Elemek megjelenítése címkék szerint: Finnország
Tanulási környezet kialakítása a 21. században
Mottó: „Learning not school, but for life”
A zsámbéki Keresztelő Szt. János Iskolaközpont Erasmus+ pályázatának köszönhetően végeztem el Helsinkiben az Europass szervezésében a “Design Learning Spaces for the 21st Century Classroom” című kurzust 2022. augusztus 15 és 20. között Helsinkiben. A felkészítésben nagy segítséget nyújtott projektkoordinátorunk, Korponay-Szabó Péter lelkes, körültekintő munkája. Az ő biztatása és támogatása nélkül nem vágtam volna bele ebbe mobilitásba.
A kurzuson egy héten keresztül elméleti és gyakorlati részek váltogatásával sajátítottuk el a tanulási terek tervezését, kialakítását, amely egyaránt felhasználható az általános iskolai és gimnáziumi oktatásban.
Az eső napon először rövid betekintést nyerhettünk Finnország történetébe, kultúrájába, nevezetességeibe, majd egy ismerkedős játékkal („Icebreak”) oldotta a finn képzőnk a hangulatot. Ezután következett az iskolák rövid fényképes bemutatása, hogy a résztvevők egymás iskoláit, munkáját egy kicsit közelebbről is megismerjék.
A második napon előadást hallgattunk/néztünk a tanulási terek 14 féle lehetséges kialakításáról és a finn oktatási rendszerről, annak sikerességéről. Tanítóként a legérdekesebbnek az első osztály megkezdése előtt induló 0. évfolyamról hallottam, ahol a gyerekeket egy éven keresztül felkészítik olyan készségfejlesztő feladatokkal az első osztályra, hogy utána könnyedén boldogulhatnak az írás és olvasás tanulása területén. Ezzel a gondolattal már én is évek óta kacérkodom. Nagyon tetszett a finn oktatásban az is, hogy minden tanuló megkapja ugyanazt a színvonalas oktatást és a tanulásra a lehetőséget lakóhelyétől függetlenül.
A nap második felében ellátogattunk a városi könyvtárba (Oodi https://www.oodihelsinki.fi _wcB), ahol az egyes tanulási terek kialakítását kellett megfigyelnünk, lefényképeznünk, majd a harmadik napon a tapasztalatainkat osztottuk meg egymással. Ez a könyvtár olyan, mint egy közösségi nappali, ahova minden korosztály szívesen ellátogat. Vannak varrógépek, tervezőasztalok, 3D nyomtatók, stúdiószoba, videojáték-terem, tanulószobák, kávézó. A könyvtár mindenki számára ingyenes, mint az oktatással kapcsolatban minden Finnországban.
A harmadik napon a „tanulóközpontú” tanulási terekkel foglalkoztunk. A foglalkozások gyakran csoportban vagy párokban történtek.
Eddig a tanulási környezet megtervezését számomra a fizikai terek kialakítása jelentette, de itt megismerhettem a másik két tényező alapvető fontosságát, a pszichológiai és szociális környezet kialakítását is.
A délután folyamán egy idegenvezető mutatta be nekünk Helsinki nevezetességeit.
A negyedik napon megismerkedtünk egy olyan kooperatív munkaformával (jigsaw method), amiben minden gyerek jól érezheti magát. https://www.youtube.com/watch?v=mtm5_w6JthA&t=14s
Mivel a hét elején összegyűjtöttük a tanítással kapcsolatos alapvető problémáinkat, itt lehetőségünk volt ezekre közösen megoldást keresnünk különböző tanulási terek megtervezésével, kialakításával.
Az utolsó nap lezárásaként egy „Kincsvadászaton” vettünk részt, ami még jobban összekovácsolta a különböző országból érkezett pedagógusokat.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan pedagógusokkal dolgozhattam össze a kurzus során, akik az elejétől a végéig lelkesen vettek részt minden komoly szakmai és időnként vicces feladatokban is.
A kurzusvezető finn pedagógusunk szakmailag kiválóan felkészült, segítőkész és mindenre nyitott volt. Nem csak elméleti, de gyakorlati példát is mutatott nekünk a hét folyamán.
Ha a finn hozzáállást egy-két szóban kellene leírnom, akkor a segítőkészséget, a nyitottságot, nyugalmat és a bizalmat említeném meg. Ez érzékelhető az élet minden területén, beleértve az oktatást is. Az állam, a szülők bíznak a tanárokban, a tanárok bíznak az államban, diákokban. Az iskolai nevelés mellett fontosnak tartják az otthoni nevelést is, hiszen enélkül az iskola sem lehetne sikeres. Csak a közös munkának van eredménye.
A képzés alkalmas volt tanulásra, új kapcsolatok kiépítésére, kikapcsolódásra, feltöltődésre, önismeretre, komfortzónából kilépésre.
A mobilitásom alatt sikerült betekintés nyernem Helsinki mindennapjaiba. Megtekinthettem ezt a sokszínű, nyugodt kisvárost, ahova bármikor visszamennék.
Zsámbék, 2022. augusztus 22.
Kállayné Gilyén Zsuzsanna
Százezer lépés Helsinkiben
Idén nyáron egy hetet Helsinkiben töltöttem, ahol a nemzetközileg elismert finn oktatási modellbe nyerhettem bepillantást a Europass Teacher Academy tanfolyamán.
Egy nappal a kurzus kezdete előtt érkeztem, ami remek alkalmat adott arra, hogy felfedezzem a várost – illetve újra felfedezzem, mert korábban turistaként már jártam Helsinkiben, a legészakibb európai fővárosban.
A tanfolyamot egy finn tanárnő tartotta, a csoportban pedig rendkívül motivált és nyitott cseh, horvát, török, magyar és olasz kollégákkal ismerkedtem meg, akikkel már az első este egy finn sörözőben „szakmáztunk” a kurzus után. Azt, hogy beesteledett, csak a telefonunk kijelzője mutatta, ugyanis Helsinkiben nyáron még este tizenegy után is nappali világosság van, és egy rövid sötét időszak (inkább szürkület) után 4 körül már újra fel is kel a nap. Ehhez a hazautazásom napjára hozzá is szoktam.
Az 5(+1) napos tanfolyamon áttekintettük a finnek nemzeti alaptantervét; a kooperatív és horizontális tanulást gyakorlatban is kipróbáltuk; megismerkedtünk olyan alkalmazásokkal és applikációkkal, amelyek a finn iskolák mindennapjaiban jelen vannak; a transzverzális kompetenciák és a multidiszciplináris tanulás szerepét is megfigyelhettük; a think-pair-share és a design thinking módszereivel fedeztük fel a kollégákkal közös örömeinket és a mindannyiunk életét meghatározó problémákat is.
Sok videót is láttunk finn iskolákról szülők, diákok és tanárok beszámolóival, amelyek mind felvillantottak egy-egy meghatározó elemet az ottani oktatásról. Nagyon örültünk volna a kollégákkal, ha esetleg egy igazi iskolába is ellátogathatunk, de tudomásul vettük, hogy még a finneknél is van nyári szünet, így be kellett érjük a videókkal.
Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy mekkora figyelmet fordítanak a finnek a diákok (és a tanárok) mentális egészségére. Inspiráló volt az is, hogy a kurzus során több mozgásos gyakorlatot végeztünk, hiszen hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a tanulásra fiziológiai folyamatok is hatással vannak, egyszerűen felpezsdül a vérkeringés, több oxigén jut az agyba, ha nem csak ülünk hosszú órákon keresztül. Ezt saját bőrünkön is tapasztaltuk.
A hét egyik legizgalmasabb feladata egy finn fejlesztésű gamification applikáció, a Seppo kipróbálása volt. Az oktató előre elkészített nekünk egy városismereti játékot, amelyet háromfős csoportokban játszottunk. A „játszótér” viszont nem az osztályterem volt, hanem Helsinki belvárosa. Egy térkép (és egy okostelefon) segítségével jutottunk el különböző helyszínekre (múzeumokba, szobrokhoz, a kikötőbe, parkokba), ahol ötletes feladatok és kihívások vártak ránk. Az oktató a tanteremből követte a haladásunkat, értékelte a beadott feladatainkat, mi pedig remekül szórakoztunk és erőnkön felül próbáltuk teljesíteni a kihívásokat, amelyekhez gyakran járókelők bevonására és extrém megoldásokra is szükségünk volt.
A tanfolyam utolsó napjára kulturális programot szervezett nekünk a képző intézmény, így szombaton Seurasaari szigetére látogattunk el, ahol egy szabadtéri múzeumot (skanzent) tekintettünk meg közösen. A szigeten a finnek tradicionális építészetét bemutató házakat, gazdasági épületeket, iskolát és templomot „gyűjtöttek össze” (ezek nagy része ugyanis nem itt állt eredetileg), és csodálatos környezetben sétálhattunk messze a nagyváros forgatagától.
Felejthetetlen élmény volt ez az egy hét. Rengeteg inspirációval és új barátokkal, nemzetközi kapcsolatokkal gazdagodva érkeztem haza.
Közösség és bizalom
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium Erasmus+ pályázatának köszönhetően végeztem el Helsinkiben az Europass szervezésében a “Learning Through Collaboration and Cooperation” című kurzust 2022. július 25. és 30. között. Egy héten keresztül elméleti és gyakorlati blokkokat váltogatva sajátítottunk el bármely tantárgyhoz felhasználható fogásokat, módszereket. Első körben a helyi kontextust ismertük meg, felvázolva a finn oktatási rendszerrel kapcsolatos legfontosabb tényeket és tévhiteket, majd egymás valóságába is betekintést nyertünk a saját iskoláink bemutatásával. Szomorú volt felismerni, hogy a magyar tanárok anyagi megbecsültsége még a V4-es régió országaihoz viszonyítva is mennyire lesújtó.
Második nap a tanulócsoportok létrejöttéről tanultunk, majd ehhez rendeltünk olyan csoportdinamikai feladatokat, amelyek hozzájárulhatnak ezeknek a folyamatoknak az elősegítéséhez. A harmadik naptól kooperatív és feladatorientált tanuláshoz, vitához és projektmódszerhez tartozó konkrét feladatokat vizsgáltunk meg, illetve alkalmaztunk néhányat a gyakorlatban is. Az egyik gyakorlati feladatot a városi könyvtárban valósítottuk meg csoportokban, átlépve a tantermi oktatás klasszikus kereteit. Zárásként a tanult blokkokhoz néztünk lehetséges értékelési módszereket, illetve értékeltük magát a kurzust is.
Az én esetemben az egyetemi tanulmányok még nem számítanak olyan távoli múltnak, így számomra nem a kurzus elméleti síkja rejtette magában a legjobb önfejlesztési lehetőségeket, hanem a konkrét gyakorlatban is használható alkalmazások, játékok, feladatok. Ezek közül már eddig is sokat felhasználtam, hiszen a spanyolóra karakterisztikája nagyon kínálja magát a csoportos munkaformákhoz. Amit eddig nem alkalmaztam, viszont a jövőben biztosan fogok, az a Lego játék felhasználása az absztrakt gondolkodás fejlesztésére; a problémamegoldó megközelítésmódra még nagyobb hangsúlyt fogok fektetni; illetve ösztönözni fogom a diákokat egy portfólió vezetésére spanyol nyelvből.
A Finnországban eltöltött összesen 10 nap azonban több dologra is ráébresztett. Legnagyobb hatást a városi könyvtár (Oodi) gyakorolta rám. Ez a könyvtár olyan, mint egy közösségi nappali, ahol mindenkit szívesen látnak. Vannak varrógépek, tervezőasztalok, 3D nyomtatók, stúdió zene felvételére, videojáték-terem, tanulószobák, kávézó (az olvasótérben is) de még gyereksarok is moziteremmel. A kicsik egyébként szabadon rohangálhatnak, amerre csak kedvük tartja, és a szülők rendszeresen járnak is velük a könyvtárba. Nincs beléptető kapu, táskát is szabadon bevihet bárki, lehet enni-inni. Ha a finn hozzáállást egy szóban kellene kifejeznem, akkor az a “bizalom” lenne. Ez tapintható egyébként az élet minden területén, beleértve az oktatást is. Az állam bízik a tanárokban, a tanárok bíznak a diákokban. Minden ember önálló, döntésképes egyénként van kezelve. A valódi közösségi terek létrehozása és a bizalom két olyan terület, amelyen sokat kell még dolgoznunk Magyarországon.
Finnországi tartózkodásom másik legpozitívabb élménye a szállás volt. Egyetemi éveim alatt sok hostelben megszálltam már. Akkor sem igazán volt pénzem hotelekre, most sincs, de ha lenne, akkor is ugyanitt szállnék meg. 10 nap alatt 20 különböző nemzetiségű emberrel beszélgettem (német, finn, spanyol, uruguayi, brazil, argentin, izraeli, ukrán, orosz, cseh, chilei, amerikai, kanadai, francia, szingapúri, vietnami, albán, horvát, fülöp-szigeteki, angol). Az Erasmus erről is szól, sőt talán erről szól leginkább: egyesíteni minket a sokféleségünkben. Úgy döntöttem, hogy nyitott leszek arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzek, és ez a közös nappalinak és konyhának hála viszonylag könnyen is ment. Érdekes volt megfigyelni, hogy aki addig egymagában üldögélt, az gyakran odajött megkérdezni, hogy csatlakozhat-e. Legtöbben egyszerűen csak nem merték megtenni az első lépést. Ezzel sokan vagyunk így, pedig mennyi értékes pillanattól foszt meg minket ez a félelem! Valójában csak annyi kell jégtörőnek, hogy “Where are you from?”, a többi jön magától. Mondhatnánk, hogy ezeknek a small talkoknak az égvilágon semmi jelentőségük sincs, hiszen a legtöbbjükkel valószínűleg soha nem fogjuk újra látni egymást. De abban a nappaliban mégis mindenki egyenlő volt, megértő fülekre talált még akkor is, ha otthon egyébként nem volt senkije, akivel megoszthatta volna életének akár csak egy ilyen kis szeletét is. Ez ismételten a közösségi terek jelentőségére hívta fel a figyelmemet: az iskolákban vajon hány történet nem történik meg azért, mert nincs egy tér, ahol két tekintet találkozhatna, ahol megfelelően közel vannak a diákok ahhoz, hogy feltehessenek egymásnak egy egyszerű kérdést: “Szia! Hogy hívnak?”.
Végül, de nem utolsó sorban a mobilitásom alatt arra is találtam alkalmat, hogy a földrajzi ismereteimhez is rendeljek némi terepgyakorlatot. Két napon is ellátogattam a Helsinkitől 30 kilométerre található Nuuksio Nemzeti Parkba. Életemben először ismerhettem meg testközelből a tajga élővilágát. Finnország tényleg az ezer tó országa, habár az elnevezés nem pontos, hiszen közel 200 000 tavat tartanak itt számon. Az iskolai oktatás több szintjén is tanulunk arról, hogy itt a jégkorszaki jég mennyire lecsupaszította a Balti-pajzs legősibb kőzeteit. Ez valóban így van: a legtöbb fának minimális talajréteggel kell beérnie, ami egy-egy nagyobb szél- vagy hóvihar esetén gyakran nem is bizonyul elegendőnek. Kevés támaszték ez nekik ily nagy terhek mellett!
“Finnország hivatalosan is a világ legboldogabb országa. Ráadásul a területének 75 százalékát erdő borítja. Azt hiszem, ennek a két dolognak köze van egymáshoz.” (Matt Haig)
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal