Elemek megjelenítése címkék szerint: Collaboration
Közösség és bizalom
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium Erasmus+ pályázatának köszönhetően végeztem el Helsinkiben az Europass szervezésében a “Learning Through Collaboration and Cooperation” című kurzust 2022. július 25. és 30. között. Egy héten keresztül elméleti és gyakorlati blokkokat váltogatva sajátítottunk el bármely tantárgyhoz felhasználható fogásokat, módszereket. Első körben a helyi kontextust ismertük meg, felvázolva a finn oktatási rendszerrel kapcsolatos legfontosabb tényeket és tévhiteket, majd egymás valóságába is betekintést nyertünk a saját iskoláink bemutatásával. Szomorú volt felismerni, hogy a magyar tanárok anyagi megbecsültsége még a V4-es régió országaihoz viszonyítva is mennyire lesújtó.
Második nap a tanulócsoportok létrejöttéről tanultunk, majd ehhez rendeltünk olyan csoportdinamikai feladatokat, amelyek hozzájárulhatnak ezeknek a folyamatoknak az elősegítéséhez. A harmadik naptól kooperatív és feladatorientált tanuláshoz, vitához és projektmódszerhez tartozó konkrét feladatokat vizsgáltunk meg, illetve alkalmaztunk néhányat a gyakorlatban is. Az egyik gyakorlati feladatot a városi könyvtárban valósítottuk meg csoportokban, átlépve a tantermi oktatás klasszikus kereteit. Zárásként a tanult blokkokhoz néztünk lehetséges értékelési módszereket, illetve értékeltük magát a kurzust is.
Az én esetemben az egyetemi tanulmányok még nem számítanak olyan távoli múltnak, így számomra nem a kurzus elméleti síkja rejtette magában a legjobb önfejlesztési lehetőségeket, hanem a konkrét gyakorlatban is használható alkalmazások, játékok, feladatok. Ezek közül már eddig is sokat felhasználtam, hiszen a spanyolóra karakterisztikája nagyon kínálja magát a csoportos munkaformákhoz. Amit eddig nem alkalmaztam, viszont a jövőben biztosan fogok, az a Lego játék felhasználása az absztrakt gondolkodás fejlesztésére; a problémamegoldó megközelítésmódra még nagyobb hangsúlyt fogok fektetni; illetve ösztönözni fogom a diákokat egy portfólió vezetésére spanyol nyelvből.
A Finnországban eltöltött összesen 10 nap azonban több dologra is ráébresztett. Legnagyobb hatást a városi könyvtár (Oodi) gyakorolta rám. Ez a könyvtár olyan, mint egy közösségi nappali, ahol mindenkit szívesen látnak. Vannak varrógépek, tervezőasztalok, 3D nyomtatók, stúdió zene felvételére, videojáték-terem, tanulószobák, kávézó (az olvasótérben is) de még gyereksarok is moziteremmel. A kicsik egyébként szabadon rohangálhatnak, amerre csak kedvük tartja, és a szülők rendszeresen járnak is velük a könyvtárba. Nincs beléptető kapu, táskát is szabadon bevihet bárki, lehet enni-inni. Ha a finn hozzáállást egy szóban kellene kifejeznem, akkor az a “bizalom” lenne. Ez tapintható egyébként az élet minden területén, beleértve az oktatást is. Az állam bízik a tanárokban, a tanárok bíznak a diákokban. Minden ember önálló, döntésképes egyénként van kezelve. A valódi közösségi terek létrehozása és a bizalom két olyan terület, amelyen sokat kell még dolgoznunk Magyarországon.
Finnországi tartózkodásom másik legpozitívabb élménye a szállás volt. Egyetemi éveim alatt sok hostelben megszálltam már. Akkor sem igazán volt pénzem hotelekre, most sincs, de ha lenne, akkor is ugyanitt szállnék meg. 10 nap alatt 20 különböző nemzetiségű emberrel beszélgettem (német, finn, spanyol, uruguayi, brazil, argentin, izraeli, ukrán, orosz, cseh, chilei, amerikai, kanadai, francia, szingapúri, vietnami, albán, horvát, fülöp-szigeteki, angol). Az Erasmus erről is szól, sőt talán erről szól leginkább: egyesíteni minket a sokféleségünkben. Úgy döntöttem, hogy nyitott leszek arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzek, és ez a közös nappalinak és konyhának hála viszonylag könnyen is ment. Érdekes volt megfigyelni, hogy aki addig egymagában üldögélt, az gyakran odajött megkérdezni, hogy csatlakozhat-e. Legtöbben egyszerűen csak nem merték megtenni az első lépést. Ezzel sokan vagyunk így, pedig mennyi értékes pillanattól foszt meg minket ez a félelem! Valójában csak annyi kell jégtörőnek, hogy “Where are you from?”, a többi jön magától. Mondhatnánk, hogy ezeknek a small talkoknak az égvilágon semmi jelentőségük sincs, hiszen a legtöbbjükkel valószínűleg soha nem fogjuk újra látni egymást. De abban a nappaliban mégis mindenki egyenlő volt, megértő fülekre talált még akkor is, ha otthon egyébként nem volt senkije, akivel megoszthatta volna életének akár csak egy ilyen kis szeletét is. Ez ismételten a közösségi terek jelentőségére hívta fel a figyelmemet: az iskolákban vajon hány történet nem történik meg azért, mert nincs egy tér, ahol két tekintet találkozhatna, ahol megfelelően közel vannak a diákok ahhoz, hogy feltehessenek egymásnak egy egyszerű kérdést: “Szia! Hogy hívnak?”.
Végül, de nem utolsó sorban a mobilitásom alatt arra is találtam alkalmat, hogy a földrajzi ismereteimhez is rendeljek némi terepgyakorlatot. Két napon is ellátogattam a Helsinkitől 30 kilométerre található Nuuksio Nemzeti Parkba. Életemben először ismerhettem meg testközelből a tajga élővilágát. Finnország tényleg az ezer tó országa, habár az elnevezés nem pontos, hiszen közel 200 000 tavat tartanak itt számon. Az iskolai oktatás több szintjén is tanulunk arról, hogy itt a jégkorszaki jég mennyire lecsupaszította a Balti-pajzs legősibb kőzeteit. Ez valóban így van: a legtöbb fának minimális talajréteggel kell beérnie, ami egy-egy nagyobb szél- vagy hóvihar esetén gyakran nem is bizonyul elegendőnek. Kevés támaszték ez nekik ily nagy terhek mellett!
“Finnország hivatalosan is a világ legboldogabb országa. Ráadásul a területének 75 százalékát erdő borítja. Azt hiszem, ennek a két dolognak köze van egymáshoz.” (Matt Haig)
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal