Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Megvalósult mobilitások disszeminációi
kedd, 19 november 2019 21:35

Drámakurzus Firenzében

Iskolánk 2019-es Erasmus+ pályázatának keretében Firenzében vettem részt egy kéthetes, angol nyelvű drámakurzuson. Angolt, németet és drámát tanító tanárként azzal az elvárással indultam, hogy az újonnan megszerzett tapasztaltokat mindhárom tantárgyban kamatoztathatom.

A kurzus két részből állt, amelyek akár két különálló kurzusként is abszolválhatók voltak. Így esett, hogy a résztvevők közül csak én vettem részt mind a két héten, de nagy örömömre így kétszer annyi kurzustársa tehettem szert, mintha egy kurzusra jelentkeztem volna: az első héten francia, lengyel és spanyol, a másodikon ausztrál, finn és magyar csoporttársaim voltak. A kurzus témájának köszönhetően mind igen színes egyéniségek, akikkel több külföldi együttműködés tervét is felvázoltuk.

A kurzus helyszínéül Firenze történelmi belvárosa szolgált, melynek híres dómjától csupán pár utcányi távolságra áll az a patinás palazzo, amelyben Europass iskola található. Közvetlen szomszédságában, mindegy 20 méterre volt a szállásom, így azonnal belekerültem a város nyári, nyüzsgő lüktetésébe.

A kurzus egyik legvonzóbb vonása kezdettől az volt számomra, hogy két amerikai, a színház, film és nyelvoktatás világában egyaránt jártas szakember osztotta meg velünk a tudását: a házaspár Marisol és Jose Santana. Ők nem csupán jártasak voltak az összes minket érintő témában, de emberileg is nagyon közvetlenek és segítőkészek voltak, sőt a kurzuson túlmutató szakmai segítségüket is felajánlották.

A kurzus első hetének programja a színjátszás és a drámapedagógia egyes mestereinek (Dorothy Heathcote, Sanford Meisner, Viola Spolin) munkásságába engedett betekintést gyakorlati megközelítéssel és megismertetett a színészmesterség alapvető eszköztárával (test, hang, összpontosítás, képzelet, együttműködés). Nagy hangsúlyt fektettek a készségek fejlesztésére: prezentációs készség, spontaneitás, intuíció, autenticitás, mások meghallgatása, a célnyelvi folyékonyság és a tantermi hatékonyság képességének fejlesztésére, mindezeket a színészet eszköztára alapozva. Míg az első hét inkább a drámaórán hasznosítható tapasztalatokat és tudást nyújtott, a második héten azt vizsgáltuk, hogyan kamatoztatható mindez a nyelvórákon. Ennek a hétnek a gyümölcse sok-sok kommunikációt ösztönző metodikai ötlet és több általunk készített óravázlat volt, amelyek nem csak a drámát ötvözték a nyelvtanítással, hanem más művészeti ágakat is magukba olvasztottak, melyhez a város kitűnő színteret nyújtott. Felfedezésében az iskola által nyújtott angol nyelvű idegenvezetések nagy segítséget jelentettek, csakúgy, mint a szombati San Gimignanoba, Castello Monteriggioniba, és Sienaba tett körutazás, melybe egy Chianti borkóstolás is belefért.

A város számos más kulturális ínyencséget tartogatott. A híres múzeumok (Pitti palota, Uffizi képtár, Boboli kertek és a dóm) mellett szabadidőnkben ellátogattunk a Teatro del Sol könnyűzenei koncertjére és a firenzei operaház Puccini: Tosca előadására is. Az ott töltött két hét egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy az alig egy sarokra lévő Teatro della Pergola színházban a kurzus második hetében Puccini: Tosca épp az Európai Színházi Akadémiák Workshopja folyt, amelynek több programját is össze tudtam egyeztetni a saját kurzusom időbeosztásával. Így nem csak francia és spanyol mesterkurzusokon tudtam ott részt venni, hanem egyik este a RADA (Royal Academy of Dramatic Art) előadásában Shakespeare Cymbeline c. darabját is megtekinthettem – természetesen angol nyelven.

A kurzusról új módszerekkel és élményekkel tértem haza, és a tanév eleje óta óráimon már több ott tanult ötletet sikerrel kamatoztathattam.

Kategória: Angol nyelvterület

Ebben az évben 2018. július 15. és július 28. között az exeteri IPC (International Projects Centre) szervezésében megvalósuló ‘Drama Techniques for the English Language Classroom’ (Dráma technikai elemek az angol nyelvórán) kurzuson vettem részt. A városka és a kurzus választása sem véletlen, mivel a dráma technikák és az irodalmi szövegek használatának fortélyairól egy előző Erasmus+ kurzus keretein belül már alkalmam volt hallani. Módszertanilag nagyon hasznosnak találom különböző tanulási készségekkel rendelkező diákok tanításában. Saját óravezetésembe próbálom minél nagyobb százalékban beépíteni a megismert jó gyakorlatokat. A dél-angliai Exeter választása pedig a már régebben megismert Devonshire és a Dartmoor Nemzeti Park, valamint a tengerpart közelsége miatt volt vonzó. A kéthetes kurzus jó választásnak bizonyult. Az iskola egy patinás, piros ajtós épületben, a festői Ex-folyóra és annak partjára néző kis dombocska tetején állt. A tanfolyamon öt magyar, egy olasz és egy osztrák kolléga vettünk részt, de szigorúan betartottuk az ‘Only English Behind the Red Door’ felszólítást. A szállásom az iskola által fenntartott igazi angol sorház legfelső kis manzárdjában kapott helyet, és minden kívánalomnak megfelelt, amit a tipikus angol otthontól elvárunk. Tiszta, csendes, meleg és a két kolléga, akivel osztoztunk, nagyon kellemes társaságnak bizonyult. Egy kicsit sokat kellett gyalogolni az iskoláig, de legalább a sport sem hiányzott. A tanfolyam drámás része kitűnő volt, nagyon professzionális és felkészült, de leginkább motiválásban nagyon kiemelkedő tanárunk volt Meghan Searle személyében. A kurzus másik felét adó nyelvi és módszertani részét tanító mentorunk sajnos személyes okokból keveset volt velünk, de kárpótolt bennünket Meg mindenre kiterjedő pozitivizmusa és energiája. Megtanultunk énekelni, mozgással és szöveggel, zenével történetet mesélni, egymás ötleteit elfogadni, csapatban dolgozni és alkotni. Különböző drámai műfajokban, filmelőzetesben, reklámban, rövid és csattanós jelenetekben, Shakespeare-átiratokban jeleskedtünk és rengeteget játszottunk, nevettünk és néha meghatódtunk. Az IPC-House által rendezett kurzus másik nagyon fontos erőssége a Roger Watson idegenvezető-tanár vezetésével megvalósuló kirándulások. Vezetett séta keretén belül megismertük Exeter ‘piszkos’ múltját, a csatorna rendszeren keresztül zajló csempészettől kezdve a boszorkány üldözésekig, sétáltunk a római limes maradványain, és megtekintettük a csodálatos katedrálist, és akár egy múzeumban, szinte minden történelmi részletről hallottunk magyarázatot. Hosszabb kirándulásaink a Jurrassic part és dartmoori sziklák és pónik hazájába, valamint Arthur király várába vezettek. Roger anekdotikus idegenvezetése minden bizonnyal a két hét csúcspontjainak számított. Július végi időpont lévén, az időjárás is nyárias volt, az angolok hűvös fogadtatása és az esős időjárás nyomokban sem volt jelen a tanfolyam ideje alatt. Jó társaság, jó gyakorlatok és minőségi oktatás jellemezte az Exeterben és környékén töltött időt.

Kategória: Angol nyelvterület
szerda, 21 február 2018 09:48

Dráma technikák az angol nyelvórákon

Az IPC Exeter a nemzetközileg elismert International House által is akkreditált központ, ahol tanárok számára is indítanak tanfolyamokat. 2017. július 30-a és augusztus 12-e között vettem részt a „Dráma technikák az angolnyelv órákon” című továbbképzésen Exeterben.

A tanfolyam célja, hogy a dráma módszertanával olyan készségeket, képességeket aktivizáljunk, amelyek segítenek a nyelvtanulásban, hogy egyre többen legyenek képesek elsajátítani egy nyelvet. A drámai módszerek segítenek kialakítani a diákokban a nyelvtanulás iránti tudatosságot, felelősségteljes tanulást, más kultúrák iránti nyitottságot, és megmutatja, hogy a saját kultúránk hogyan segít megérteni mások kultúráját.

A tanfolyam reggel 9-től délután 3-ig összesen 60 óra továbbképzést nyújtott. A tanmenet tartalmazta többek között a dráma technikákat, a történetmesélést, improvizációt, szimulációt, szerepjátékokat, a spontaneitás fejlesztését, egy darab létrehozását, személyes nyelvi fejlesztést.

A kurzus zárásaként önálló projekt munkát kellett készíteni, amit az utolsó napon a csoport számára prezentáltak a résztvevők.

A nyelvi fejlesztést segítette többek között az is, hogy vendéglátó családoknál laktunk, ahol a célnyelven folyt a társalgás. Ezen kívül sok közös programot szervezett az iskola, ahol a más országokból érkezett tanárokkal szorosabb kapcsolatot tudtunk kialakítani és lehetőséget adott a testvériskolai kapcsolatok vagy partnerkapcsolatok kialakítására. A tanfolyam így több síkon is szolgálta az iskola, a diákok, a tanárok, az oktatás fejlesztését, sikeresebb nyelvoktatói és pedagógusi munkát.

 

Az Óbudai Árpád Gimnázium Erasmus+ honlapja az alábbi címen érhető el: http://www.arpadgimnazium.hu/erasmus-plus/

A tanfolyamon tanult módszereket a IATEFL Hungary Creativie Café sorozatában is bemutattam: http://www.arpadgimnazium.hu/dr-szellne-hajdu-indira-az-iatefl-creative-cafe-tovabbkepzo-rendezvenyen/

Kategória: Angol nyelvterület
kedd, 20 szeptember 2016 20:40

Drámapedagógia az oktatásban - SPLIT

2016 júliusában a horvát Pričalica civil szervezet „Drama in Education – Holistic Approach to Teaching with Drama Techniques” képzésén vehettem részt Splitben. A képzés a spliti egyetem campusának egy bérelt konferenciatermében zajlott. A „Dráma az oktatásban” kurzus elsősorban a Bolton nevével fémjelzett oktatási drámával (process drama) foglalkozott, de röviden kitértünk Boal módszertanára, fórumszínházára és a Vágyak Színházára is.

A képzés vezetője, Ivan Slavič fiatal angoltanár. Tíz éve, egy hasonló továbbképzésen ismerkedett meg a dráma lehetőségével az oktatásban. Dinamikus, készséges és rugalmas személynek ismertem meg, élvezet volt vele dolgozni.

A társaság spanyol, portugál, lengyel és magyar résztvevőkből tevődött össze. A tagok csak alig-alig rendelkeztek drámapedagógiai előképzettséggel, így a kurzus legnagyobb sajnálatomra elsősorban a szemlélet játékos megismertetésével és az alaptechnikák bemutatásával telt, haladó technikákról alig volt szó. Szerencsére Ivan, a vezető volt olyan rugalmas, hogy segített az engem érdeklő kérdések megválaszolásában is. A sors iróniája lehet, hogy több, a képzésen részt vevő lengyel kolléga annyira gyenge angoltudással bírt, hogy csak színházi eszköztárunkat latba vetve mutogatással, esetleg tolmácsolás útján tudtunk velük kommunikálni.

Elméleti alapozással kezdtük a tanfolyamot, Horvátország legjelentősebb drámapedagógiával foglalkozó professzora ismertette velünk interaktív formában a legfontosabb tudnivalókat, majd átvettük vele az alaptechnikák (pl. szoborcsoport, kérdezés) a gyakorlatban is.

A folyamatdráma lehetőségeit három példán keresztül ismerhettük meg, amelyeket magunk is végigjátszottunk és kielemeztük. Ezek a mintafoglalkozások úgy voltak összeválogatva, hogy megismerhettük a technikák és lehetséges ívek egész palettáját. Elsősorban általános iskolásoknak szóltak, de elvileg a módszer bármilyen életkorban használható.

A képzés záró akkordjaként Ivan ismertetett néhány a drámapedagógiai foglalkozásokhoz felhasználható érdekesebb digitális programot, alkalmazást, és IKT-s eszközt is. Ez volt talán a kurzus legtöbbféleképpen kamatoztatható része, elképesztő újítások jönnek ki havonta.

A szigorú értelemben vett képzést játékpedagógiai eszköztárt használó, a régió történelmét és jellegzetességeit bemutató közösségi programok egészítették ki. Egy helyi hagyományőrző szervezet által tartott foglalkozás keretében betekintést nyerhettünk a spliti Diocletianus palota, és a légió egykori életébe, majd kipróbálhattuk magunkat egy helyi sportban, a sekély vízben játszott picigin nevű labdajátékban, végül pedig kalandozhattunk egy kicsit Hvar méltán híres szigetét.

Számomra a leghasznosabb az volt a képzésben, hogy ráébredtem néhány narratívát használó, de önálló identitású pedagógiai koncepció (pl. process drama, story-line, edularp) mélyebb kapcsolatára, összefüggéseire. Emellett jó volt még arra is, hogy letisztázhassam az elméleti háttértudásomat, megerősítsem a drámapedagógiai alapjaimat, illetve hogy befoltozzak egy-két hiányfoltot a tudomásomban.

A képzés témája annyira inspirálóan hatott, hogy segített átlendíteni a holtponton, és végre létrehoztam oktatási intézményemben dédelgetett álmomat, egy játékpedagógiai műhelyt, ahol a továbbiakban kísérletezhetek ezzel a módszertannal is. Ezért örök életemben hálás leszek ennek a lehetőségnek!

https://www.phbences.hu/erasmus

Kategória: Angol nyelvterület
szerda, 26 augusztus 2015 00:00

Canterbury, szívünk csücske

2015.07.05. és 2015.07.18. között részt vehettem egy csodálatos képzésen Angliában, Canterburyben.

„Drama Techniques for Creative English Teaching”, azaz Drámatechnikák a kreatív angoltanításban volt a kurzus címe. A Pilgrims Teacher Training oktási centrum által szervezett kurzusnak a Kenti Egyetem adott otthont, és Peter Dyer ausztráliai színész és tanár tartotta a több mint 80 órás tanfolyamot.

Szívem szerint kötelezővé tenném az ilyen tréningeket minden tanár számára, abban az esetben, ha megoldható, hogy családjukkal együtt lehessenek, ha akarnak. Ha ez nem lenne megoldható, akkor a KLIK által szervezett továbbképzések közé tenném be, mert akkor szinte mindenkinek lehetősége lenne, hogy valami újat tanulhasson, megismerjen más élethelyzeteket, kultúrákat és embereket, motiváltabb lenne a nyelvtanulásra. Egészen alapszintű nyelvismerettel is indultak kurzusok és meg is értették.

Az órák reggel 9-kor kezdődtek és egy teaszünet után 12.30-ig tartottak. Ezt követte 14.00-15.30-ig egy délutáni szekció. Délutánonként és esténként is mód nyílott arra, hogy más csoportok előadói által szervezett aktivitásokon vegyünk részt. Az akivitások között volt gyalogtúra és gitáros, zenés est is.

Az én óráim csodálatosak voltak. Az előadó remek érzékkel válogatta össze a játékokat. A kurzus során több, mint 150 különböző improvizációs helyzetet éltünk meg. Peter angolja nagyon gyönyörű, és ha megint jelentkezhetnék, örömmel választanám kurzusát. A csoport kis létszámú volt 7-en, majd az első hét után 6-an voltunk. A kis csoportlétszám oka valószínűleg a B2 szintű angol nyelvtudás kérése volt. Családias légkör alakult ki közöttünk. Voltunk Magyarországról, Szlovákiából és Spanyolországból. Tiszteltem mindegyikünkben azt, hogy ha valaki nem értett valamit, nem ismert egy szót, azt igyekeztünk angolul körülírni és csak legvégső esetben az anyanyelvünkön segíteni. Az is szép volt a csapattól, hogy egész idő alatt csak angolul beszélgettünk, s igyekeztünk elkerülni más nyelv(ek) használatát a tanórákon kívül is.

Én matematika és informatika tanár vagyok, de nem éreztem, hogy kilógnék az angolosok csapatából. Magam számára volt meglepő élmény, hogy a nyelvtudásom valóban passzolt hozzájuk.

A szervezők igyekeztek minden teaszünetre biztosítani kis sütikéket és teát, kávét és gyümölcsleveket. Ha délután is voltak előadások, akkor oda is készítettek nasit. Sajnos az ebéd az egyetem éttermeiben számomra drága volt.

A Centrum könyvtárában igénybe vehettük az ajánlott szakirodalmat angolul.

A szervezők igyekeztek segíteni. Az én tapasztalatom szerint csak a maguk által szervezett, Canterbury-i programokat tudták menedzselni. Kértük őket, hogy segítsenek egy hétvégi kirándulás megszervezésében Londonba vagy a környékbe Whitstable-be, Doverbe, mert ha együtt megyünk, nagyobb csoporttal 20-30 ember, akkor kedvezmények sora áll rendelkezésünkre, de ebben teljesen rugalmatlanok voltak.

Magának a kurzus megszervezésének viszont jó volt a kommunikációja.

Magam részéről annyit változtatnék a hozzáálláson, hogy én támogatnám azt, ha valaki családdal érkezik, mert akkor együtt lehetnének részesei az élményeknek és a 2 hét elteltével nem elfáradnak és honvággyal keveredő érzésekkel bírnak a résztvevők, hanem mint saját példám mutatja éppen ellenkezőleg feltöltődnek és jókedvvel és emlékekkel telve indulnak haza és viszik jó hírét a kurzusnak.

Köszönetnyilvánítás:

Én egy két hetes kurzuson voltam, amire kolleganőm Márkó Szidónia hívta fel a figyelmemet és ő és másik kolleganőm Nagy Katalin voltak azok, akik lelkesedésükkel és áldozatos munkájukkal segítették a pályázat létrejöttét. Szintén nagy köszönet illeti Véghné Juhász Krisztinát és Förster Anitát a tanártovábbképzés részéről, akik bábáskodtak felettünk. Mózes Gábornénak, iskolánk igazgatójának azért jár köszönet, mert bármikor mentünk hozzá, azonnal fogadott minket és minden iratot a rendelkezésünkre bocsájtott. Szintén köszönet illeti Rédli Klárát, aki a KLIK Komárom-Esztergom megyi igazgatóságánál segített minket mindenben. A Tempus és az Erasmus+ pályázatnak köszönet a lehetőségért és Monica Noronha-nak is köszönet, amiért szállást és jó társaságot biztosított számunkra a két hét alatt.

Végül, de nem utolsó sorban köszönet 4 éves kislányomnak, Kincsőkének és páromnak Szilágyi Györgynek, akik velem voltak ezen a csodálatos utazáson és kurzuson és végigdolgozták, utazták, főzték és nevették a 2 hetet:).

Köszönöm szépen :)

 

 

Kategória: Angol nyelvterület