Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

kedd, 19 február 2019 13:01

Izgalmas hét egy spanyol iskolában

Kovács Gabriella és Békei Noémi, a budapesti Orchidea Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium két intézményéből az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson (job shadowing programban) vett részt a cordóbai IES Medina Azahara spanyol-angol két tanítási nyelvű gimnáziumban.

Látogatásunk célja:

Vendéglátóink, elsősorban látogatásunk koordinátora, Franciso Luque Ruiz gazdag szakmai programot állított össze számunkra. Számos tanórát látogattunk meg: Békei Noémi elsősorban a reál tárgyak kéttannyelvű oktatása iránt érdeklődött, Kovács Gabriella pedig a humán tantárgyak tanóráin vett részt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a spanyol iskolában miként zajlik a két tannyelvű tanítás, milyen a tanóraszervezés, mennyire épül be a CLIL módszertana az órákba. Az is érdekelt bennünket, hogy az angol anyanyelvi tanár hogyan segítheti a legkülönfélébb tantárgyat oktató tanárok munkáját, milyen együttműködés van az angol nyelvtanárok és a szaktanárok között.

A spanyol oktatási rendszer és az iskola felépítése - tanulságok és jó gyakorlatok:

 

A spanyol iskolák háromszintű képzési rendszerben oktatnak, az elemi szint 6-12 éves korig, illetve a középiskolai szint 12-16 éves korig (ESO 1st - ESO 4th) minden gyerek számára kötelező és ingyenes. A gyerekek a lakhelyük szerinti tankerület intézményeibe nyernek felvételt, szabad iskolaválasztás tehát nincsen, jellemző az inkluzív oktatási módszer, az intézmények közötti verseny korlátozott, reklám, felvételi vizsga, hivatalosan közzétett intézményi rangsor nem létezik az állami iskolák körében. Az oktatáspolitika célja tehát hazánkkal való összehasonlításban sokkal inkább az esélyegyenlőség biztosítása, mint a diákok és iskolák közötti differenciálás. Kíváncsiak voltunk, milyen hatással van ez az oktatás színvonalára és minőségére.

A középfokú oktatásban 12 és 16 év között vesznek részt a diákok. Az oktatásnak ez a szintje a szakképzést is magában foglalja, a valamennyi tanuló számára biztosított általános műszaki oktatás formájában, néhány szabadon választható tantárgy kíséretében. A műszaki irányú tananyag célja a tanulók olyan ismeretekkel és alapkészségekkel való ellátása, melyek a foglalkozások széles köre tekintetében nélkülözhetetlenek.

A kötelező oktatást követően a diákok 16-18 éves korig az érettségi vizsgára készítő Bachillerato-nak nevezett, már gimnáziumi képzésnek minősülő szakaszban tanulnak. Itt több szakirány közül választhatnak a tanulók. Négy fő tanulási irányra oszlik - műszaki tudományok, humán tárgyak és társadalomtudományok, természet- és egészségtudomány, valamint a művészetek. A szabadon választható tantárgyak mellett a tanulók mind a négy irányban közös alaptantervet követnek.

A diákok értékelése tantárgyi területek szerint valósul meg, a tanulmányi kurzus követelményeinek és értékelési kritériumainak figyelembevételével. A felsőkoktatásba csak abban az esetben lehet bekerülni, amennyiben a diákok rendelkeznek Bachillerato-val. Ez a képzés biztosítja tehát az átmenetet a felsőoktatásba. A cordóbai IES Medina Azahara iskolában a továbbtanulni nem szándékozó diákok számítógépes rendszerek és hálózatok szakirányokon szakképzést is választhatnak, illetve számos sajátos nevelésű igényű – többségében autizmussal élő - diák is tanul itt.

A cordóbai iskola 650 fő tanulói létszámmal 55 tanárt foglalkoztat. A diákok anyagi és szociális szempontból a társadalom felső középosztályából kerülnek ki, a szülők nagy része egyetemi végzettséggel bír, a diákok több mint 95%-a továbbtanul. Mindezek mellett az intézmény komoly hangsúlyt fektet a diákok szociális, családi helyzetének folyamatos monitorozására, a szülőkkel való kapcsolattartásra és a folyamatos visszajelzésre. Minden diák esetében komoly adatbázissal rendelkeznek azok előmenetelét, addigi tanári értékeléseit, erősségeit, gyengeségeit, bármilyen kockázati tényezőt illetően, így tökéletesen nyomon követhető a tanulási folyamat, és jó eséllyel visszavezethetőek az esetlegesen felmerülő problémák. 

Az iskolai képzésben az IKT eszközök használata és a két tanítási nyelvű képzés kiemelt jelentőséggel bír. Ez utóbbi olyannyira, hogy nemrégiben a spanyol oktatási minisztérium minden Andalúzia területén működő iskola számára kötelezővé tette a két tanítási nyelvű oktatást (Andalusia Bilingual Project). Az új kihívásoknak való megfelelés érdekében a Medina Azahara komoly energiát fordít tanárai módszertani továbbképzésére az angol nyelvű oktatás, a CLIL és az IKT eszközhasználat terén. Az intézmény hosszú évek óta aktív résztvevője az Erasmus+ projekteknek, amelyeknek köszönhetően számos nemzetközi kapcsolatot ápol, és diákcsereprogramot valósít meg. (Magyarországgal, Franciaországgal, az Egyesült Királysággal és Lengyelország KA1 diákcsereprogramok, illetve egy török iskolával már működő és egy, a saját intézményünk koordinálása alatt megindított KA2 projekt pályázat résztvevője.)

Konkrét szakmai és módszertani tapasztalatok:

 

Azt tapasztaltuk, hogy bár intézményeink felépítése, a tulajdonosi viszonyok és az iskolákra vonatkozó szabályozás is gyökeresen eltérő, a legfontosabb problémák és kihívások mégis jól megfeleltethetőek egymásnak a két intézményben. Az angol szakmai lektor módszertanilag órákhoz adott értéke fontos, és a mi intézményünknél magasabb szinten áll, mindazonáltal a CLIL követelményeinek való megfelelés még nem tökéletes.

A természetismereti tárgyak oktatása, a nagy létszámok ellenére hatékonyan és eredményorientáltan folyik, a tanulók motiváltsága ezeken a tanórákon kimagasló, a kimeneti eredmények nagyon jók, a diákok jelentős része ilyen irányban folytatja felsőoktatási tanulmányait.

A fentieken kívül bepillantást nyerhettünk a gamifikáció földrajzórai alkalmazásába, a felzárkóztatás mikéntjébe is, és mi is részt vettünk egy tanártovábbképző délutánon, ahol a CLIL szerinti értékelés kérdése volt terítéken. A továbbképzésen lehetőségünk adódott más spanyol két tanítási nyelvű (és második nyelvként nem feltétlenül angolt használó) intézményekben tanító kollégák megismerésére, és a velük való tapasztalatcserére.

Az IES Medina Azahara tanárai kedvesen és nyíltan meséltek nekünk eredményeikről, gondjaikról, arról, hogy milyen kihívásokkal kell megbirkózniuk, és hogyan küzdenek meg ezekkel (politikai események, változó jogi környezet stb.) nap mint nap. Megismertük az andalúziai oktatási rendszert, a kéttannyelvűségre törekvés módjait. Nagyon érdekes volt pl. a két tanítási nyelvű iskolákban a kéttannyelvű koordinátorok munkájának megismerése, vagy a miénktől teljesen eltérő szerkezetű tanítási nap nyomon követése.

A tanórákon kívül szakmai megbeszéléseken is részt vettünk, ahol egy-egy kiemelt területről kérdezhettük a spanyol kollégákat. Ilyen terület volt például a szülőkkel való kapcsolattartás technikáinak megismerése, vagy a nyelvtanítás és a kéttannyelvűség fejlődési irányáról való beszélgetésünk.

A szakmai út hozadéka, az együttműködés dimenziói:

A szakmai programon kívül vendéglátóink nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megismerjük Cordóba nevezetességeit is. A cordóbai helyszín nemcsak az említett, számunkra igen értékes oktatásszervezési és módszertani tapasztalatok, hanem csodálatos elhelyezkedése, illetve tanár és diák számára egyaránt kiemelkedő élményt nyújtó világörökségi helyszínei (Cordóba belvárosa, Cordóbai Nagymecset-Katedrális, Cordóbai Kalifátus, Cordóbai Patios) miatt is tökéletes úticélnak bizonyult. Legalább ennyire fontosnak találjuk a jövőbeni, Erasmus+ KA2 programnak köszönhetően megnyíló intézményi-stratégiai együttműködést, és az iskoláink közötti diákcserék lehetőségét.

Kovács Gabriella, Békei Noémi

Orchidea Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Budapest, 1139, Hajdú u. 18-24.

További információ a honlapunkon: https://oisbpxiii.wixsite.com/2018 

vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/oisbp/

Budapest 2019.01.13.

Kategória: Angol nyelvterület
péntek, 08 február 2019 10:43

Tapasztalatok egy holland iskoláról

Az Erasmus+ program keretében job shadowing programon vettem részt Hollandiában. A Scala College nevű állami intézmény, amely általános és középiskola egyben, Alpen a.d. Rijn városban található. A tavalyi tanári mobilitáson ismerkedtem meg a hozzám hasonlóan földrajztanár kolléganővel, akinek meghívására érkeztem ebbe a két tanítási nyelvű iskolába. Az intézményben hollandul és angolul folynak a tanítási órák, az iskola tanulói 13 éves kortól az angol nyelv tanulása mellett bizonyos tantárgyakat is angolul tanulnak.

Az iskolában eltöltött idő alatt lehetőségem volt különböző órákon hospitálni: látogattam földrajzórát a 6. 9. 10. és 11. osztályban, holland társadalomismeret órát a 10. osztályban, osztályfőnöki órát a 11. osztályban és egy angol irodalomórát, amelyet a végzős IB diákoknak tartottak. A megfigyelések során próbáltam minél több tapasztalatot és információt szerezni a holland iskolarendszerről, az oktatási technikákról, azok hatékonyságáról, a diákok és tanárok munkájáról. Megfigyeléseimet természetesen összehasonlítottam a hazai iskolámban szerzett tapasztalatokkal.

A legszembetűnőbb az volt számomra, hogy a holland iskolában az ICT eszközöket sokkal szélesebb körben használják az oktatásban. Az iskola felszereltsége nagyon jó, a tanórákon minden tanuló laptopon dolgozik. Néhányuk a sajátját használja, de akinek nincs, annak az iskola biztosít. Az eszközök rendelkeznek interneteléréssel, segítségükkel a tanulók pedig projekteken dolgoznak, leginkább párban vagy hármas csoportokban, de akár egyénileg.

A projekt témáját a tanulók választják ki egy megadott, nagyobb témakörön belül. Látogatásom során éppen a klímaváltozással foglalkoztak, és ezért ehhez a témához kapcsolódva készültek a különböző projektek. A nagyobb témakört körülbelül 8 héten keresztül tanulják, és a tanulási folyamat végén kell a kész munkákat beadni, amelyek körülbelül 3-6 oldalnyi szövegek, esetleg ábrákkal, grafikonokkal kiegészítve. A teszthéten majd mindenki a saját munkájából kap kérdéseket, és ott derül ki hogy mennyire sajátították el a tanulók a projekt készítése közben tanultakat.

Ez a tanítási mód számomra újszerű volt, és úgy vélem, sokkal nagyobb önállóságot ad a diákoknak, együttműködésre, csapatban való közös munkára nevel, és fejleszti a kommunikációs készségeket. A projekt mellett a  C.L.I.L. módszert is használta a kolléga az egyik tanórán, amely már ismerős volt számomra, hiszen én is próbálom alkalmazni az óráimon. Megfigyeléseim alapján - a változatos, új típusú, más jellegű tanítási módok és technikák következtében - egyre inkább tanulóközpontú az oktatás a holland iskolában. A kollégák arra ösztönzik a tanulókat, hogy felelős döntéseket hozzanak, és megtanuljanak csapatban dolgozni. A tanár szerepe megváltozott: supervisor-ként dolgozik együtt a tanulókkal az órákon.

A mindennapi tanári munkával kapcsolatos pozitív tapasztalatom az, hogy a tanároknak sokkal kevesebb adminisztratív terhük van, például elektronikus naplót használnak, ezért nem adnak ki papíralapú bizonyítványt. A szülők így naprakészek gyermekük iskolai életével kapcsolatban, és az iskola még az egyetemeknek is küld információkat a diák továbbtanulásával kapcsolatban.

Hollandiában szinte mindenki kerékpárral jár iskolába vagy dolgozni, ezt nagyon pozitív dolognak tartom. Az iskolaidő alatt viszont nem szokás kivinni az udvarra a gyerekeket, és az étkeztetést sem az iskola oldja meg. Mindenki viszi magával a szendvicseit, amelyet dél körül elfogyaszt.

Tapasztalataim alapján egyértelmű volt számomra, hogy nálunk is be kellene vezetni azt a gyakorlatias szemléletű, projektmunkán alapuló oktatást, amely jobban fejleszti a gondolkodást, a problémamegoldó valamint kommunikációs képességet, illetve egyéb olyan készségeket, amelyek a 21. századi munkaerőpiacon szükségesek. Ehhez azonban a kötelező tanterven is kellene változtatni.

Nagyon örülök, hogy az Erasmus+ programon keresztül a fent leírt tapasztalatokat megszerezhettem.

 

További információ a honlapunkon: https://oisbpxiii.wixsite.com/2018 

vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/oisbp/

Kategória: Angol nyelvterület
szerda, 25 április 2018 07:57

Matematika tanítás német módra

Matematika tanítás német módra


Az Erasmus+ program keretében 2018 március 11.-március 17. a Stiftland Gymnasium vendége lehettem, ahol betekinthettem a bajor gimnáziumi matematika oktatásba.
Nem volt ismeretlen számomra az iskola, hiszen előző munkahelyemmel testvériskolai program keretében már három alkalommal vendégeskedtem itt. Georg Hecht igazgató úr közreműködését a pályázatunkban ezúton is csak köszönni tudom. Előzékeny vendéglátóként szervezte, segítette látogatásunkat. A személyre szabott órarendünk elkészítésében, egy-egy német kolléga segített, a matematika óralátogatásokat Theo Ernstberger egyeztette.
Tirschenreuth egy 10000 lakosú járási központ, iskolaváros , 50km sugarú körzetből járnak ide diákok. A gimnázium egy jó hírű, korszerű oktatási intézménye a környéknek. A tanárok által is kedvelt munkahely. Felszereltsége, intézményrendszere irigylésre méltó-minden rendelkezésére áll a diákoknak és tanároknak a magas szintű oktatásra. A tanulólétszám csökkent az elmúlt években, most 800 –an tanulnak itt.(2010-ben, amikor először jártam itt, 1200 tanulója volt az iskolának.)
Szerencsés voltam, hiszen korábban nyolcosztályos gimnáziumban tanítottam, így összehasonlíthattam a két ország matematika tananyagát, tanítási módszereit és követelményrendszerét egyaránt. 5.-12. minden évfolyamon voltam matematika órán, 6 kolléga módszereit ismerhettem meg. Sok jó gyakorlatot hoztam haza. Az egyik nagy élmény volt ,hogy a Kenguru verseny lebonyolításába is bevontak.250 diákot ültettünk be az iskola színháztermébe (székek mozgatása, berendezés-minden egy helyről, praktikusan ).A helyek elfoglalása után, a verseny 3 tanár felügyeletével zökkenőmentesen zajlott.
A tananyag a 8. évfolyamig nemsokban különbözik a magyarországitól, az érettségi feladatok viszont a mi emelt szintű érettséginek megfelelő. Tudnunk kell azonban, hogy a bajorok méltán büszkék az oktatásukra, Németországban a legmagasabb szintű képzést itt nyújtják a diákoknak. Nagyon jó volt látni, hogy a gondolkodásra helyezik a hangsúlyt. A megértés, a kompetencia alapú oktatás az alapelv. Fegyelmezetten tanuló diákokat láttam, akik cselekvőül részt vesznek az órai
munkában. Füzetvezetésük gondos, átlátható-automatikusan jegyzetelnek, ragasztják be a fénymásolatban kapott feladatokat. A számológépjüket (nem telefont) egyszerre veszik elő és használják. A telefont is használták, függvényeket tanultak a táblán megadott és használt program volt náluk is feltelepítve. Hátul ültem, láttam csak ez volt a monitorjukon. Ezt olyan jó volt megtapasztalni.
Sok dolog volt, amit szívesen beépítenék a saját matematikatanításomba, de sok olyan is volt, amit én is így tanítok. Tapasztalt vagyok ez a 31. tanévem-tehetségfejlesztőként is sok jó gyakorlatot láttam már. A geometriában nem félek attól, hogy a gyerekek ollóval végezzék a területátalakításokat-de itt ez az olló és ragasztó mindegyikük tolltartójában ott volt, és rendeltetésszerű, gyors használata automatikus volt. A digitális technikák használatát vegyítették a tapasztalati élményekkel.
Nagyon gyorsan eltelt ez az egy hét. Ez köszönhető volt vendéglátóink szervezésének kedvességüknek, érdeklődtek irántunk, válaszoltak kérdéseinkre. Minden segédanyagot megmutattak, rendelkezésre álltak, ha valamit kértünk. Kötetlenül beszélhettünk a tanáriban, a büfében és este a hagyományos vendéglőben is.
Jó tapasztalatokat szerezhettem a program keretén belül, mindenkinek ajánlani tudom. Szakmailag motiváló megismerni egy másik ország módszereit. Van, amiben megerősít, van, amin elgondolkoztat. Az ország nyelvének gyakorlása mellet a szakmai szókincsünk is bővült, fontos. Személyes élményem, hogy barátokkal találkozhattam és egy élő kapcsolatot ápolhattam ezen a héten. Köszönöm a pályázat adta lehetőséget.
Tóth Éva


A Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Erasmus+ honlapja ezen a linken érhető el:


http://kassaiszolnok.hu/index.php/palyazatok/erasmus


https://www.facebook.com/groups/1638502039513572/

 

Kategória: Német nyelvterület