Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Megvalósult mobilitások disszeminációi
csütörtök, 06 augusztus 2020 22:44

Nyelvi és módszertani felfrissülés Regensburgban

Idén először volt alkalmam csatlakozni az Erasmus+ pedagógusoknak szánt pályázati programjához. Nyelvtanárként elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy időről időre alkalmam legyen a német nyelvet anyanyelvi környezetben megtapasztalni, szembesülni a nyelvi változásokkal, első kézből ízelítőt kapni az aktuális közéleti és kulturális eseményekről. 2019 júliusában minderre a programnak köszönhetően lehetőségem nyílt. Egy 18 német nyelvtanárból álló nemzetközi csapat tagjaként Regensburgban a Horizonte nyelviskolában két, tulajdonképpen kizárólag nyelvtanároknak szánt kurzuson vehettem rész. Az egyik, délelőttönként, kimondottan a nyelvtudás tökéletesítéséről szólt: Auffrischungskurs für Deutschlehrer, de ehhez kapcsolódóan csak a mi „Lehrergruppé”-nknak délutánonként is tanítás volt, ahol módszertani ötletekkel, újdonságokkal, országismereti információkkal gazdagodhattunk.
A csoport kelet-európai, cseh, lengyel és magyar kollégákból állt, Nyugat-Európát egy finn kolléganő képviselte. A magas fokú szakmaiságot és színvonalat az iskola több évtizedes múltja, precízsége, és tanárunk, Gudrun Münzenberg alapossága, embersége biztosította. Felejthetetlen és hasznos két hetet töltöttünk együtt, megismerve saját nyelvtudásunk esetleges hiányosságait, de egyben orvosolva is ezeket, sőt ízelítőt kaphattunk a különböző országokban folyó nyelvtanári munka nehézségeiről, örömeiről, hasonlóságairól és meglepő különbségeiről.

A délutáni órák után a szabadidő eltöltése sem okozott gondot. A nyelviskola maximális profizmussal állította össze a városnéző programokat, múzeumlátogatásokat, gyárlátogatásokat, környékbeli kirándulásokat. A Dunán hajózva jutottunk el az I. Lajos bajor király építtette Walhallához. A csodálatos panoráma, illetve a nyári melegben felkapaszkodni az épülethez, biztosan emlékezetes maradt mindenki számára. Jártunk a Kepler Múzeumban, ahol lelkes idegenvezetőnk rögtönzött fizikaóra keretében magyarázta el nekünk egy szemléltető ábra segítségével Kepler törvényeit, megnézhettük, hogyan működik egy igazi bajor sörfőzde, a vezetés végén némi kóstolóval győződve meg az ott készített nedű nagyszerűségéről. Számtalan élmény, új ismeret, melyeket itthon ülve, bármilyen szorgalmas legyen is az ember, lehetetlen megtapasztalni. Tanárnőnk figyelemmel követte a napi sajtót, szinte minden nap kaptunk egy-egy fénymásolt cikket a közéletet, a politikát vagy a kultúrát érintő témakörből. Ezeket házi feladatként olvastuk el, és másnap beszélgettünk róla az órán. Külön élmény volt, hogy a második hét végén zajlott Regensburgban egy Jazzfesztivál, ahol a koncertek mellett a helyi specialitásokat felvonultató sátrakban bárki kedvére kóstolgathatott mindent, ami ezek közül kedvére való. A szombati piacon is körülnéztem, megcsodálva a környékbeli kistermelők széles sajt- és sonkaválasztékát.
A módszertani órákon különösen szimpatikus volt, hogy nem az számított alaphelyzetnek, hogy okostábla, tabletek a diákoknál, projektor a tantermekben, hanem az, hogyan lehet kreatívan, mozgással, játékokkal a németórákon a diákokat a munkára, a nyelvtanulásra motiválni. Olyan módszereket láthattunk, ahol például tánclépésekre, ritmikus mozgással és beszéddel végeztünk gyakorlatot a bemutatkozásra, szintén tánclépésekkel gyakorolhattuk a főnevek névelőit, rajzos ábrával rögzíthettük a helyhatározók kifejezésére használatos elöljárószókat, kreatív írással gyakorolhattuk a legegyszerűbb igeragozástól a bonyolultabb nyelvtani konstrukciókat stb. Mi magunk is kipróbáltunk minden feladatot, ami különösen vidám perceket eredményezett. Én már az itteni, iskolai óráimon is kipróbáltam a tanult módszerek közül többet is, és állíthatom, hogy a diákjaim is élvezték a feladatokat.
Különösen örültem annak, hogy lehetőségünk adódott Regensburg egyik nagy múltú gimnáziumában, Gymnasium der Regensburger Domspatzen, hospitálni. Nemcsak egy németórára ülhettünk be, hanem egy kolléga végigvezetett bennünket az iskolán is. A látott óra számomra azért volt különösen érdekes,
mert magyartanárként tanítok hasonló témakört (Az érvelés), így ebből az aspektusból is figyeltem, sőt a jó gyakorlatok közül itt is találtam számomra hasznosíthatót.
Összefoglalva az elmondottakat, hihetetlenül gazdag és hasznos két hetet töltöttem Regensburgban, bármikor szívesen visszamennék. Amit kint tanultunk, az a tanítás során alkalmazható, megújulási lehetőséget jelentett számomra, és megvalósítható, valóban érdekes módszereket kaptunk útravalóul.

Kategória: Német nyelvterület

Ebben az évben 2018. július 15. és július 28. között az exeteri IPC (International Projects Centre) szervezésében megvalósuló ‘Drama Techniques for the English Language Classroom’ (Dráma technikai elemek az angol nyelvórán) kurzuson vettem részt. A városka és a kurzus választása sem véletlen, mivel a dráma technikák és az irodalmi szövegek használatának fortélyairól egy előző Erasmus+ kurzus keretein belül már alkalmam volt hallani. Módszertanilag nagyon hasznosnak találom különböző tanulási készségekkel rendelkező diákok tanításában. Saját óravezetésembe próbálom minél nagyobb százalékban beépíteni a megismert jó gyakorlatokat. A dél-angliai Exeter választása pedig a már régebben megismert Devonshire és a Dartmoor Nemzeti Park, valamint a tengerpart közelsége miatt volt vonzó. A kéthetes kurzus jó választásnak bizonyult. Az iskola egy patinás, piros ajtós épületben, a festői Ex-folyóra és annak partjára néző kis dombocska tetején állt. A tanfolyamon öt magyar, egy olasz és egy osztrák kolléga vettünk részt, de szigorúan betartottuk az ‘Only English Behind the Red Door’ felszólítást. A szállásom az iskola által fenntartott igazi angol sorház legfelső kis manzárdjában kapott helyet, és minden kívánalomnak megfelelt, amit a tipikus angol otthontól elvárunk. Tiszta, csendes, meleg és a két kolléga, akivel osztoztunk, nagyon kellemes társaságnak bizonyult. Egy kicsit sokat kellett gyalogolni az iskoláig, de legalább a sport sem hiányzott. A tanfolyam drámás része kitűnő volt, nagyon professzionális és felkészült, de leginkább motiválásban nagyon kiemelkedő tanárunk volt Meghan Searle személyében. A kurzus másik felét adó nyelvi és módszertani részét tanító mentorunk sajnos személyes okokból keveset volt velünk, de kárpótolt bennünket Meg mindenre kiterjedő pozitivizmusa és energiája. Megtanultunk énekelni, mozgással és szöveggel, zenével történetet mesélni, egymás ötleteit elfogadni, csapatban dolgozni és alkotni. Különböző drámai műfajokban, filmelőzetesben, reklámban, rövid és csattanós jelenetekben, Shakespeare-átiratokban jeleskedtünk és rengeteget játszottunk, nevettünk és néha meghatódtunk. Az IPC-House által rendezett kurzus másik nagyon fontos erőssége a Roger Watson idegenvezető-tanár vezetésével megvalósuló kirándulások. Vezetett séta keretén belül megismertük Exeter ‘piszkos’ múltját, a csatorna rendszeren keresztül zajló csempészettől kezdve a boszorkány üldözésekig, sétáltunk a római limes maradványain, és megtekintettük a csodálatos katedrálist, és akár egy múzeumban, szinte minden történelmi részletről hallottunk magyarázatot. Hosszabb kirándulásaink a Jurrassic part és dartmoori sziklák és pónik hazájába, valamint Arthur király várába vezettek. Roger anekdotikus idegenvezetése minden bizonnyal a két hét csúcspontjainak számított. Július végi időpont lévén, az időjárás is nyárias volt, az angolok hűvös fogadtatása és az esős időjárás nyomokban sem volt jelen a tanfolyam ideje alatt. Jó társaság, jó gyakorlatok és minőségi oktatás jellemezte az Exeterben és környékén töltött időt.

Kategória: Angol nyelvterület

Broadstairs Kent megyében a La Manche csatorna partján a Doveri-szorosnál, Anglia délkeleti részén helyezkedik el, London és az európai kontinens között. Földrajzi pozíciójának köszönhetően több konfliktusban is frontvonalban volt, például a második világháború angliai csatájában. Gyümölcsösei és komlóligetei miatt gyakran emlegetik Kentet „Anglia kertjeként” számos hamisítatlan, a letűnt századokból itt feledett épülettel és egy gyönyörű tengerparttal is büszkélkedhet.  Ebben a történelmi múltban és természeti szépségekben bővelkedő angliai városban volt szerencsém az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően két hetet eltölteni.

A Hilderstone College által szervezett kulturális programokban sem volt hiány. Érkezésünk után vezetett városnézésen vettünk részt különbusszal bejárva a környék városait. Broadstairsből indulva, Ramsgate, Sandwich, Westgate és Kingsgate településeket érintettük. Idegenvezetőnk mesélt a környék múltjáról és jelenéről, nevezetességeiről, mi pedig útközben megtekinthettük az utóbbiakat. Szerdánként előadásokat hallgathattunk meg az iskola egyik oktatója, Mr. Lawson előadásában. Péntekenként távolabbi úticélok felkeresésére nyílt lehetőség.  Így jutottunk el Canterburybe illetve a Dover Castle-hoz. Felejthetetlen élmény volt az iskola többi hallgatójával együtt részt venni a helyi művészek által szolgáltatott élő zene mellett tartott tánctanulási esten. Csoporttársaimmal spontán szervezésű fakultatív programok keretében ismerkedtünk egymással. Meglátogattuk a helyi pubokat, ahol angol chipset és hozzávalókat kóstoltunk (kinek-kinek ízlése szerint), valamint English Cream Tea-t iszogattunk a Broadstairs tengerparti teázójában.

A Broadstairsben töltött két tartalmas hetem után rengeteg új, a tanításom során használható feladatötlettel, a munkámat inspiráló gondolatokkal, kedves ismerősökkel és számtalan élménnyel gazdagon térhettem haza. Remélem, lesz alkalmam megosztani ezeket másokkal is. Köszönet érte!

Köszönöm Förster Anita és Véghné Juhász Krisztina segítségét!

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el.

Kategória: Angol nyelvterület
kedd, 26 június 2018 09:44

CLIL Oxfordban

2017 nyarán a British Study Centres Oxford iskola által szervezett Secondary Content and Language Integrated Learning (CLIL) című kéthetes kurzuson vehettem részt. 9-en voltunk a csoportban: 3 német, 2 spanyol, 1 osztrák, 1 olasz, 1 lengyel és én voltam az egyetlen magyar. Szinte mindenki más tárgyat tanít az iskolájában, de ami közös volt bennünk, hogy a tárgyunkat angolul tanítottuk vagy volt, aki most fogja ezt elkezdeni.

Többek között ezekkel a témákkal foglalkoztunk: a CLIL háttere, céljai, a szókincstanítás metodikája, nyelvi fejlesztés: múlt idő, szenvedő szerkezet, prepozíciók. Láthattunk egy CLIL bemutató órát, kaptunk segítséget és anyagokat is a mikrotanításunkra való felkészüléshez. A kurzus utolsó napjain mindenki megtartotta a mikroóráját, ami nagyon sokszínű volt: például a német rajztanár az impresszionistákról tartott nekünk egy csodás órát, az olasz kollégától pedig a repülőgép részeiről tanulhattunk illetve a repülőgép különböző mozgásainak elnevezéséről. Új módszereket és tanítási technikákat láthattunk és próbálhattunk ki.

Az iskola nagyon sok délutáni és hétvégi programot is kínált. Első délután vezetett sétára mentünk, majd a két hét során a következő helyekre mehettünk el csoportosan: Pitt Rivers múzeum, a Bodleian Könyvtár, Botanikus kert, Christ Church College, New College, Magdalen College. Ez a legutóbbi volt a kedvenc College-om, itt részt vettem egy szertartáson is, ahol gyönyörűen énekelt a kórus. Egyik hétvégén elmentem egy egynapos szervezett utazásra a Warwick kastélyba és Shakespeare szülővárosába, Stratford-upon-Avonbe is.

Jó volt új kollégákat megismerni, együtt dolgozni velük az órákon és olykor nagyokat beszélgetni, közös programokat csinálni délutánonként is (például elmenni együtt a gyönyörű Blenheim kastélyhoz). Rengeteg élménnyel gazdagodva tértem haza.

Köszönet a Hungary Expertnek fáradhatatlan segítségükért!

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el.

Kategória: Angol nyelvterület
kedd, 26 június 2018 09:37

Contemporary English - Cambridge

A Bell Teacher Training iskola két hetes ’Contemporary English’ című tanártovábbképző kurzusán vettem részt a híres egyetemi városban, Cambridge-ben, a Homerton College gyönyörű Campus-án.  18 fős csoportunkban 9 nemzetiség képviseltette magát: spanyol, japán, német, magyar, cseh, szlovák, orosz, lengyel és kínai. Cambridge történelmét és mai életét már az első héten megismerhettük. Az esti „punting”- csónakázás a Cam folyón a híres cambridge-i kollégiumok hátában, a Backs-en, felejthetetlen élményt nyújtott. A diákok, akik a hagyományos hosszú rúddal kormányozták az alacsony fekvésű, jellegzetes lapos csónakjainkat, egyúttal idegenvezetők is. Időutazást élhettünk át vissza a múltba: a patinás college-ok utcáról nem látható épületei, pázsitjai, kertjei úsztak el mellettünk.

Kurzusunk első hetében megismerkedtünk az angol kiejtésben zajló folytonos változásokkal újságcikkek, filmrészletek és youtube videók segítségével. Tanulmányoztuk az átvitt jelentésű igekötős igék szerepét a modern nyelvhasználatban, kortárs politikai, társadalmi és kulturális témákhoz kapcsolódó szövegekkel dolgoztunk.  Az aktuális témákat megbeszéltük, megvitattuk. Hosszasan beszéltünk a Brexitről, annak előzményeiről, lehetséges következményeiről. A második héten humoros karikatúrákon és leírásokon keresztül a britek tipikus tulajdonságairól kaptunk átfogó képet. Ezt követték a kreatív írás és hallás utáni megértési feladatok, modern társalgási kifejezések elsajátítása, az eufemizmusok gyakorlása, a politikai korrektség kifejezési módjai. A 21. századi angol nyelvben történő szintaktikai és nyelvtani változások komoly szakmai vitákat váltottak ki csoportunkban, melynek feloldásaként praktikus tippekkel gazdagodtunk ezek tudatosításához és tanításához. A felhasznált sajtótermékek, az idézett televíziós műsorok a hétköznapok nyelvhasználatát tükrözték, bizonyítva, sok nyelvi szabály átalakult, napjainkra megengedőbbé vált. A kiscsoportos feladatok közben mindvégig lehetőségünk nyílt egymás jobb megismerésére, a nemzetiségi különbségek megtapasztalására, értékes személyes és szakmai kapcsolatok kialakítására.

A két hét során workshopok és ’cultural talks’ műhelyek széles skálájából válogathattunk. A műhelymunkák a kreatív tanítással, projektszemléletű tanulással, íráskészség fejlesztéssel, vizsgafelkészítéssel, prezentációkészítéssel foglalkoztak, a culture talks témái között szerepelt többek között az angol költészet, a brit humor, Brexit, az angol és amerikai mentalitás, a digitális generáció.

A hétvégi kulturális programok részeként szombaton Londonban illetve Greenwichben barangoltunk, vasárnap Ely gótikus katedrálisát látogattuk meg, ahol az Ouse folyó parti hangulatos séta után a napra a koronát egy hagyományos ötórai tea elfogyasztása tette fel, háttérben a középkori utcarészlettel és a monumentális katedrálissal.

Anita és Krisztina ebben az évben is sokat segített nekünk, köszönjük!

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el.

Kategória: Angol nyelvterület