több programot is kínált: Shakespeare előadást, interaktív Van Gogh kiállítást, gin-kóstolást, zenés esteket. Emellett a csoporttársakkal további programokat is szerveztünk: körbejártuk a várost a várfal mentén, jártunk a botanikus kertben, a katedrálisban, de meglátogattuk a kastélymúzeumot is, ahol engem legjobban a viktoriánus kor alapján berendezett utca varázsolt el.

Összességében nagyon tartalmas napokat töltöttem el York városkájában. Mindenkinek ajánlom, aki kerüli a nyüzsgő nagyvárosokat, mégis minőségi tanfolyamon szeretne részt venni.

Kovács Petra

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Projektünk blogja: sztgerasmus19.blogspot.com

Kategória: Angol nyelvterület
kedd, 01 május 2018 19:48

Egy Yorkban eltöltött hét

Ha egy szóval kellene jellemeznem, csak annyit mondanék, hogy FANTASZTIKUS élményben volt részem.

York városában tölthettem el egy hetet, ahol a “Making use of technology tools” című kurzuson vettem részt. Nem tudtam, mit is fogok konkrétan tanulni, de amit tanultam az felülmúlta minden várakozásomat. Először is a “diáktársaim”  ( egy német, egy bulgár, egy angol, öt olasz és hárman voltunk magyarok), a fantasztikus tanárom, Chia, valamint  York városa.

Egy nagyon kedves családnál laktam egyedül, más diák nem volt ott.  Sajnos keveset találkozhattam velük, mert sokat dolgoztak, de amikor együtt vacsoráztunk, vagy “csakúgy” beszélgettünk, az nagyon jó volt. Kicsit messze laktam az iskolától, ezért minden nap busszal utaztam be Yorkba. Ez is hasznos volt, beszélgetésbe elegyedhettem a buszon utazókkal is. 

York egy nagyon kedves kisváros, gyönyörű épületekkel. Egyik délután az egyik tanárunk körülvezetett minket és beszélt York érdekességeiről. A tanítás után minden nap volt lehetőségünk különböző programokon részt venni. A yorki Minsterben meghallgathattuk az Evensongot is. Az utolsó este búcsúzásként egy "pub"-ba mentünk szórakozni. "Iskolatársaimmal" azóta is tartjuk a kapcsolatot whatsapp-on keresztül. 

Miről is tanultunk? Mindenféle, az oktatásban alkalmazható mobiltelefon alkalmazásról, youtube videóról, kvízekről. Hogyan készítsünk blogot, videót, podcastot, honlapot. Hol és hogyan használjunk online oktatási anyagokat, amik hasznosak. Remélem lesz lehetőségem megmutatni ezeket a diákjaimnak és tudjuk majd alkalmazni őket, érdekesebbé téve ezzel a tanórákat.

Még több képet iskolánk honlapján találhattok: http://grosicssuli.hu/hu_HU/category/erasmus/

Kategória: Angol nyelvterület