Elemek megjelenítése címkék szerint: Továbbképzés tanároknak
Angol nyelvi kurzus Rovinjban
2023. augusztus 5-én érkeztem Kisújszállásról Rovinjba angol nyelvi kurzusra. A továbbképzés egy gyönyörű gimnáziumban volt a város központjában. Az épület jól felszerelt és legkondicionált volt, minden feltétel meg volt ahhoz, hogy a meleg nyári napokon kellemes körülmények között tanulhassunk.
A szervezés nagyon jó volt, lehetőség volt ebéd befizetésére, és különféle délutáni programokon is részt lehetett venni. Mindenben segítőkészek és kedvesek voltak a szervezők. Az utolsó napon egy nagyszerű hajókiránduláson vettünk részt a kurzus zárásaként. A hangulat nagyon jó volt, a kiszolgálás tökéletes.
Volt időnk barangolni a városban a tanulás mellett, rengeteget sétáltunk, minden nap felfedeztünk valami újat.
Hálás vagyok, hogy részt vehettem a képzésen, nagyszerű lehetőség volt. Sikerült új kapcsolatokat kiépíteni, kilépni a komfortzónából és teljesen más közegben fejlődni.
Azért választottam ezt a képzést, mert úgy gondolom, hogy a mai világban egyre fontosabb a nyelvtudás. Eleinte bátortalan voltam, féltem megszólalni, de hamar belerázódtam, hála a tanárunknak, aki folyamatosan bátorított és csak pozitív megerősítésben részesültem általa. A beszédkészségekre fókuszáltunk, ami külön hasznos volt számomra, mivel ez volt a gyengeségem. Ha valamit nem értettünk, elmagyarázta úgy, hogy mindenki számára érthető legyen.
Gyorsan eltelt az egy hét, és rengeteg pozitív élménnyel tértem haza.
Introduction to Educational Neuroscience
Introduction to Educational Neuroscience
Horvátország, Rovinj
2023.08.05-13.
Csizmadia Krisztina Erika
A kurzus címe lehet, hogy többeket megrémíthet, hogy ebből semmit nem fog megérteni, de ezt teljes mértékben megcáfolom.
Az angol nyelvű tanfolyam anyaga időszerű, mely segít abban, hogy jobban megértsük diákjaink reakcióit és hatékonyabban tudjuk őket fejleszteni. Előadónk, Gordana Dobravac felhívta a figyelmünket arra is, hogy nagyon kevés a párbeszéd a kutatók és a pedagógusok között, pedig az információ áramlása segítené mindkét oldal munkáját. Tanárunk lelkesen vezetett be a tudományos elméletekbe úgy, hogy rengeteg szemléletes példával illusztrálta az új ismereteket, hogy könnyebben megértsük. A képzés során megismertük az agy felépítését és működését, részletesebben azokat a területeket, amelyek a tanulás folyamatában meghatározóak. A különböző téziseket kutatások bemutatásával és kísérleti eredményekkel támasztotta alá. Megosztotta velünk azokat a forrásokat is, ahonnan továbbra is tájékozódhatunk az újabb eredményekről.
Rovinj városa egy kis ékszerdoboz tele történelmi érdekességekkel. Kellemes a látványa és a hangulata is. Tengerpartján mindenki kedvére választhat a különböző típusú strandok közül. Az órák után frissítő érzés egy mártózás a tengerben. A képző intézmény olyan programokkal is kiegészítette a kurzust, amellyel még felejthetetlenebbé tette az itt töltött időt. Az első napon, vasárnap betekintést kaptunk a tanfolyamunk témájába, megismerkedtünk csoporttársainkkal, amit egy kellemes közös vacsorával zártunk. Az utolsó napon pedig tanulmányi kirándulás keretében hajóval ellátogattunk Vrsar városába.
Mindenkinek szívesen ajánlom.
Több információ a kurzusról www.klebi.erasmus.hu oldalon olvasható.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal